Fordulat az albérletpiacon, az albérletárak stagnálnak

Itt a fordulat az albérletpiacon! Az Otthon Start Program indulása óta miközben a bérek folyamatosan nőnek, az albérletárak stagnálnak, ezzel több tíz milliárd forinttal több marad az albérletben élők zsebében - írta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség (ME) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében.

Fordulat az albérletpiacon, az albérletárak stagnálnak

Kijött a legfrissebb ingatlanpiaci elemzés az albérletárak alakulásáról. Az történik, amit nyáron megjósoltunk. Az Otthon Start Program megfogta az albérletárakat: a fix 3 százalékos hitel hatására több tízezer albérlő vált és válik otthontulajdonossá, ez pedig lehűtötte az albérletpiacot és letörte a bérleti díjak emelkedését.

Páratlan siker, hogy a program szeptemberi indulása óta az albérletárak országosan csupán 0,4 százalékkal, a fővárosban is pusztán 0,5 százalékkal nőttek. Ezzel pedig sokéves rekord dőlt meg - fűzte hozzá.

Az éves adatok is egyre javulnak. Egy év alatt, miközben a nettó bérek átlagosan 10 százalékkal emelkedtek, addig az albérletárak országosan és Budapesten is pusztán 5 százalékkal nőttek. Az egy évvel ezelőtti lakbérnövekedést az Otthon Start program 5 hónap alatt lefelezte. Ilyen alacsony számokra legutóbb 5 éve, a koronavírus-járvány alatt volt példa, csak akkor éppen több százezer ember számára vált bizonytalanná a megélhetés - olvasható a bejegyzésben.

Ez kétszeres növekedési ütem a bérek javára. Ezáltal nemcsak a több mint 35 ezer elsőlakás-vásárló esetében, hanem további sok százezer honfitársunk lakhatási helyzetében állt be pozitív változás. Hiszen átlagosan egyre nagyobb fizetések mellett arányait tekintve kevesebbet kell bérleti díjra költeniük.

Ahogy hónapról hónapra több ezer fiatallal bővül az otthontulajdonosok köre, az olló a bérek növekedése és az albérletárak emelkedése mögött tovább fog nyílni - magyarázta az államtitkár.

A program ezen kedvező hatása tehát segítség az albérletben élők számára is. Több százezer albérlőnél több tízmilliárd forintnak megfelelő összeg marad 2026-ban, amit nem kell albérletre kifizetni és ami akár egy jövőbeni saját lakás önerejét is képezheti. Ez az Otthon Start hatás! - fogalmazott Panyi Miklós.


Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás: