Fordulatot hoz az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024. harmadik negyedévében az előző évhez képest 0,7 százalékkal és a megelőző negyedévhez képest is 0,7 százalékkal mérséklődött a GDP - idézte fel a legfrissebb adatokat szerdai elemzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Fordulatot hoz az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv

Emlékeztetett: a kormányzat arra már korábban felhívta figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben gyengébbnek bizonyul. Ennek fő oka az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság visszaesése, de ezek közül is kiemelendő az ipar gyenge szereplése, ami a német gazdaság elhúzódó válságával van összefüggésben.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy minden nap érkezik egy-egy negatív hír a német autóipar, járműgyártás tragikus állapotáról, amely erősen kihat a magyar autó- és akkumulátoriparra. Mindezt csak részben volt képes ellensúlyozni a logisztikai, a turisztikai, az infokommunikációs és a pénzügyi szektor kedvező aktivitása.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy "nehéz időszakon vagyunk túl, ugyanakkor egyre több pozitív jel utal arra, hogy a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett". Magas, közel teljes foglalkoztatottság van, mintegy 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma mélyponton áll.

A keresetek nominálisan 14 százalékos ütemben nőnek, így átlagkereset már 634 ezer forintra rúg. Ez nem jelent mást, minthogy jelenleg 77 ezer forinttal keresnek többet a dolgozók, mint egy évvel korábban. A reálbér már egy éve folyamatosan emelkedik, augusztusban 9,4 százalékkal értek többet a fizetések, mint tavaly. Alacsony szintre szorította vissza az inflációt a kormány, amelynek mértéke szeptemberben 3 százalék volt. Ez pedig így fog maradni, a kormány meg fogja akadályozni, hogy az infláció újra növekedjen - szögezte le a miniszter.

Felidézte: augusztusban éves bázison már 4 százalék felett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom - ami az év hátralevő részében tovább emelkedhet -, ezzel az áruk fogyasztása egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt. A turizmus is szárnyal, az év első kilenc hónapjában 5 százalékkal, 35 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma 2023 azonos időszakához képest.

Az ingatlanpiac is éledezik, a lakástranzakciók száma az év első 9 hónapjában közel 40 százalékkal nőtt éves alapon, a kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelek folyósítása is több mint 30 százalékkal emelkedett az év első felében - sorolta Nagy Márton.

Kiemelte: a nemzetgazdaság teljesítményébe azok a jelentős gigaberuházások is folyamatosan bekapcsolódnak a közeljövőben, mint például a CATL, a BYD, a BMW, a SEMCORP vagy az EcoPro, amelyek új lendületet képesek adni a magyar gazdaságnak.

Nagy Márton megállapította, összességében egyértelműen a fogyasztás növekedése, a belső konjunktúra, azaz a belgazdaság helyreállása figyelhető meg, amely a következő hónapokban egyre erőteljesebben fogja kifejteni hatását. Ezzel szemben áll a gyenge külső konjunktúra, a német gazdaság vergődése.

A miniszter megállapította: egyelőre nem látható, hogy a német gazdaság teljesítménye mikor lesz képes összeszedni magát, amely a GDP adatokban is egyértelműen megmutatkozik: 2023-ban 0,3 százalékkal, 2024-ben 0,2 százalékkal csökken a német GDP, de 2025-ben is mindössze 0,8 százalékkal emelkedhet Németország gazdasági teljesítménye.

A miniszter megerősítette: a kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti gazdasági bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy ebbe a növekedési sávba a kormány felhúzza és megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba.

A munkáshitelen, a minimálbér emelésén és a családi adókedvezmények megduplázásán keresztül a jövedelmek vásárlóerejének növekedése újabb lendületet adhat a fogyasztás bővüléséhez.

A miniszter szerint a megfizethető lakhatást szolgáló intézkedések, mint például a vidéki otthonfelújítási program elindítása vagy a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának megteremtése, illetve a kollégiumépítési program felpörgetheti az ingatlanpiacot, amely érdemben járulhat hozzá az építőipar teljesítményéhez.

A Demján Sándor Program pedig hitellel, tőkével és támogatásokkal ösztönzi a kkv-k termelékenységének javulását, a hazai beruházások emelkedését, így a kkv-k méretének megduplázását.

A miniszter leszögezte, az akciótervnek köszönhetően jövőre a magyar gazdaság ismét dinamikus ütemben bővülhet. Nagy ugrás a gazdasági teljesítményt illetően 2025 harmadik negyedévében következhet be. A tárcavezető hozzátette, ha a német gazdaság végre magasabb fokozatba kapcsol, úgy a magyar gazdaság helyreállása is gyorsabb lehet, valamint a növekedés is még magasabb szintre ugorhat.

Mindezek fényében felvetődik a miniszter szerint az a gazdaságpolitikai kérdés, hogy Magyarország számára kedvező-e a német gazdaságtól való ilyen nagyfokú függés, amelyre a válasz a gazdasági semlegességben keresendő. Álláspontja szerint egyértelműen a függőség csökkentésére, diverzifikációra van szükség, így a nyugat mellett a jelenleg sokkal nagyobb növekedést felmutató kelet felé is meg kell erősíteni hazánk gazdasági kapcsolatait.


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: