Forradalmi újítás az ipari drónozásban

Új kapukat nyit meg az ipari drónozásban a Yuneec legújabb terméke. A hasznos tehertől függően akár 65 perces üzemidőre is képes H850-RTK típusú drónt az uniós jogalkotást is szem előtt tartva úgy alakították ki, hogy az teljesítményében, hatékonyságában és biztonságában minden korábbi eszközt felülmúljon. Ludvigh Károly, az ABZ Drone szerviz- és műszaki igazgatója elmondta, a drón akármilyen adatgyűjtési feladatra bevethető olyan magas szintű precizitással, ami egy teljesen más szintet jelent az agráriumban, építőiparban, rend- és polgárvédelemben egyaránt.

Forradalmi újítás az ipari drónozásban

Egyre több szektorban használják a drónokat, amik a hatékonyabb munkavégzést segítik elő. Az eszközök létjogosultságát és gazdasági jelentőségét jól jelzi, hogy év eleje óta már Magyarországon is hivatalos szakma lett a növényvédelmi drónpilóta, a foglalkozásra pedig már most óriási az igény.

Hasonlóan más technológiákhoz a drónpiac is elképesztő ütemben fejlődik, ennek egyik legújabb állomása a Yuneec új terméke, ami hazánkban és globálisan is augusztustól lesz elérhető a kereskedőknél.

A fejlesztés során a fő cél az volt, hogy intenzív igénybevétel mellett is magas fokon tudjon teljesíteni az eszköz, a modularitást továbbra előtérben tartva, továbbá kiemelt szerepet töltsön be az adatbiztonság. Ennek köszönhetően a repülési adatok kezelése titkosított úton történik.

Ludvigh Károly, az ABZ Drone szerviz- és műszaki igazgatója szerint a H850-RTK típusszámú eszköz egy eddig nem látott szintet képvisel a drónok között.

„Amit érdemes tudni, hogy a drónok légi vezérlés alapú felméréseinek alapvető célja, hogy kamerával vagy szenzorral a levegőből különböző adatokat gyűjtsünk össze, ami hatalmas versenyelőnyt tud jelenteni a mezőgazdasági és az ipari szektor számára. A Yuneec új drónja abban különleges, hogy az adatgyűjtő eszközöknek egy fejlettebb, nagyobb és nehezebb változatát is képes lesz szállítani” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ezáltal az eredményesség is javulni fog.

A drónszakértő szót ejtett arról is, hogy az eszköz iránytű és barométer mellett, két IMU-val (inerciális mérőegységgel), illetve dupla RTK antennával és 2 intelligens akkumulátorral van felszerelve a lehető leghatékonyabb munkavégzés érdekében. A gép 6 motorral szerelt, amennyiben ebből egy is meghibásodna, még akkor is képes a biztonságos landolásra. Ezen kívül egy kattintással telepíthető a távoli azonosításra szolgáló YCAP-tanúsítvánnyal ellátott Drone-Tag.

Az eszköz megjelenésével egy időben új payloadok is rendelkezésre állnak majd. A LIDAR, azaz a kibocsátó eszköz és valamely visszaverő felület távolságának meghatározásra szolgáló módszer amely használata a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az építőipar és a régészet területén is nagy előnyt jelent majd. Szintén új payload a hangosbemondó, ami leginkább biztonságtechnikai vagy riasztási célra használható, a reflektor pedig az éjjel végzett munkák során segíti a felhasználókat.

Az eszközhöz kapható még E90x RGB kamera, E20Tvx hőkamera, multispektrális kamerák és e30zx-30x optikai zoommal rendelkező kamera is.

Akár 65 percig a levegőben

A tervezőknek sikerült új magasságokba emelni akkumulátor menedzsmentet. Míg a jelenleg piacon kapható drónok 45-50 perces repülési időnél jellemzően nem bírnak többet, a H850-RTK a hasznos tehertől függően akár 65 percig is levegőben tud lenni.

„A felmérések hatékonyságának egyik kulcseleme, hogy minél ritkábban kelljen leszállni a drónnal akkumulátort cserélni. A több mint egy óra kimagaslóan jó repülési időnek számít, mondhatni bajnok az ipari drónok erőteljes mezőnyében” – hívta fel rá a figyelmet az ABZ Drone szerviz- és műszaki igazgatója.

A termékkel kapcsolatban azt is elárulta, nyitott platformot kapnak a felhasználók a cégtől, hiszen utólagosan bárki saját fejlesztésű hasznos terhet rögzíthet rajta, ami szintén újdonságnak számít. Emellett teljesen megoldott a drón és a hasznos teher között az adatátvitel is.

Fedélzeti jeladóval szerelték fel, ami üzemeltetés közben szórja a drón legfontosabb adatait a magasságtól a sebességig, hogy egy esetleges hatósági ellenőrzésen le lehessen azokat egyszerűen kérni. Ez egyébként 2023-tól jogszabályi előírás lesz Európában, tehát ennek is megfelel az eszköz.

Ludvigh Károly végezetül szót ejtett arról is, az ipari drónok esetében fontos a stabil szervizügyintézés és alkatrészellátás. Mivel az ABZ Drone-nál elérhető Magyarországon a Yuneec szervizközpontja, tapasztalatokra hivatkozva bátran kijelentette, hogy mindkét feltételnek hibátlanul megfelel majd a H850-RTK.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: