Francia választások: Macron koalíciója győzött a második fordulóban

Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben - derült ki az urnazáráskor ismertetett, becslésen alapuló exit poll eredményekből, amelyeket vasárnap este tett közzé a francia sajtó.

Francia választások: Macron koalíciója győzött a második fordulóban

A részvétel alacsonyabb volt, mint az egy héttel ezelőtti első fordulóban, alig 46 százalékos. A francia köztévé és rádió számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutatóintézet mandátumbecslése szerint a kormánypárt a következő öt évben 224 helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.

Olivia Grégoire kormányszóvivő a France2 közszolgálati tévécsatornán úgy fogalmazott, hogy "a kormányzatnak volt már ennél jobb estéje". "Ez egy kiábrándító első hely, de mégiscsak egy első hely" - fogalmazott. Elődje, Gabriel Attal -, aki jelenleg a költségvetési tárcáért felel a kormányban - a TF1 kereskedelmi televízióban elismerte, hogy "amennyiben az eredmények megerősítést nyernek, távoliak a reméltektől".

"A franciák láthatóan nem adtak abszolút többséget (nekünk), de más politikai formációnak sem" - hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus. Amennyiben az elnöki koalíció a hivatalos eredmények alapján is csak a relatív többséget tudta megszerezni, az államfőnek alkalmi szövetségeseket kell találnia a nemzetgyűlésben a reformprogramja megszavazásához a parlamentben. Elemzők szerint várhatóan a konzervatívok felé fog fordulni.

Christian Jacob, a konzervatív Köztársaságiak vezetője ugyanakkor közölte, hogy ellenzékben maradnak. A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás (NUPES) 149 helyet szerezhetett meg, s ezzel a legfőbb ellenzéki erő lesz a parlament alsóházában. "Teljesen váratlan helyzet. Az elnöki párt veresége teljes, és nincs láthatáron egyértelmű többség" - mondta a baloldali Jean-Luc Mélenchon, a NUPES vezetője. "Franciaország szólt, de azt is el kell mondani, hogy nem elég erős hangon tekintettel arra, hogy továbbra is magas azok száma, akik nem mentek el szavazni, ami azt jelenti, hogy Franciaország nagy része nem tudja, hová forduljon" - fogalmazott. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a NUPES elérte célját azzal, hogy megfosztotta Macront az abszolút többségtől.

A szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés 89 képviselővel 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat.

Marine Le Pen pártja tízszeresére tudta növelni a képviselői számát, amit a pártelnök Jordan Bardella "cunaminak" nevezett a TF1 kereskedelmi televízióban. "A ma este tanulsága, hogy a francia nép kisebbségi elnökké tette Emmanuel Macront" - mondta a politikus.

Marine Le Pen úgy fogalmazott, hogy "a bal és jobb széleken lévő hazafiak" egyesítésén fog fáradozni. "Erős ellenzéket fogunk alkotni" - szögezte le a pártvezető. "A nép úgy döntött, hogy erőteljes parlamenti frakciót biztosít a Nemzeti Tömörülésnek a nemzetgyűlésben" - mondta Le Pen.

A negyedik helyen végzett konzervatív Köztársaságiaknak - akik eddig a legnagyobb frakciót alkották - 78 fős csoportja lehet az új nemzetgyűlésben.   A helyek pontos megoszlását a nemzetgyűlésben, és a végeredményt az éjszaka folyamán teszi közzé a belügyminisztérium.    

Az áprilisi elnökválasztás és a nemzetgyűlési választás eredménye, szakértők szerint tükrözi a francia politikai élet átrendeződését, amely Emmanuel Macron öt évvel ezelőtti elnökké választásával kezdődött: a hagyományos pártok jobb- és baloldalon is meggyengültek, a politikai tér pedig hárompólusúvá vált az államfő centrista koalíciója körül, az egyik oldalon a radikális baloldal, a másikon pedig a szuverenista jobboldal megerősödésével.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését, s az eredménytől függően kisebb-nagyobb kormányátalakítás is várható. Az államfő kérésére a miniszterek és Elisabeth Borne kormányfő is elindult képviselőjelöltként. Emmanuel Macron jelezte: annak a kormánytagnak, aki nem tud győzni a választókerületében, le kell mondania kormányzati tisztségéről. A France 2 TV előrejelzése szerint Brigitte Bourguignon egészségügyi miniszter el fogja veszíteni képviselői mandátumát.


Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás: