Gazdatüntetések kezdődtek Lengyelországban az EU-Mercosur megállapodás miatt
A legnagyobb tiltakozást az északi Elblag városában szervezték, amelynek utcáit kedden csaknem ötven traktorból álló konvoj járta, lassítva a közlekedést. A gazdasági járművekre lengyel nemzeti zászlókat tűztek ki, valamint transzparenseket is, köztük azt, amely szerint "A Mercosur a lengyel mezőgazdaság halálát jelenti".
A tiltakozók azt követelik, hogy a kormány akadályozza meg az EU-Mercosur szerződés megkötését, mert az Lengyelországban egész agrár- és élelmiszeripari termelési szegmenseket veszélyeztet.
Nyilatkozataik szerint a gazdák a prémes állatok tenyésztését korlátozó tervezet miatt is aggódnak, amelyet jelenleg tárgyal a lengyel parlament.
Több mint 20 település térségében szerveztek tüntetéseket, és ezek kedd estig tartanak - tudósított a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádió a szervezőkre hivatkozva.
Múlt kedden elfogadott határozatában a lengyel kormány ellenzését fejezte ki az EU-Mercosur megállapodásról folytatott tárgyalások eddigi eredményeit illetően, különösen amiatt, hogy emelkednek az európai húsbehozatali korlátok.
A Donald Tusk vezette kabinet a dokumentumban felszólította az Európai Bizottságot, hogy "fordítson különös figyelmet az egyenlő versenyfeltételek biztosítására az uniós mezőgazdasági termelők számára".