Generációváltás: csupán az érintett családi cégek 14 százaléka számol az eladással

A családi vállalkozások tulajdonosainak 81 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné végrehajtani a generációváltást – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből. A cég megfelelő feltételek melletti értékesítését mindössze a tulajdonosok 14 százaléka tartja a legjobb opciónak.

Generációváltás: csupán az érintett családi cégek 14 százaléka számol az eladással

A magyar családi vállalkozások jelentős részét még a ’90-es években alapították, ezek élén igen gyakran még az alapító tulajdonosok állnak, akiknek életkora jó eséllyel meghaladja már a nyugdíjkorhatárt. Piaci becslések szerint a családi vállalkozások közel felénél jelenleg is aktuális probléma a generációváltás megvalósítása, a folyamat azonban legtöbbször igen nehézkesen halad, ha egyáltalán elindul. Az okok feltárását segítheti a Moore Hungary és az Opten júliusban zajlott közös felmérése, melyben az érintett vezetők cégátadási terveit igyekeztek feltárni.



Azok közül, akik a tulajdon későbbi megtartásában gondolkodnak, a vezetést a legtöbben családtagnak adnák át (57%), mások cégen belüli munkatárs vagy külső vezető bevonását (12-12%) tartják a legjobb forgatókönyvnek a megfelelő időben.

„Igen alacsony, mindössze 14 százalék azok aránya, akik a cég értékesítése révén aratnák le eddigi munkájuk gyümölcsét – mutat rá Huth Gabriella, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – Ez a ragaszkodás a céghez érzelmi oldalról érthető, ugyanakkor számos esetben, például a piaci körülmények átrendeződésekor gyakran az ideális lépés a részleges vagy teljes eladás lenne. E lépés megfelelő feltételeinek kidolgozását azonban időben meg kell kezdeni. Az értékesítésre minden esetben fel kell készíteni a céget, ezzel ugyanis jelentősen növelhető az eladási ár.”

Arra a kérdésre, hogy a versenyképesség fokozása érdekében - akár egy későbbi eladás feltételeinek javítása érdekében - mely területeken tartanak szükségesnek fejlesztéseket a tulajdonosok, a legtöbben (44%) a sales, marketing tevékenységeket jelölték meg. Szintén sokan tartják fontosnak a cégfolyamatok megfelelő dokumentáltságának javítását (38%), illetve az informatikai fejlesztéseket (26%). A Moore Hungary eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a fenti fejlesztések költségei sokszorosan megtérülnek egy cég adás/vétele során.

Amennyiben külső vezető szakember bevonása mellett döntene a tulajdonos, a teljes körű ügyvezetést mindössze 17 százaléknyian ruháznák át. A többség az operatív vezetői pozíciókat (72%), illetve más (például pénzügyi vezetői) területek irányítását engedné át egy új vezetőnek. A feladatok teljes körű átadásától a tulajdonosok 31 százaléka bizalmi jellegű problémák felmerülése miatt ódzkodik. 25 százaléknyian egy rossz irányváltástól féltik a cégüket, 11 százaléknyian pedig számos súlyos konfliktus forrásának kockázatát látja egy ilyen lépésben.

Az ideális új ügyvezető

Ha mégis sor kerül új ügyvezető kinevezésére, a megkérdezettek szinte egyöntetűen a cég szakterületét érintő tapasztalatot tartják a legfontosabb szempontnak. A második legfontosabb szempont a családi vállalkozások körében a személyes ismeretség: a válaszadók 75 százaléka tartja ezt meghatározónak. A cégen belüli személy 67 százalék számára releváns feltétel, és az életkor is 64 százalék számára fontos mutató. Az ideális jelölt kora általában 35-50 év között van, vagyis még kellően dinamikus, de már komolyabb munkatapasztalat birtokában van.

A válaszadók véleménye teljesen megoszlik (50-50%) abban a kérdésben, hogy a hatékony generációváltásra való felkészülést segítse-e külső tanácsadó cég vagy sem. Azok, akik ajánlatosnak tartják az objektív, külső szakértő jelenlétét a folyamatban, a tanácsadó kiválasztásánál elsődleges szempontnak az iparági tapasztalatot (84%) jelölték meg, emellett fontosnak tartották azt is, hogy a tanácsadó hazai hátterű cég (75%) legyen.

„A jelenlegi felmérés egy három évvel ezelőtti kutatásunk megismétlése – magyarázza Dr. Csorbai Hajnalka - az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója – Jelentős elmozdulást az akkor mért értékekhez képest nem tapasztaltunk, a nagy különbség az, hogy az érintett cégvezetők azóta további három évvel lettek idősebbek. Ez fokozza az igényt a generációváltás előkészítésére, váratlan kényszerhelyzetekben ugyanis már sokkal nehezebb a cég jövője szempontjából ideális lépéseket megtalálni és megtenni.”

Összefoglalva: sajnos az elmúlt 3 év alatt nem mozdult el a cégtulajdonosok generáció váltáshoz fűződő attitűdje Magyarországon. Sőt meglepő, de a Covid sem okozott igazi áttörést a gondolkozásban. A generációváltás egy köztünk élő valós probléma, amely ha nem kényszerből valósul meg, hanem egy jól felépített folyamat részeként, akkor tapasztalat alapján elmondható, hogy abból mindenki nyertesen szállhat ki. – hangsúlyozzák a szakértők.

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy egy 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
2026. 01. 12. 18:00
Megosztás:

India új szintre emeli a kriptoszigorítást – élő azonosítással és szigorúbb KYC-vel csapnak le a visszaélésekre

India ismét határozott lépést tett a kriptovaluta-piac szabályozása felé: januártól a kriptotőzsdéknek élő azonosítással, részletes helymeghatározással és szigorú ügyfél-átvilágítással (KYC) kell működniük. A cél egyértelmű: visszaszorítani a pénzmosást, a terrorizmus finanszírozását és más illegális tranzakciókat. A döntés egy korszakhatárt jelenthet nemcsak Indiában, hanem világszerte – különösen a feltörekvő piacokon.
2026. 01. 12. 17:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a magyar friss csirkehús

Folytatja év eleji árcsökkentési programját a Lidl Magyarország: január 13-tól jelentősen mérsékli számos friss csirkehús termékének árát. Az áruházlánc januári árcsökkentési sorozatának újabb állomásaként a magyar forrásból származó friss csirkehúsok tartósan kedvezőbb áron kerülnek az üzletek polcaira, így a vásárlók a mindennapi bevásárlás során kedvezőbb áron juthatnak hozzá ezekhez az alapvető termékekhez.
2026. 01. 12. 17:00
Megosztás:

Kétgyermekes családoknál a januári adóváltozások kitermelik egy 25 milliós Otthon Start törlesztőjét

A 2026 januárjától életbe lépett adóváltozások érezhetően javítják azon kétgyermekes családok lakáshitel-felvételi lehetőségeit, akik az első otthonuk megvásárlását tervezik és az édesanya 40 év alatti. A money.hu számításai szerint egy ilyen mediánkeresetű, kétgyermekes család esetében a személyi jövedelemadó-mentesség és a megemelt családi adókedvezmény együttes hatása havi több mint 120 ezer forintos nettó jövedelem növekedést eredményezhet. Ez az összeg önmagában akár egy 25 millió forintos, fix kamatozású Otthon Start lakáshitel havi törlesztőrészletét is fedezheti.
2026. 01. 12. 16:30
Megosztás:

Felbomlott a Zcash fejlesztői csapata – új céget alapítanak a magánszféra védelmében

Komoly változás rázta meg a Zcash ökoszisztémát: a projekt mögött álló kulcsfejlesztők kiléptek az Electric Coin Company (ECC) kötelékéből, és egy új vállalatot alapítanak. A döntés hátterében éles nézeteltérések állnak a Zcash irányításáért felelős nonprofit szervezet, a Bootstrap Board működésével kapcsolatban. Bár a fejlesztők távoznak, a Zcash protokoll változatlan marad – a decentralizált adatvédelemért folytatott küldetésük azonban új keretek között folytatódik.
2026. 01. 12. 16:00
Megosztás:

7 milliárdos számlagyárra csapott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem 7 milliárd forintot csalt el; az ügy vádemelési javaslattal az ügyészség asztalán van.
2026. 01. 12. 15:00
Megosztás:

Milliók lakhatási célra: a napokban kell erről döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak

Az év elején két olyan lakhatási támogatási forma is fókuszba kerül a munkavállalóknál és munkáltatóknál, amelyeknél a jogosultság önmagában még nem elég: időben kell dönteni és lépni. Az egyik a közszolgálatban dolgozók otthonteremtési támogatása, a másik pedig a 35 év alattiaknak adható munkáltatói lakhatási támogatás. Mindkettő komoly pénzügyi segítséget jelenthet, mégis sok érintett csak most szembesül azzal, hogy határidőkön és munkáltatói döntéseken múlik, valóban élni tud-e a lehetőséggel - hívja fel a figyelmet az ingatlan.com összeállítása.
2026. 01. 12. 14:30
Megosztás:

Ethereum új irányt vesz: Vitalik Buterin decentralizált jövőt választ a gyors nyereség helyett

Miközben a legtöbb kriptovaluta projekt a kockázati tőkések (VC-k) elvárásaihoz igazodik, az Ethereum alapítója, Vitalik Buterin más utat választ. Legutóbbi megjegyzéseiben világossá tette: az Ethereum nem a divatos irányzatokat követi, hanem a decentralizáció alapértéke mellett teszi le a voksát – még akkor is, ha ez lassabb, rögösebb út. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, miért ütközik Buterin víziója a jelenlegi piaci trendekkel, és hogyan próbálja az Ethereum megőrizni függetlenségét a centralizációval szemben.
2026. 01. 12. 14:00
Megosztás:

Benzines, használt, 3,9 millióért – így terveznek autót venni a középkorú magyarok

A következő egy évben a középkorúak táborában tízből négyen terveznek autóvásárlást a K&H biztos jövő kutatás szerint, amely a 30–59 évesek körében vizsgálta egyebek mellett a közlekedésről alkotott véleményt is. A személyautó-vásárlást fontolgató 42 százalék közül azonban csak 8 százalék mondja ezt biztosra. Az autóvásárlást tervezők háromnegyede inkább használt jármű mellett döntene, 27 százalék venne új autót. 47 százalékuk benzines autót választana, míg hibridben 15 százalék, tisztán elektromosban pedig csak 5 százalék gondolkodik. Átlagosan 3,9 millió forintot szánnának a következő autójukra, ami enyhe visszalépés az egy évvel korábbi 4,1 millió forinthoz képest.
2026. 01. 12. 13:30
Megosztás:

Így nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya

Novemberben 2,260 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Az export értéke 8,372 milliárd euró volt, 0,1 százalékkal kevesebb, mint 2024 novemberében, az import 5,3 százalékkal 10,633 milliárd euróra csökkent. Ezzel 29,770 milliárd euróra nőtt Románia tizenegyhavi külkereskedelmi mérleghiánya - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 01. 12. 13:00
Megosztás:

Új rekord a mobilnetforgalomban, a közös tévézés népszerű program volt az ünnepek alatt

Egy gyors videóhívással karácsonykor és újévkor is könnyedén áthidalhatók a távolságok, a képernyő előtt együtt töltött esték – egy jól megválasztott karácsonyi film társaságában – pedig valódi közös élményt teremtenek az egész család számára. A Yettel frissen publikált adataiból kiderül: az előző évhez képest az internetforgalom karácsony és újév között idén újabb közel 30 százalék növekedéssel új rekordot döntött, a tévészolgáltatással összefüggő adatforgalom pedig újév napján 27 százalékkal volt magasabb egy átlagos naphoz képest. További érdekesség, hogy decemberben az adatforgalom több mint egyharmada, 34 százalék már 5G hálózaton zajlott.
2026. 01. 12. 12:30
Megosztás:

A stabilcoin új világa: A BlackRock már a Ripple $RLUSD stablecoint használja fedezetként

A kriptovaluták világa ismét mérföldkőhöz érkezett: a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock bejelentette, hogy a Ripple által kibocsátott $RLUSD stablecoint immár fedezetként is elfogadja pénzügyi műveleteiben. Ez nem csupán a digitális eszközök hitelességének újabb bizonyítéka, hanem egyben jelzi, hogy a stabilcoinok immár tényleges szereplői az intézményi pénzügyek világának.
2026. 01. 12. 12:00
Megosztás:

Fontos tájékoztatás jön a bankodtól, így lehet könnyen megtalálni

A napokban minden magyarországi lakossági bankszámlás ügyfél megkapja az éves díjkimutatását, ami hozzásegíthet a banki költségek kordában tartásához – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az ügyfelek egy részének viszont – idén először – kedvezőbb díjazású csomagot is ajánlanak a bankok. A BiztosDöntés.hu összeszedte erről a legfontosabb tudnivalókat, továbbá ezeknek az elérhetőségét a hazai internetbankokban és mobilbankokban.
2026. 01. 12. 11:30
Megosztás:

Fokozott ellenőrzés indul a farsangi maszkok, jelmezek és parókák biztonságossága érdekében

A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.
2026. 01. 12. 11:00
Megosztás:

Nemzeti nyugdíjat kapott Szerbiában Kovács Frigyes

A szerb kormány úgynevezett nemzeti nyugdíjat ítélt oda azon művészeknek, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a szerb kultúra, illetve a nemzeti kisebbségek kulturális életének gazdagításához. A most kitüntetett művészek között van Kovács Frigyes színész-rendező is.
2026. 01. 12. 10:30
Megosztás:

Fagyos lesz a hét, de mikor jön az enyhülés?

Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 12. 09:30
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A kriptopiac összértéke és a Bitcoin árfolyama is stabilizálódott és enyhe emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, miután az előző hét inkább negatív hangulatban zárult. Az altcoinok eközben újra lendületet kaptak, élükön a Moneróval (XMR), amely 24%-os ugrással új történelmi csúcsot ért el.
2026. 01. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 12. 08:30
Megosztás:

Januárban befagytak a személyi kölcsönök kamatai is

Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakossági finanszírozási terméknél, miközben a megkötött szerződések összegénél is sorban dőlnek a rekordok.
2026. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Újra Fesztiváloznak a marketingesek és a cégvezetők

2026.01.29-én ismét megrendezik a Magyar Marketing Fesztivált, a hazai kis- és középvállalkozások évnyitó eseményét.
2026. 01. 12. 07:00
Megosztás: