Globális fellendülést hozott a második negyedév az ingatlanszegmensben

Hazánkban a régióban egyedülálló módon 10 százalékkal emelkedett az első félév befektetési forgalma a tavalyi év azonos időszakához képest, míg máshol csökkenést regisztrált a CBRE. Ugyanakkor az amerikai és egyes nyugat-európai piacokon a forgalom már a pandémia előtti időket idézi. A várakozások szerint az év végén akár 25-30%-kal magasabb lehet a hazai befektetési forgalom a tavaly mért szinthez képest, ami nem marad el a globális növekedés mértékétől. A világon mindenhol nő az ipari ingatlanok iránti befektetési kereslet, de itthon egyelőre az irodavásárlások dominálják a forgalmat – derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából.

A második negyedévben megindultak felfelé a mutatók

Bár a pandémia második és harmadik hulláma miatt az év elején inkább kivárt a befektetési piac, a második negyedévben ugyanakkor 2020-hoz képest globális viszonylatban duplájára nőtt az ingatlanpiaci befektetési volumen. Számos ország felülmúlta a várakozásokat: az Egyesült Államok és az ázsiai, valamint a csendes-óceáni térség országai a második negyedévben elérték a pandémia előtti szinteket negyedéves szinten. Az erős növekedés főként azon országokra és régiókra jellemző, ahol sikeresnek bizonyultak az oltási programok, és ennek köszönhetően enyhültek (vagy teljes mértékben megszűntek) az utazási korlátozások. Ebből adódóan a kontinentális Európában lassabb a fellendülés a kontinens a második félév végén érheti el a járvány előtti szintet.

Az európai piacok eltérő képet mutatnak: míg az Egyesült Királyság az észak-amerikai régióhoz hasonlóan a járvány előtti szinthez közelít, az északi országok jobban teljesítenek a dél-európaiakhoz képest, Nyugat-Európában pedig Németország mutatott erős fellendülést, amit a német befektetők belföld felé fordulása okozott. Ezzel szemben a közép-európai piac talpra állása egyelőre lassú: az első félévben 4,1 milliárd euró volt a befektetési volumen a térségben, amely 33 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. Az európai piacok közötti eltérés régiós viszonylatban is megfigyelhető, mivel a határon átívelő tőkemozgás az utazási korlátozások miatt még mindig korlátozott, ami kedvezőtlenül hatott azon piacokra, ahol nagyobb a kitettség a nemzetközi befektetésekkel kapcsolatban (például Románia és Lengyelország). Ezzel szemben a cseh és magyar piac jobban támaszkodhatott a belföldi tőkére, így Magyarország 550 millió eurós befektetési volumennel 10 százalékos növekedést ért el 2020-hoz első félévéhez képest.

A magyar piac helyreállása illeszkedik a globális trendekhez

Globális viszonylatban a jelenlegi trendek alapján 20-25 százalékos növekedés várható a befektetési volumen tekintetében, a további fellendülés főleg az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, valamint az esetleges utazási korlátozásoknak kevésbé kitett országok piacain lesz a leginkább tapasztalható. A CBRE számítása szerint nyár végéig a magyar piac kis mértékben tovább nő: a befektetési forgalom szeptemberre átlépheti a 700 millió eurós határt. A folyamatban lévő tranzakciók alapján 2021 végére a magyarországi befektetési volumen szintje elérheti az 1,2-1,3 milliárd eurót, ami 25-30 százalékos növekedést jelent év/év alapon.

A fellendülés várt mértéke illeszkedik a globális piaci várakozásokhoz, azonban még mindig komoly kockázat a pandémia, mivel egy esetleges negyedik hullám és az ezzel járó utazási korlátozások jelentősen lelassíthatják a gazdasági helyreállást, egyúttal a potenciális vásárlókat is megakadályozhatják a régiós befektetésekben, így az őszi hónapok eseményei meghatározóak lesznek a kontinens piaci teljesítménye kapcsán.

Növekvő befektetési igény az ipari ingatlanok kapcsán

Globális viszonylatban jelentősen megnövekedett az ipari ingatlanokkal kapcsolatos érdeklődés: Csehországban és Lengyelországban az utóbbi években már a teljes forgalom 25-30 százalékát teszik ki az ipari ingatlanokkal kapcsolatos befektetések. Magyarországon azonban ez az arány kevesebb, mint 10 százalék, leginkább az alacsony eladási hajlandóság és az elmúlt években az új fejlesztések hiánya miatt. A CBRE felmérése alapján a befektetői igény igen magas: 2020-ban a magyarországi befektetők 36 százaléka részesítette előnyben az ipari ingatlanokat, és az idei évben is 26 százalékuk fektetne ipari ingatlanba (a visszaesés a szűkös kínálatnak tudható be).

A befektetési preferenciákat nagymértékben befolyásolják a globális ingatlanhasználati tendenciák, és a pandémia következményeként az otthoni munka intézményének fellendülésével alábbhagyott az érdeklődés az irodák kapcsán (míg 2019-ben a befektetők 58 százaléka fektetett volna irodai ingatlanba, 2021-ben már csak 38 százalékuk). Ezzel együtt a kiskereskedelmi ingatlanok iránti érdeklődés is növekedett: az eszközosztályt egy szűk, de megbízható befektetői csoport részesíti előnyben (a megkérdezettek 11 százaléka).

Az ipari ingatlanokkal kapcsolatos érdeklődést hűen tükrözik az árazással kapcsolatos visszajelzések is, mivel az elérhető eszközök hiányából adódóan az esetleges vevők nem számolnak kedvezménnyel a pandémiát megelőző időszakhoz viszonyítva, sőt, a megkérdezettek 31 százaléka kínálati áron felül is hajlandó vásárolni. Ezzel szemben az irodai ingatlanok kapcsán 55 százalék tárgyalna kedvezményről, és 45 százalék vásárolna kínálati áron. A kedvezmények iránti igény a kiskereskedelem területén a legerősebb: a befektetők mindössze 15 százaléka hajlandó kínálati áron vásárolni, míg további 15 százalékuk legalább 30 százalékos kedvezménnyel fektetne be.

A bérbeadásban is az ipari ingatlan a favorit

A kimagasló befektetői érdeklődést az erős bérbeadási piaci mutatók is indokolják. A nettó bérbeadás szintjét nézve 2020 drámai változást hozott: az évtizedenyhe növekedést mutató keresleti trendje meredeken elindult felfelé, és idén már 130 százalékkal meghaladja az egy évtizeddel ezelőtti szintet. Ugyanez az évtizedes trend az irodapiacon pont ellentétes: 2019-es tetőzése után a nettó bérbeadás a tavalyi évben a 2011-es szintre csökkent. Bár az irodapiac a II. negyedévben már a visszarendeződés jeleit mutatja, a talpra állás itt tovább fog tartani, és még sok bizonytalanság övezi.

A MET Csoport 1,1 milliárd eurós hitelkeret-megállapodást írt alá

A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása. A megállapodás jól tükrözi a pénzintézeti partnerek bizalmát a MET integrált üzleti modellje iránt.
2025. 07. 31. 03:00
Megosztás:

Amikor a megtakarítások veszítenek az infláció miatt, az intelligens pénz a bányászatba költözik: az AIXA Miner a tétlen készpénzt napi kriptográfiai bevételekké alakítja

A globális inflációs veszély rejtőzködött, de még mindig aktív, csak álcázva van. A hivatalos árfolyamok egyes területeken enyhén csökkentek, de a megtakarítások reálhozama továbbra is negatív a megélhetési költségek, a valuta leértékelődése és a betéti hozamcsökkenés után.
2025. 07. 31. 02:30
Megosztás:

Budapesten átlagosan havi 126 óra munkával kereshető meg az albérlet díja

Az idei szezonban Budapesten havonta 126 órát, a vidéki egyetemi városokban 70-110 órát kell ledolgoznia egy átlagos diáknak egy albérlet összegének előteremtéséhez, miközben a szobabérlet átlagosan 51, illetve 30-40 óra diákmunka bérével fizethető ki a helyszíntől függően - derül ki a Trenkwalder legutóbbi elemzéséből.
2025. 07. 31. 02:00
Megosztás:

Az Otthon Start program már a belvárosi árakra is hatással van

Bár az Otthon Start program szeptembertől indul élesben, a 3%-os kamatozású hitellehetőség bejelentése már most érezhető mozgást indított el a fővárosi lakáspiacon. Az államilag támogatott, kedvező feltételű konstrukció nemcsak a fiatal családosokat célozza, hanem a teljes ingatlanpiacra hatással van – beleértve a belvárosi kerületeket is.
2025. 07. 31. 01:00
Megosztás:

AI-alapú csalásészlelés, villámgyors kereskedés – és még sokkal több a Snorter bottól!

A kriptovaluta piacon egyáltalán nem számítanak újdonságnak az átverések. Az elmúlt 15 évben láthattunk már tőzsde hackeket, tömeges tárca feltöréseket, hamis előértékesítéseket és számos egyéb csalást.
2025. 07. 31. 00:01
Megosztás:

Hogy állunk a negyedéves jelentésekkel?

Az Egyesült Államokban javában zajlik a gyorsjelentési szezon. Eddig az S&P 500-as cégek közel fele, 218 cég számolt be a második negyedéves eredményeiről, így már érdemes áttekinteni, hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok.
2025. 07. 30. 23:00
Megosztás:

Megugrott a hatékonyságnövelést tervező agrárvállalkozások száma

Megugrott azon agrárvállalkozások aránya, amelyek a termelési hatékonyság növelésével, illetve új piacok, üzleti területek bevonásával és ezek bővítésével válaszolnának a gazdasági környezet, az ár- és az időjárási viszonyok jelentette kihívásokra – derül ki az MBH Bank hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek helyzetét vizsgáló kutatásából. A felmérés ezzel kapcsolatban rávilágított, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban a költségek és a kockázatok csökkentése, az immár az egyik legfőbb kihívást jelentő klímaváltozás hatásainak mérséklése, vagy épp az energiaátállás terén gyors megtérülést hozó korszerűsítések megvalósítására mutatkozik kiemelkedő szándék.
2025. 07. 30. 22:00
Megosztás:

Hogyan kezeljük a Rabona bet nyereményeket Magyarországon?

A szerencsejáték nyeremények kezelése Magyarországon sokrétű téma, amely számos praktikus szempontot tartalmaz. A hazai játékosok tapasztalatai szerint a szerencsejáték tevékenységből származó nyeremények különböző módon kezelhetők, azonban vannak bevált módszerek és hasznos tippek, amelyeket érdemes ismerni.
2025. 07. 30. 20:46
Megosztás:

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására. A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
2025. 07. 30. 20:00
Megosztás:

Vártnál jobb magyar GDP adatokat közölt a KSH

2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az előzetes várakozásoknál kedvezőbb képet mutatnak: az éves bázison mért növekedés nyers adatok szerint 0,1%, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2%, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adat 0,4%-os bővülést jelez. Ez az adat felülmúlja az elemzők által prognosztizált éves és negyedéves növekedést, így a gazdaság teljesítménye a vártnál valamivel jobb lett.
2025. 07. 30. 19:00
Megosztás:

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.
2025. 07. 30. 18:00
Megosztás:

Az ABB villanymotorjai és hajtásai világszerte garantálják a vidámparkok és a hullámvasutak biztonságát

Amikor a villanymotorokra gondolunk, nem biztos, hogy a vidámparkok, a szabadesés- szimulátorok és a gravitációval dacoló hullámvasutak jutnak először eszünkbe. Az ABB fejlett motor- és hajtástechnológiája azonban döntő szerepet játszik abban, hogy a legváratlanabb helyeken is felejthetetlen izgalmakat nyújtson a szórakozni vágyók számára. A korhű körhintáktól az extrém szabadesés-szimulátorokig hajtásai és motorjai garantálják a precizitást, a hatékonyságot és a biztonságot a szórakoztatás világában.
2025. 07. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani

Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős kikötőben. Emellett a vámháború és a közel-keleti konfliktus továbbra is egyaránt kiszámíthatatlanságot, valamint kockázatokat lebegtet a levegőben.
2025. 07. 30. 16:00
Megosztás:

Várat magára az amerikai-kínai kereskedelmi tűzszünet meghosszabbítása

A két ország legfőbb kereskedelmi tisztviselői között tegnap értek véget a Stockholmban tartott tárgyalások.
2025. 07. 30. 15:00
Megosztás:

Magasabb vámot vethet ki Trump Indiára

Donald Trump kijelentette, hogy Indiát 20–25%-os vámtétel sújthatja augusztus 1-től, bár ez még nem került véglegesítésre, mivel a két ország között folyamatban vannak a tárgyalások.
2025. 07. 30. 14:00
Megosztás:

Gurulóút-felújítás kivitelezésébe kezdett a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. megkezdte a TXL G – Golf gurulóút R110-117 állóhelyek mögötti szakasz teljes körű felújításának kivitelezési munkálatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A projekt nemcsak a biztonságos üzemelést garantálja, hanem támogatja a repülőtér jövőbeli bővítését és technológiai modernizációját is.
2025. 07. 30. 13:00
Megosztás:

Miben úszunk a strandon? A Legionella baktérium veszélyei és szabályozása

Szerencsés esetben csak tiszta vízben és persze a boldogságban, hiszen nyár van, süt a nap, strandolunk. A természet és az ember által épített környezet – tengerek, tavak, folyók, medencék, szökőkutak, ivókutak – vizeiben azonban az egészségre ártalmas baktériumok is előfordulhatnak. A Laboratorium.hu az Eurofinsszakértői segítségével ezúttal a hírhedt Legionella baktérium veszélyeivel és kötelező laboratóriumi vizsgálatával foglalkozik...
2025. 07. 30. 12:00
Megosztás:

Nagyot estek a kötvényhozamok az USA-ban

A vártnál is jobban csökkent az USA-ban a betöltetlen álláshelyek száma és a lakásárak éves emelkedésének üteme, valamint a külkereskedelmi mérleg hiánya.
2025. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3, a Nasdaq Composite 0,4, a Dow Jones 0,5%-kal került lejjebb.
2025. 07. 30. 10:00
Megosztás:

A hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek

Kedden tovább emésztették a piacok a hétvégi USA-EU kereskedelmi megállapodást és a hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek. Kedden a DAX 1%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,6%-ot emelkedett. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal került feljebb. Utóbbinál 1,7%- os emelkedéssel felülteljesítettek a bankrészvények. A repülőgépipari és védelmi szektorindex három napi esés után tudott újra, 2,2%-kal emelkedni.
2025. 07. 30. 09:00
Megosztás: