Így élénkülhet a verseny a szúnyoggyérítés hazai piacán

Nagymértékben csökkent az egyajánlatos közbeszerzési eljárások aránya a szúnyoggyérítési szolgáltatások közbeszerzési (CPV) főcsoportjában az elmúlt években – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH azt is feltárta, hogy a szúnyoggyérítés több szempontból is sajátos piacnak tekinthető, amelyen vannak olyan strukturális problémák, melyek gátolhatják az arány további csökkenését, és amelyek kezelése tovább élénkítheti a versenyt a piacon. A GVH a szúnyoggyérítési piac vizsgálatának lezárásával mindhárom vizsgált közbeszerzési piac kapcsán az egyajánlatos eljárások arányának csökkenését állapította meg.

Így élénkülhet a verseny a szúnyoggyérítés hazai piacán

A Gazdasági Versenyhivatal mandátumából fakadóan kiemelten foglalkozik a közbeszerzési eljárások kérdéskörével, így az egyajánlatos közbeszerzésekkel is. A többszereplős, intenzív verseny a közbeszerzési eljárások során is az árak csökkenéséhez vezet. Versenytársak hiányában azonban az ajánlattevő szabadon határozhatja meg a beszerzési árakat, ami hosszú távon rontja a költségvetési források felhasználásának hatékonyságát, így pedig sérti a közérdeket is.

Magyarország Kormánya 2023 elején fogadta el a közbeszerzésekben a verseny szintjének növelését célzó intézkedésekről (2023–2026) szóló cselekvési tervet. A cselekvési tervvel a Kormány egyik fő célja, hogy az egyajánlatos közbeszerzések arányát jelentősen csökkentse hazánkban, ezzel pedig eleget tegyen az Európai Bizottság irányába tett vállalásainak is. A Kormány a cselekvési terv felülvizsgálatáról szóló 1082/2024. (III. 28.) Kormányhatározatban felkérte a GVH elnökét, hogy gondoskodjon három ágazati vizsgálat lefolytatásáról az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására.

A gyorsított ágazati vizsgálat a versenytörvényben rögzített, piaci problémák feltérképezésére szolgáló eljárás olyan esetekben, amikor a körülmények a verseny torzulására vagy korlátozódására utalnak, és sürgős beavatkozás indokolt az adott szektorban. A vizsgálat során a versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött – kötelező válaszadáson alapuló – információk elemzésével tárja fel a verseny torzulásának részletes okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket azok kiküszöbölésére. Az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentésben összegzi a gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit.

Ennek elkészítésére egy hónapja van, amely indokolt esetben összesen kétszer egy-egy hónappal meghosszabbítható.

Elsőként – 2024. december 19-én – az orvosi felszerelések piacán zárta le gyorsított ágazati vizsgálatát a nemzeti versenyhatóság, kiemelten a képalkotó, azaz az MR, a CT, az UH és a radiológiai berendezések beszerzésére fókuszálva. Ezt követően – 2025 júniusában – a személygépjárművek és haszongépjárművek beszerzésének hazai közbeszerzési piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatról szóló jelentést tette közzé a GVH. Harmadik területként a szúnyoggyérítés hazai piacát azonosította a nemzeti versenyhatóság, melyen október első felében indított vizsgálatot.

A vizsgálat során a versenyhatóság írásbeli adatkérésre kötelezett nagyszámú hazai, szúnyoggyérítéssel foglalkozó vállalkozást, számos hazai önkormányzatot, önkormányzati szövetséget és városüzemeltető céget is. A GVH megkereste továbbá a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát és a Közbeszerzési Hatóságot is.

A GVH szakértői több megállapítást is megfogalmaztak, így kiemelten, hogy a vizsgált időszakban a szúnyoggyérítési szolgáltatások közbeszerzési főcsoportjában – azaz a szennyvíz- és hulladéktisztítási és környezetvédelmi szolgáltatások körében – kifejezetten nagy mértékben csökkent az egyajánlatos közbeszerzések száma, valamint azok összesített szerződésértéke is. Ezen felül a vizsgálat eredményei alapján megállapították, hogy szúnyoggyérítés több szempontból is sajátos piacnak tekinthető:

-A szolgáltatás nyújtásához szükséges egyedi szaktudás, illetve különleges eszközállomány erősen behatárolja az ajánlattételre képes hazai szereplők számát.

-A kitelepülés költségei és a helyismeret előnyei miatt jellemzően a helybéli szereplők tudják a legversenyképesebb árakat nyújtani, így a távolabbi cégek sokszor nem is adnak ajánlatot.

Ezek a tényezők nagyban korlátozhatják az egyajánlatos közbeszerzések további visszaszorítását. Elmondható továbbá, hogy a megrendelői oldal az elmúlt években az ún. kémiai szúnyoggyérítés helyett a megelőző jellegű, kevésbé környezetterhelő ún. biológiai gyérítést kezdte előtérbe helyezni. Ez pozitív fejleménynek tekinthető, ugyanakkor vállalati oldalon egyelőre kevés szereplő valósította meg az ehhez szükséges technológiai átállást, ami tovább csökkentheti egyes eljárások ajánlattevőinek számát.

A GVH ennek kezelése érdekében javasolja annak megfontolását, hogy ágazati képzési és eszközbeszerzés-támogatási programok induljanak az érintett piac hazai mikro- és kisvállalkozásai számára, a korszerű és környezetbarát szúnyoggyérítési technológiák bevezetésére. Ez nem csak az egyajánlatos közbeszerzések számát csökkenthetné, hanem az élhetőbb környezetet is elősegítené.

A vizsgálat feltárta, hogy az országos szúnyoggyérítési program közbeszerzésein – az egyébként nyílt eljárások ellenére – minden esetben ugyanazon konzorcium nyert. Ennek oka, hogy az országos kiterjedtségű szolgáltatást a cégek csak összefogva képesek teljesíteni, amely így nagyban nehezíti a több ajánlat begyűjtését. Az országos szúnyoggyérítési program közbeszerzéseinek egyajánlatos mivolta azonban népegészségügyi kockázatot is jelenthet, hisz egy érvénytelen ajánlat következtében megszakadhat annak folytonossága – hívja fel a figyelmet a nemzeti versenyhatóság.

Így a GVH javasolja az ezeken a tendereken eddig nem induló cégek számára, a jelenlegi országos szolgáltatóhoz hasonló konzorciális ajánlattételek lehetőségének megfontolását, illetve amennyiben úgy látják, hogy a tenderek valamely tervezett műszaki elvárása gátolhatja az új konzorciumok ajánlattételét azt az előzetes piaci konzultáció során jelezzék az ajánlatkérő számára. A konzorciális ajánlattételek kidolgozása során azonban a piaci szereplők kiemelten ügyeljenek a versenyjogi szabályok betartására, elkerülve a kartell szabályok megsértését. 

A gyorsított ágazati vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a GVH nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a honlapján. A piaci szereplők nyolc napig, 2025. december 22-ig tehetnek írásban észrevételeket. A határidőt követően a nemzeti versenyhatóság a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az észrevételeket teljes terjedelemében is közzéteszi a honlapján. A gyorsított ágazati vizsgálat jelentéstervezete elérhető ezen a hivatkozáson.


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: