Gratulált az új brit miniszterelnöknek Biden

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti különleges kapcsolatot hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök, amikor telefonon gratulált Liz Truss új brit miniszterelnöknek kinevezése alkalmából - közölte a Fehér Ház kedden este.

Gratulált az új brit miniszterelnöknek Biden

A közlemény szerint Biden és Truss egyetértett abban, hogy a két országnak szorosan együtt kell működnie a globális problémák megoldásában. Megerősítették szándékukat Ukrajna további támogatására az orosz aggresszióval szembeni védekezéshez.

A közös célok közé sorolták, hogy meg kell küzdeniük a Kína jelentette kihívásokkal, valamint meg kell akadályozniuk, hogy Irán atomfegyver birtokába jusson. Emellett a fenntartható és megfizethető energiaforrások biztosításáról is beszéltek.

Egyetértettek abban, hogy meg kell védeni az északír békét garantáló Nagypénteki Egyezményt és az általa biztosított előnyöket, és hangsúlyozták annak fontosságát, hogy Nagy-Britanniának sikerüljön tárgyalásos eredményt elérnie az Európai Unióval fennálló vitájában, vagyis az ír-északír határkérdés megoldására szolgáló Északír Jegyzőkönyvről.


Érvénytelen lett a népszavazás Szlovákiában az alacsony részvétel miatt

Az alacsony - mindössze 16 százalékos - részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás - jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.
2026. 07. 05. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2,35 százalékkal emelkedve 143 072,29 pontos történelmi csúcsra jutott pénteken.
2026. 07. 05. 13:00
Megosztás:

A Revolut kivezeti az USDT-t: kemény döntés elé kerülnek az európai ügyfelek

A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether USDT fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy eladják, kiutalják vagy más eszközre cserélik stabilcoinjaikat.
2026. 07. 05. 12:00
Megosztás:

Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás: