Gyorsan kapcsoltak az eladók, és azonnal emelni kezdték az ingatlanárakat

Lendületes áremelkedés zajlott le a hirdetési árakat tekintve az elmúlt hónapokban a hazai ingatlanpiacon, ami a szakértők szerint mintegy 10 százalék körül alakult. A folytatás azonban bizonytalan.

Gyorsan kapcsoltak az eladók, és azonnal emelni kezdték az ingatlanárakat

Az elmúlt év ősze számottevő áremelkedést hozott a hazai ingatlanpiacon, elsősorban az áremelkedéssel kapcsolatos várakozások miatt. Az áremelkedés egyébként a tavalyi év egészére jellemző volt, csak az év első három negyedévében jóval lassabb ütemben történt, mint az utolsó negyedévben - hívta fel a figyelmet Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ha májustól decemberig nézzük az árváltozásokat, akkor például a panellakásoknál mintegy 10 százalékos drágulás következett be, vagyis 3-5 millió forinttal emelkedett az áruk.

Az őszi hónapokban nagyon rövid idő alatt lezajlott egy jelentős áremelkedés, így azt lehetett mondani, hogy az év során bekövetkezett egy tíz százalékos növekedés a kínálati áraknál, és november végére már magasabban jártak a kínálati árak, mint korábban bármikor - derült ki Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodája szakmai vezetőjének szavaiból is.

De Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai részeken aktív szakmai vezetője is úgy látta, hogy a tavalyi év utolsó hónapjaiban szinte kilőttek az árak: a hirdetési árakat tekintve mintegy 10 százalékos áremelkedést lehetett tapasztalni. Ami persze nem azt jelenti, hogy a valós értékesítési árak is ilyen mértékben emelkedtek volna - hangsúlyozta a szakértő.

Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője is azt érzékelte, hogy az őszi hónapokban megindultak a hirdetési árak felfelé, és a portfóliójuk mintegy 10-15 százalékánál már áremelési igényt jeleztek a tulajdonosok. Az áremelés mértékét mintegy 10 százalékra tette az egész évet tekintve.

Ugyanezt érzékelte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint 2024 negyedik negyedévében megkezdődött a drágulás az ingatlanpiacon, mely összességében a 10 százalékot is elérhette. Ennek okát a növekvő forgalommal és az áremelkedéssel kapcsolatos várakozásokban látta, miközben erősen kérdésesnek tartotta, hogy ezek a várakozások valósággá válnak-e.

De nem csak Budapesten volt érezhető a kínálati árak emelkedése, hiszen dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője is azt tapasztalta, hogy néhány ingatlantulajdonos gyors és számottevő áremeléssel reagált ősszel a hírekre, ami viszont tovább apasztotta az érdeklődők motivációját. Az áremelkedés mértéke néhány hónap alatt elérte a 10 százalékot, de bizonyos szegmensekben még a 15-20 százalékos mértéket is.

Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője is arról számolt be, hogy a hirdetési árakat 2024 őszén elkezdték - vagy legalábbis megpróbálták - emelni az eladók, elsősorban azon hírek hatására, melyek az idei évre jelentősebb áremelkedést vetítettek előre.

A szakértő szerint ez a jelenség még olyan ingatlanok esetében is megfigyelhető volt, melyekre már korábban is csak minimális volt az érdeklődés, elsősorban a magas ár miatt. És ha végül mégsem emeltek árat a tulajdonosok, akkor is kikötötték, hogy nem is csökkentenek, nyilván abban bízva, hogy úgymond “beérnek” majd az árak az általános ingatlanpiaci áremelkedés során - jegyezte meg az ingatlanközvetítő.

Máshogy érzékelte viszont a helyzetet Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakértője, aki szerint a Balatonnál nem következett be jelentősebb áremelkedés eddig. Mindössze annyi történt, hogy a közel három éve pangó piacon “újból van élet”. Ennek oka lehet az is, hogy a balatoni kínálatban jelenleg sok a feltorlódott ingatlan, ezért a vevőknek most bőven van miből válogatni, ez a túlkínálat pedig nyomást gyakorol az árakra. Azok az ingatlantulajdonosok, akik eddig kivártak, akkor tudják eladni az ingatlanaikat, ha nem emelnek a korábban elképzelt árakon.

A használt ingatlanok árai tehát gyakorlatilag nem változtak az elmúlt hónapokban a Balatonnál, ráadásul az újépítésű ingatlanok piacán tavaly 10-20 százalékos árcsökkenésre került sor amiatt, hogy a beruházók lépéskényszerbe kerültek. Ahhoz ugyanis, hogy egy projekt tovább tudjon haladni, értékesíteni kell az ingatlanokat - magyarázta Krausz Gábor.

Áremelkedésre náluk szerinte csak akkor lehet számítani, ha a kereslet és a kínálat egyensúlyba kerül. Ez talán már 2025 második félévében bekövetkezhet, ekkor 5-10 százalékos áremelkedés lehetséges az év végéig. Az újépítésű lakásoknál is fokozatosan megszűnik majd az árcsökkentési kényszer, így ott is elkezdenek felfelé kúszni az árak. Erre több lépcsőben kerül majd sor, tavasszal egy 5 százalékos áremelkedés nem elképzelhetetlen.

Rácz Gyula László végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi turbulens ingatlanpiaci időszakban nagyon könnyű úgymond “alulpozícionálni” egy ingatlant, ezért úgy véli, hogy most különösen jól jöhet az ingatlanközvetítői segítség azoknak, akik a lehető legjobb árat szeretnék elérni az értékesítés során. Ha valaki nem látja át az ingatlanpiaci helyzetet, ami jelenleg nem is könnyű, akkor most nagyon mellé lehet lőni egy eladásnál.


Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás:

Bitcoin és az ARKK újra 2021-et idézi: visszatérhet az őrület?

A Bitcoin és Cathie Wood Ark Innovation ETF-je, az ARKK egyaránt több mint 20 százalékot emelkedett augusztusban. Ez rendkívül ritka: az ETF 2014-es indulása óta mindössze négy alkalommal fordult elő hasonló.
2026. 08. 30. 04:00
Megosztás: