Ha nem vigyáz, megfigyelhetik önt vagy a gyermekeit

A webkamerák és egyéb, megfigyelésre alkalmas eszközök a biztonsági beállítások hiányában és bizonyos sérülékenységek miatt lehetőséget adnak a kiberbűnözőknek, hogy hozzáférjenek a készülékekhez, sőt, irányításuk alá vonják azokat. Az interneten elérhetővé tett berendezések esetében fennáll annak a kockázata, hogy idegenek kukkolnak, ijesztgetnek, molesztálnak, pénzügyi szolgáltatásokhoz férnek hozzá vagy vállalati titkokat szereznek meg. Kocsis Tamás kiberbiztonsági szakértővel a legfontosabb tudnivalókat gyűjtötte össze a MediaMarkt.

Ha nem vigyáz, megfigyelhetik önt vagy a gyermekeit

Dübörög a webkamera piac

A webkamerák piacának értéke a pandémia kitörésének évében, 2020-ban 6,85 milliárd USD volt, a szakértők szerint 2028-ra ez az érték 12,9%-os növekedést érhet el. A legnagyobb piac az észak-amerikai, amely bevételben a világpiac több mint 35%-át teszi ki, de az előrejelzések szerint az ázsiai csendes-óceáni térség fogja a legnagyobb növekedést produkálni mind a bevétel, mind a legyártott mennyiség tekintetében a következő években.

A webkamerák Magyarországon is az egyik legkeresettebb elektronikai eszköznek számítanak. „A pandémia első évének márciusában a MediaMarkt négyszer annyi webkamerát értékesített, mint az azt megelőző évben, emiatt rendkívüli gyorsasággal kellett újra és újra feltöltenünk a készleteinket. Azt tapasztaljuk, hogy a megbízható minőség a webkamerák esetében is elvárás a vásárlók részéről. Ezen felül kollégáink visszajelzései alapján a legtöbben a biztonsági kockázatokról érdeklődnek vásárlás előtt. – mondta el Papp Balázs, a MediaMarkt kategóriamenedzsere.

Milyen veszélyek leselkednek ránk a webkameránk által?

A Kocsis Tamás, az Alverad Technology Focus Kft. kiberbiztonsági szakértője által jegyzett, az interneten keresztül elérhetővé vált webkamerák használatával és kockázataival foglalkozó tanulmány szerint több tényező is közre játszhat abban, hogy illetéktelenek betekinthetnek a kameraképekbe és a videófolyamokba a világhálón. A felhasználók technikai ismerete és a biztonsági beállítások hiánya mellett az is előfordul, hogy noha egyedi jelszóval és felhasználónévvel védik a hozzáférést, a sérülékenységek, hiányosságok miatt jogosulatlan személyek nézik és értékesítik a kamerák által rögzített anyagokat.

A feketepiaci vagy DarkNet csoportok és fórumok oldalain nemcsak a felhasználók magán- és intimszférájáról készült felvételeket értékesítik, de a kamerákhoz való hozzáférés eszközei – streaming adatok, jelszavak, szoftverek stb. – is kelendőek haszonszerzés vagy zsarolás céljából. A lakásokban vagy irodaépületekben elhelyezett, helytelenül beállított kamerák és kamerarendszerek révén az illetékteleneknek lehetőségük van a nap minden percében távolról megfigyelni a gyanútlan áldozatokat, azok környezetét, napi rutinját. Ez kedvez a betörőknek, hiszen kifigyelhetik, hogy mikor nem tartózkodik senki az épületben, milyen biztonsági berendezésekkel védik az ingatlant stb.

A gyermekek is fokozott veszélynek vannak kitéve

A megfigyeléseket elkerülendő sokan fizikai „zárakat” alkalmaznak a laptop- vagy számítógépre csatlakoztatott kamerák használaton kívüli „megvakítása” érdekében. Ilyen például a felragasztott sebtapasz vagy a manuálisan elhúzható kameratakaró. Csakhogy azoknál a biztonsági- vagy megfigyelő kameráknál, amiket távolról tudnak elérni a felhasználók, ezek a módszerek nem alkalmazhatók (pl. bébiőr).

A magán- vagy intimszféra megsértése és a betörések kockázata mellett a gyermekek is ki vannak téve a rosszul konfigurált, könnyen hozzáférhető eszközök segítségével végrehajtott illegális tevékenységeknek. "A gyermekek elleni szexuális bűnelkövetések aránya évről évre magasabb, az efféle bűncselekmények adataihoz pedig a különböző megfigyelő eszközökkel való visszaélések esetszámai is hozzáadódnak." Az InHope nevű nemzetközi szervezet, amely a gyermekpornográfia ellen küzd, és amelyben már Magyarország is képviselteti magát, közreadta, hogy 2017-ben 87 930 eset érkezett be hozzájuk, míg 2019-ben már 183 788 eseményt kellett kezelniük. Az interneten névtelenül vadászó ragadozók célpontjai kisgyermekek és tinédzserek is lehetnek.

Mit tehetnek a felhasználók?

Kocsis Tamás szakértő szerint az első és legfontosabb, hogy ne vásároljon senki ismeretlen forrásból származó, olcsó és megbízhatatlan termékeket. „Lényeges még, hogy a beszerzés előtt tanulmányozzuk a kiválasztott eszközt, olvassunk utána szakfórumokban, és mindenképpen ellenőrizzük a biztonsági funkciókat” – tanácsolja.

A szakember arra is figyelmeztet, hogy beüzemeléskor alaposan olvassuk át az eszközhöz tartozó dokumentációkat, telepítő leírásokat. Frissítsük a legújabb verzióra, továbbá változtassuk meg, illetve hozzunk létre egyedi felhasználónevet és jelszót a menedzsment felülethez, a kliensekhez, a streaming alkalmazásokhoz. „Érdemes letiltani az alapértelmezett és a nem használt, felesleges felhasználókat, továbbá a titkosítatlan kommunikációt (HTTP), majd engedélyezni és használni a titkosított kommunikációt (HTTPS, SSL/TLS). Kerüljük vagy tiltsuk a felhős kapcsolatokat, például a P2P funkció használatát, illetve az UPnP szolgáltatást az eszközben és a routerben egyaránt. Fontos az is, hogy a kamera ne legyen elérhető közvetlenül az internet felől.”

További ajánlásokat a biztonsági beállításokhoz és egyéb óvintézkedésekhez az alábbi tanulmányban talál: https://alverad.hu/wp-content/uploads/2021/08/alverad-ki-figyeli-az-orzoket_-1.pdf (Utolsó letöltés: 2022. 02. 04.)

„A MediaMarkt szaktanácsadói nem csak a biztonságos beüzemelés folyamatában állnak vásárlóink rendelkezésére, hanem a vásárlás megtörténte előtt is teljeskörű tájékoztatást nyújtanak a kiválasztott eszközök kapcsán, annak érdekében, hogy a vásárlók a biztonsági igényeiknek leginkább megfelelő készüléket vihessék haza.” – tette hozzá Papp Balázs.

A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett

Jelentősen zsugorodott a Smith & Wesson Brands amerikai fegyvergyártó negyedéves nyeresége és bevétele.
2025. 06. 20. 08:00
Megosztás:

Visa és Yellow Card összefogása: stabilcoin forradalom indul Afrikában

A digitális pénzügyek új korszakát hozhatja el a Visa és a pan-afrikai kriptotőzsde, a Yellow Card friss megállapodása. A két fél együttműködésének célja, hogy USD-alapú stabilcoin fizetéseket vezessenek be Afrikában – méghozzá nem évek, hanem már 2025-ben, konkrét országban indulva. A projekt nemcsak technológiai áttörés lehet, hanem pénzügyi befogadásban és utalásokban is komoly előrelépést hozhat a fejlődő világ számára.
2025. 06. 20. 07:30
Megosztás:

Június 30-ig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

2025 a családok és a vállalkozások éve, ezért a kormány idén is azon dolgozik, hogy minden család és minden vállalkozás újabb lépést tehessen előre. Ennek jegyében idén már tizedik, jubileumi alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatot, melyre 2025. június 30-ig várjuk a vállalkozások jelentkezését. A nagysikerű kezdeményezés elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését és hozzájárul a foglalkoztatottság további növeléséhez is. A kormány ezzel is erősíti a kis- és középvállalkozások szerepét, amelyek a hazai cégek 99 százalékát teszik ki, és a munkavállalók 72 százalékának biztosítanak megélhetést.
2025. 06. 20. 07:00
Megosztás:

Munka(hely) határok nélkül?: A rugalmasság az új céges valuta

A pandémia idején villámgyorsasággal terjedt el a home office a munkáltatók körében, azonban mára sok munkahelyen háttérbe szorult, miközben a rugalmas munkavégzés iránti igény továbbra is jelentős a munkavállalók körében – derül ki a HR-szolgáltató WHC Csoport friss munkaerőpiaci jelentéséből. Az on-site munkavégzésre való visszatérés és a dolgozók elvárásai közötti feszültség különösen a toborzásnál jelenthet kihívást.
2025. 06. 20. 06:30
Megosztás:

A MET Csoport átadta Magyarország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszerét

Átadták Magyarország legnagyobb működő, önálló akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS): a MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Dunai Energiatároló 40 MW teljesítményű és 80 MWh kapacitású – azaz kétórás ciklusidejű – berendezést helyezett üzembe a Dunamenti Erőmű területén. A beruházás a legújabb példája annak, hogy a MET európai szinten fektet be korszerű energiatárolási megoldásokba.
2025. 06. 20. 06:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-áradat: Rekord beáramlás 8 nap alatt, indulhat az árfolyam emelkedés?

A Bitcoin újabb lendületet kapott: az Egyesült Államokban jegyzett spot Bitcoin ETF-ekbe mindössze nyolc nap alatt 2,4 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott be. A nagybefektetők egyértelműen visszatértek, és a piac stabilitása a közel-keleti konfliktusok ellenére is fennmaradt. Vajon ez a folyamatos beáramlás újabb árfolyam-emelkedést hozhat a BTC számára? A részletek alapján úgy tűnik: minden adott hozzá.
2025. 06. 20. 05:30
Megosztás:

4-5%-kal drágultak az autók –az új és használt modellek is többet érnek idén

Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is nyitottak a lehetőségekre. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői most összevetették, hogy alakult a legkeresettebb modellek átlagára új, illetve használt autók piacán. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet.
2025. 06. 20. 05:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben

Áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az építőipari termelés az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2025. 06. 20. 04:30
Megosztás:

Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. többségi tulajdont vásárolt a Callfactory holdingcégében, amely Magyarország egyik vezető Call Center szolgáltató vállalatcsoportja, és a jövőben HUNFactory néven szolgája ki meglévő és leendő ügyfeleit. A tulajdonszerzés a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez kötött, a szerződés a GVH jóváhagyását követően lép hatályba.
2025. 06. 20. 04:00
Megosztás:

Új napelemparkot és akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol Algyőn

Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
2025. 06. 20. 03:30
Megosztás:

A Soproni Egyetem egyeztetése kínai befektetőkkel

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba kétnapos látogatásra 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.
2025. 06. 20. 03:00
Megosztás:

Egy magyar nyugdíjpénztár végre kimondja az igazat!

Tudatosabb pénzügyi jövő felé tartunk – egyre fiatalabb korban kezdenek el félretenni a magyarok.
2025. 06. 20. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A NŐK40 nyugdíj így számítandó ki

Bár még évekre van a nyugdíjkorhatár elérésétől, sokan már időben elkezdenek készülni a nyugdíjba vonulásra – ahogyan mondani szokás: „összeszámoltatják az éveiket”. Különösen gyakori ez azoknál a hölgyeknél, akik a „nők 40” kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel szeretnének élni, és pontosan szeretnék megtudni, mikortól jogosultak erre az ellátásra.
2025. 06. 20. 01:30
Megosztás:

Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért

Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
2025. 06. 20. 01:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 20. 00:30
Megosztás:

Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig

A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
2025. 06. 20. 00:01
Megosztás:

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján.
2025. 06. 19. 23:30
Megosztás:

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
2025. 06. 19. 23:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
2025. 06. 19. 22:30
Megosztás:

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előre lépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a hazai kkv szektornak.
2025. 06. 19. 22:00
Megosztás: