Hány katona van most a magyar hadseregben? Mennyi az aktív és mennyi a tartalékos katona?

„Eredményes munkát végeztünk 2021-ben, függetlenül attól, hogy a koronavírus-járvány rengeteg feladatot adott a katonáknak, és több feladatot is el kellett halasztanunk” – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az év elején, január 20-án az M1 Ma Este című műsorában.

Hány katona van most a magyar hadseregben? Mennyi az aktív és mennyi a tartalékos katona?

Benkő Tibor leszögezte: a tárca célja, hogy 2028-ra harmincezer aktív és húszezer önkéntes tartalékos katona legyen a rendszerben - olvashatjuk a honvedelem.hu oldalán idézett riportban. Mint fogalmazott, a katonák létszáma évről évre nő, és szerencsére benn is maradnak a haderőben. Emellett a tárca kiemelt figyelmet fordít az Önkéntes Tartalékos Rendszerre: tíz év alatt több, mint tizenegyezer önkéntes tartalékos katona kezdte meg a szolgálatot.

A miniszter rávilágított arra, hogy az állományt természetesen az új haditechnikai eszközök fényében tudatosan bővítik. Egy új, páncélozott harcjármű harckész állapotához például elengedhetetlen a megfelelő létszámú, jól felkészített, időben kiképzett személyzet.

„A fiatalok elhivatottak, elkötelezettek a honvédelem ügye iránt. Részben azért is, mert a 21. század modern eszközeivel bővítjük a haderőt. Nagyon fontos, hogy a hazafias honvédelmi neveléssel meg tudjuk szólítani a középiskolásokat, az egyetemistákat, hogy mire elérik a megfelelő kort, megfelelően fel legyenek készítve. A Honvéd Kadét Program kapcsán január 14-én már a századik középiskolával kötöttük meg az együttműködési megállapodást. Úgy terveztük, hogy 2026-ra érjük el az ötezer fős kadét létszámot. Ehhez képest már most több, mint négyezerhatszáznál járunk. Ez is mutatja, hogy milyen aktívan vesznek részt a fiatalok ebben a munkában” – közölte Benkő Tibor.

A haditechnikai beszerzésekkel kapcsolatban a honvédelmi miniszter kifejtette: a folyamat 2017 óta a megtervezett ütem szerint, jól halad.

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program 2030-2032-ig tekint előre. Az új haditechnikai eszközöket tekintve először a csapatszállító-repülőgépek, a kiképző repülőgépek, a Leopard harckocsik, a Gidránok, valamint különböző kézifegyverek és páncéltörő eszközök érkeztek. A beszerzések idén sem állnak le, gondoljunk csak a hazai gyártású Lynx harcjármű-családra. Az imént említett csapatszállító-repülőgépek mellé kellenek olyan rámpás gépek is, amelyekkel haditechnikai eszközöket is lehet szállítani. Egyébként az új haditechnikai eszközök zöme 2023-2024-ben érkezik” – emelte ki a tárcavezető melyet a honvédelem.hu idéz.

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás: