Harmadára esett a kölcsönből megvehető új lakások száma

Hiába ért el közel 3 éves csúcsot az új lakások finanszírozására folyósított hitelösszeg áprilisban, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy az új lakások árának elképesztő drágulása miatt a most folyósított hitelből harmadannyi átlagos méretű lakás megvásárlása lehetséges, mint 2022-ben volt.

Harmadára esett a kölcsönből megvehető új lakások száma

Rövid távon a fizetőképes kereslet csökkenése akár a beruházások visszafogását is magával hozhatja – kérdés, mennyit tud ebből tompítani a Lakhatási Tőkeprogram.  
 
Közel három éves csúcsra jutott az új lakások finanszírozására felvett hitelek összege: 2025 áprilisában 17,58 milliárd forint értékben szerződtek a bankokkal az ügyfelek új lakások építésére. Ennél magasabb összeget utoljára 2022 júniusában vettek fel a magyar családok, akkor 22,35 milliárd forint értékben finanszírozott új lakásvásárlást a magyar bankrendszer – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén áprilisban a teljes lakossági lakáshitel-kihelyezés 13,11 százalékát tette ki az új lakások finanszírozása. Ilyen magas arányt – lényegesen kisebb, 13,31 milliárdos hitelösszeg mellett – legutóbb 2024 februárjában regisztrált a jegybanki statisztika. A számok alapján tehát ismét lendületet kapott az új lakáspiaci hitelezés, de Gergely Péter szerint ez az élénkülés csalóka lehet. 

Harmadannyi lakásra elég a felvett kölcsön 

A BiztosDöntés.hu szakértője arra figyelmeztet, hogy a hitelösszegek mögötti reálérték valójában csökkenő tendenciát mutat. Míg a 2022 júniusi rekordösszegből még több mint 503 darab, átlagosan 60 négyzetméteres új lakás megvásárlását lehetett volna fedezni Budapesten, addig 2025 áprilisára – a jelenlegi, budapesti újépítésű lakásokra jellemző, 1,6 millió forintos négyzetméterárral számolva – alig több, mint harmadára, 183 lakásra zuhant a folyósított hitelösszegből megvehető fővárosi lakások száma. 

Faramuci módon még 2024 februárjában is kedvezőbb volt a helyzet: az akkori 13,31 milliárdos hitelösszegből akkor 173 darab átlagos méretű új lakás finanszírozása lett volna lehetséges Budapesten – pont tízzel (5 százalékkal) kevesebb, mint napjainkban, pedig a mostani hitelvolumen közel harmadával magasabb. 

Ez jól mutatja, hogy a lakásárak emelkedése milyen mértékben csökkenti a hitelből megvásárolható lakások számát. Hiába élénkül a hitelezés, ha közben a vásárlóerő reálértéken zsugorodik – fogalmaz Gergely Péter. 

A fejlesztések is veszélybe kerülhetnek 

lakáshitel kamatok 2025

A szakértő szerint a mostani trend aggasztó lehet a piac egészére nézve is. Ha a jelenlegi árnövekedési ütem tartós marad, az új lakások iránti kereslet könnyen korlátokba ütközhet, ami a beruházások visszafogását, a kínálat szűkülését, végső soron pedig az árak további emelkedését is eredményezheti. 

Egyelőre nem látszik, hogy rövid távon tud-e segíteni a negatív trendhatás csökkentésében a kormány Lakhatási Tőkeprogramja. Az eredetileg 200 milliárd forintos kerettel induló programot a márciusi pályázat eredményei - 23 induló alap, amelyek közül 19 megfelelt – 300 milliárd forintra emelték. 

A program a múlt év végi várakozások szerint hosszabb távon 800 – 1000 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat el (ami mintegy 30 ezer új lakás megépítését jelentheti), s olyan struktúrát hoz létre, ami folyamatossá teheti az új lakásépítési volumen bővülését. Ám az árak emelkedését majd csak akkor mérsékelheti, ha a program hatására valóban nagy mennyiségű, minőségi lakás kerül a piacra – ideiglenes “árkorrekciót” önmagában nem hoz létre. 

A lakásvásárlók számára így rövid távon már nemcsak az alacsony kamat vagy a támogatás a kulcskérdés – hanem az is, hogy mekkora lakást kaphatnak ugyanannyi pénzért, mint néhány éve – emelte ki Gergely Péter. 

Az 5 százalékos hitel sem segít 

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a 35 év alattiak első saját tulajdonú lakásának megvásárlására felvehető kedvezményes, maximum 5 százalékos kamatozású lakáshitel semmilyen változást nem hozott a fővárosban, sőt a megyeszékhelyeken sem. Ennek legfőbb oka az, hogy a hitel csak olyan, legalább A+ energetikai besorolású új lakásokhoz igényelhető, amelyek négyzetméterára nem haladja meg az 1,2 millió forintot, ilyenből azonban nagyon kevés van. 

Így az október végéig elérhető kölcsön nagyrészt a vidéki és kisvárosi lakásvásárlásokat támogatja majd, de a zöld kritériumok teljesítése miatt a kedvezményes hitel ott sem tud átütő lenni. 


Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás: