Három lépés, hogy klímaálló legyen a vállalat
A jelenleg domináns fosszilis energiahordozók kiváltása jelentős reálgazdasági átalakulással jár. Ennek során újrarendeződik a gazdaság, átértékelődnek technológiák és földrajzi területek, új piacok jönnek létre és régiek szűnnek meg. A vállalat pénzügyi eszközeinek, vagyonának értékelésében meg kell jelenniük a környezeti, társadalmi hatásokat figyelembe vevő fenntartható vállalatirányítás (ESG) szempontjainak.
1. Nézzünk szembe a klímakockázatokkal
A befektetőknek először is világos képet kell kapniuk arról, hogy a cégek bevételeit, költségeit és eszközeik pénzügyi értékelését hogyan befolyásolják a klímakockázatok, mely eszközök lettek – vagy lesznek – értéktelenebbek, és melyek értékelődnek fel. Ez földrajzilag és ágazatonként eltérhet, illetve nagyban függ az egyes vállalatok stratégiai helyzetétől és felkészültségétől is.
A kockázatoknak két típusa van. A konkrét fizikai kockázatok – például gyakoribb és nagyobb mértékű áradások, aszályok – közvetlenül fenyegetik az eszközöket és értékláncokat. Bár úgy gondolnánk, hogy ezek csak hosszú távon tűnhetnek problémának, vannak olyan tényezők, amelyek már rövid távon jelentősek lesznek Magyarországon is, sőt, már ma érvényesek. A Kárpát-medencében egyre gyakoribbak – és még inkább azok lesznek – a hőhullámok és az aszályok, a heves esőzések és áradások, ezek pedig a mezőgazdaságban és az épített környezetben egyaránt súlyos károkat okozhatnak.
Az átállási kockázatok pedig a fizikai veszélyekre adott szabályozási, jogi, technológiai és piaci válaszokhoz kapcsolódnak. Így például a belsőégésű motoros autók forgalmazásának tiltása változtatásokra kényszeríti az autógyártókat és beszállítóikat, vagy a hőerőművek egyre erősödő versenytársat kapnak a megújuló erőművek miatt. Ide tartozik az is, amikor a vásárlók a fenntartható módon gyártott termékeket választják a karbon-intenzívek helyett, és arra is van már példa, hogy a környezetszennyezésért felelős vállalatokat bíróság előtt vonják felelősségre az általuk okozott károkért.
Ezek a kockázatok olyan piaci változásokat indíthatnak, amelyek során a meglévő termelési eszközök elavulttá, értéktelenné válnak, és szerepüket új, tisztább technológiák veszik át. Különösen a fosszilis erőforrások kitermelése van kitéve ennek a kockázatnak – a Cambridge Econometrics becslése szerint a fosszilis ásványkincskészletek összértéke 1,4 billió dollárral csökkenhet világszerte, ha megvalósulnak azok a dekarbonizációs beruházások és technológiai átállás, ami ahhoz szükséges, hogy a felmelegedés a párizsi klímamegállapodás során célul kitűzött 1,5°C alatt maradjon.
Rövid távon – a politikai és piaci hangulat potenciálisan nagymértékű ingadozásai miatt – ezek az átállási kockázatok jelentenek komolyabb problémát. A pénzügyi befektetők folyamatosan értékelik, árazzák a bejelentett szabályozásokat, technológiai trendeket. Ha kialakul az a konszenzus befektetői körökben, hogy megtörténik majd az a reálgazdasági átmenet, amivel tarthatóvá válik a legfeljebb 1,5°C-os felmelegedés, akkor ez akár komoly tőzsdei ingadozást okozó hirtelen piaci átárazódással is járhat. Ennek során a fenntartható, vagy kevésbé karbon-intenzív eszközök felértékelődnek, a fosszilis alapúak pedig leértékelődnek.
A vállalati kitettség megértéséhez szükség lehet például az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó adatgyűjtésre, a piaci kitettség felmérésére a termékek és az ágazat szintjén. Emellett célszerű számba venni a portfólióban lévő elértéktelenedő eszközöket – ez utóbbiak például azok a fosszilis energiahordozók, amelyek a dekarbonizációs átmenet során értéküket vesztik, mert már nem lesz rájuk szükség.
2. Számszerűsítsük a kockázatokat
A kockázatok felmérése után a következő lépés azok számszerűsítése és közzététele annak érdekében, hogy a kitettséget be lehessen építeni a rendszeres kockázatelemzésbe és az eszközök értékelésébe. A legjobb módszer erre az informatív éghajlati stressztesztek elvégzése. Ezek jól megtervezett és részletes makrogazdasági éghajlati forgatókönyveken alapulnak. Ennek során a vállalatok kiértékelik, hogy tevékenységük és piaci értékelésük hogyan változna egy ilyen átmenet hatására. Kiszámolják például, hogy meglévő hiteleiket tudnák-e törleszteni, hogyan változna a kereslet a termékeik iránt, versenytársaik hogyan reagálnának az új helyzetre. Mindebből kialakul egy kép arról, hogy mekkora pénzügyi kockázattal kell számolniuk.
Mivel számos lehetséges út áll előttünk arra nézve, pontosan hogyan változik a klíma, a stressztesztnek olyan éghajlati forgatókönyvökön kell alapulnia, amelyek tartalmazzák a szabályozási beavatkozások és technológiai fejlesztések széles körét.
A forgatókönyvek elemzéséhez használt modelleknek figyelembe kell venniük azt a tényt, hogy a gazdasági körülmények alakulása nincs eleve kőbe vésve, hanem a most bevezetett intézkedésektől, adóktól és támogatásoktól függenek, amelyek az egész gazdaságot egy másik, kevésbé szennyező pályára állíthatják. Húsz évvel ezelőtt a német kormány támogatta a napelemek fejlesztését, ami akkor drága és túlzó támogatásnak tűnt – enélkül ma talán nem lenne ilyen sok naperőmű világszerte.
„A befektetőknek szem előtt kell tartaniuk, hogy az éghajlati forgatókönyvek elemzésének ez a fajta előre tekintő módszere lép a hagyományos kockázatkezelési technikák helyébe. A hagyományos megközelítések ugyanis nem rendelkeznek megfelelő adatokkal a jó és megbízható előrejelzésekhez, hiszen a múltbeli adatok nem tükrözik az előttünk álló klímaeseményeket – mondta Hidi János, a Cambridge Econometrics fenntartható pénzügyek vezetője. – A valóban előre tekintő módszertan képes számszerűsíteni a különböző szabályozási, technológiai és piaci változások hatását a gazdasági ágazatok és régiók teljesítményére.”
3. Ne késlekedjünk a cselekvéssel
Miután a szervezet megértette a rá váró kockázatokat és lehetőségeket, és számszerűsítette, milyen hatása lesz azoknak jövőben bevételeire, költségeire, mérlegére és pénzügyi értékelésére, ki kell alakítania azt a folyamatot és szervezeti felépítést, amely képes lesz kezelni ezt a klímakitettséget.
Ennek része lehet, hogy a befektetési portfóliókat esetleg át kell csoportosítani. A befektetőknek aktívan együtt kell működniük a portfóliójukban jelenleg szereplő vállalatok vezetésével, hogy kiigazítsák hosszú távú stratégiáikat, és biztosítsák, hogy azok ellenállók legyenek a fizikai és átmeneti kockázatokkal szemben.
A szervezeteknek ugyanakkor a hosszú távú fenntarthatósági célok mellett – vagy inkább helyett – rövid távú cselekvési tervet kell végrehajtaniuk. Könnyű ugyanis leírni, hogy 2050-re karbonsemleges lesz a vállalat, hiszen addigra a mai döntéshozók már nem lesznek pozícióban. Ehelyett hitelesebb és célravezetőbb, ha például azt vállalják, hogy 2025-re 10%-kal, 2030-ra pedig 40%-kal csökkentik karbonintenzitásukat, 2023-ban átvilágítják beszállítói láncukat, és a karbonintenzívebb beszállítók helyett a következő 5 éven belül fenntarthatókat választanak, céges autóikat 2026-ig villanyautókra cserélik, és 2024-re napelemeket szereltetnek minden telephelyük tetejére. A belső működést is ezzel kell összehangolni – például mindezen vállalásokat megvalósító és monitorozó fenntarthatósági vezetői pozíció és szervezeti egység létrehozásával.
A piaci ingadozások miatt egyre kevésbé valószínű a zökkenőmentes átmenet, a késlekedés pedig csak növeli ennek költségeit. A fizikai károk egyre gyakoribb és súlyosabb problémákat okozhatnak, a szabályozó hatóságok és a pénzügyi piacok is kiszámíthatatlanul reagálhatnak. Nem érdemes tehát várni a kockázatok felmérésével és értékelésével – a jelenlegi erőfeszítések már középtávon megtérülnek.
