Olaszországban elégedetlenek a nyári idegenforgalmi szezonnal

Közel 13 millió jármű mozgott a mostani hétvégén az olaszországi autósztrádákon és más utakon az üzemeltetők adatai szerint, az idegenforgalmi szakma képviselői mégsem elégedettek az idei nyári szezonnal, miközben olaszok és külföldiek drágulásra panaszkodnak.

Olaszországban elégedetlenek a nyári idegenforgalmi szezonnal

Augusztus második szombat-vasárnapját az olasz autósztrádákat felügyelő vállalatok fekete színnel jelölték meg a rendkívüli forgalom miatt. A még nem végleges adatok szerint 12,6 millió jármű mozgott a városok és a tengerpartok vagy hegyek közötti útvonalakon.

Augusztus 15., Nagyboldogasszony ünnepének a hete nyári csúcsidőszaknak számít: a gyárak és üzletek egy része bezár, és szeptemberben nyit újra. Azok is elindulnak nyaralni, akik eddig nem tették meg.

Ráadásul a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint az idei nyár legmelegebb napjai következnek. Vasárnap a hőmérő higanyszála megközelíti a negyven Celsius-fokot Firenzében, de a Pó-alföldön, a Tirrén-tengerre néző régiókban, Szardínia szigetén és az Adriai-tenger partjain is.

A Federalberghi szállodaszövetség úgy számolta, hogy június és szeptember között harminchatmillió olasz vesz ki szabadságot, és utazik el valahova. Nyolcvannyolc százalékuk belföldi pihenést választ.

A szezon azonban nem hozza a várt eredményt - nyilatkozott Bernabo Bocca, a Federalberghi elnöke. A klímaváltozással magyarázta, hogy a hőségben sokan már nem a nyári hónapokban utaznak vakációzni, vagy a tengerpart helyett a hegyeket választják.

A strandokon az idén nincsen telt ház, a Dolomitokba vezető utakon viszont szombaton is több kilométeres sorokban álltak a turisták autói - mondta.

Hozzátette, hogy az olasz idegenforgalom megérzi az amerikaik távolmaradását is, akik húsz százalékkal kevesebben érkeztek tavalyhoz képest.

A fizetős strandokat tömörítő Assobalneare adatai szerint júliusban a tengerpartokon és uszodákban több mint húsz százalékkal kevesebb jegy fogyott, mint egy évvel ezelőtt. Üres napozóágyakat látni Liguria tengerpartjain és Riminiben is.

Az Adria-parti Pescara strandtulajdonosa, a térségbeli strandszakszervezet elnöke, Riccardo Padovano a La Repubblica napilapban vasárnap megjelent interjúban elmondta, hogy a júliust mínusz huszonöt százalékkal zárták tavalyhoz képest.

A kérdésben ismert olaszok is felszólaltak, közöttük Alessandro Gassman színész-rendező, aki közösségi oldalán úgy vélte, az üres strandok azt mutatják, hogy az üzemeltetők túlzásba vitték az árakat.

Az Altroconsumo fogyasztóvédő szervezet adatai szerint az idegenforgalmi árak tavalyhoz képest öt százalékkal emelkedtek. Egy napernyő és két napozóágy heti ára átlagosan kétszáztizenkét eurónak felel meg. Ugyanaz 2021-ben száznyolcvankét euróba került.

Minden költséget számolva egy kétgyerekes család több mint hatezerötszáz eurót költ egy hét tengerparti nyaralásért. Az Altroconsumo szerint ez az oka, hogy az olaszok több mint negyven százaléka három és öt nap közötti vakációt engedhet meg magának.

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás:

A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor

2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
2026. 04. 06. 10:00
Megosztás:

Kriptopiaci rali húsvét után: a Bitcoin megugrott, az altcoinok is erőre kaptak

Erős kezdéssel indította a hetet a kriptovaluta-piac: a Bitcoin látványos emelkedést produkált, miközben az Ether és több vezető altcoin is felfelé mozdult. A befektetői hangulatot elsősorban a geopolitikai enyhüléssel kapcsolatos várakozások javították, de a piac mozgásában a tömeges short likvidálások is kulcsszerepet játszottak. A hét eleji árfolyamreakció ismét megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kriptoszektor hangulata, ha a bizonytalanságot remény váltja fel.
2026. 04. 06. 09:00
Megosztás:

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás: