Három magyar egyetem került be az egyetemek fenntarthatósági világrangsorába

Három magyar egyetem szerepel a brit Quacquarelli Symonds (QS) cég idén először publikált fenntarthatósági világrangsorában (QS World University Rankings: Sustainability 2023): a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).

Három magyar egyetem került be az egyetemek fenntarthatósági világrangsorába

A BME csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Műegyetem a környezeti hatás (Environmental Impact) területen a legjobb magyar intézményként a 198. helyezést érte el, a környezeti és a társadalmi hatás (Social Impact) indikátoraiból számolt összrangsorban pedig a 341-360. helyen áll. Hozzátették: a BME a fenntartható intézmény indikátorban szerepelt a legjobban: a rangsorolt 700 intézmény között a 23. lett.

Emlékeztettek arra: a rangsort több mint 1400 intézmény megkérdezése alapján állították össze. A lista készítésénél a QS csaknem negyven szempont szerint értékelte az intézményeket, például, hogy működik-e ott fenntarthatósági fejlődéssel foglalkozó kutatóhely, rögzítik-e az éves víz- és energiafogyasztást, van-e aktív kutatási együttműködésük a Forbes 2000 listán szereplő vállalatokkal. Vizsgálták azt is, van-e az egyetemnek klímavédelmi stratégiája és nemek közötti egyenlőségi terve.

Hangsúlyozták, a Műegyetem a környezetmérnöki, valamint a regionális és környezetgazdaságtani mesterszakokon a műszaki és a gazdasági területen is képzi a téma szakértőit, emellett az intézmény vezetésének céljai között kiemelt a fenntartható működés és a környezettudatos megoldások felkutatása, bevezetése, támogatása és népszerűsítése.

Magyarországról a BME (341-360.) mellett a Szegedi Tudományegyetem (381-400.) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (601.+) szerepel a rangsorban.

A Szegedi Tudományegyetem a világrangsorra reagálva felhívta a figyelmet arra, az SZTE az oktatás hatását, a tudásmegosztást, az esélyegyenlőség és a jó életminőség biztosítását mérő indikátorok szerint is a legjobb magyar intézmény. Jó eredményeket értek el a fenntarthatóság területén végzett oktatási és kutatási tevékenységek, a fenntartható intézményi működés, és a munkaerőpiacra való felkészítés szempontjait illetően is - írták.

Kiemelték: a QS új fenntarthatósági rangsora mintegy húsz ország szakértőinek bevonásával készült, és az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célját vette alapul. A készítők figyelembe vették a többi között a QS más rangsorainak adatait, az intézmények által szolgáltatott alapadatokat, továbbá Elsevier-, UNESCO- és Világbank-adatokat is. A rangsor fókuszában az egyetemek mint oktató-, kutató-, illetve tudásközpontok társadalmi és környezeti hatása áll, e két kategória ugyanakkora súllyal esik latba a végeredmény, az összesített lista kialakításakor.

A társadalmi hatást mérő alkategória (Social Impact) olyan tényezők alapján vizsgálja az intézményeket, mint a hallgatók munkaerőpiacra való felkészítése (20 százalék), az esélyegyenlőség (30 százalék), a jó életminőség elősegítése (10 százalék), az oktatás társadalmi hatása (20 százalék), a tudás kutatási együttműködések terén való hasznosítása (20 százalék). A környezeti hatást mérő alkategória (Environmental Impact) szempontjai között szerepel a környezettudatosság és fenntarthatóság fókuszú oktatás-kutatás, az akadémiai elismertség (40 százalék), a fenntartható intézményi működés, az ez iránti elkötelezettség (35 százalék), az ENSZ fenntartható fejlődési célokhoz kapcsolódó területeken folytatott kutatások (25 százalék) - írták.

Az ELTE közleményében kiemelte, az intézmény az elmúlt években meghozott intézkedéseknek köszönhetően felkerült a rangsorba, amelyben egyelőre a 601.+ kategóriában szerepel. Azt írták, a klímaváltozás globális problémájára globális megoldások kellenek, de fontos, hogy az országok és a kisebb szervezetek, akár az egyetemek is koncentrálják az ilyen erőfeszítéseiket.

Az ELTE intézményfejlesztési tervének fontos szempontja a klímavédelem, minden kar oktatási portfóliójának része a fenntarthatóságra nevelés, az intézmény pedig kiemelten támogatja az ilyen irányú kutatásokat - közölték.

Utaltak arra, hogy az egyetem alapító tagja a CHARM-EU európai egyetemi szövetségnek, amelynek első mesterképzése épp A fenntarthatóság globális kihívásai címet viseli. Részt vesznek az UNI-ECO nemzetközi együttműködési projektben is, amelyben azon dolgoznak, hogy a társadalmi és környezeti fenntarthatóság szempontjait beillesszék a modern egyetemi szellemiségbe, hozzájárulva ezzel a campusok fenntarthatóbb működéséhez. Ennek területei a vízfogyasztás csökkentése, az energiagazdálkodás és a fenntartható beszerzési folyamatok, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztése. Az ELTE öt miniprojektre (komposztálás, zöldítés, leselejtezett eszközök újrahasznosítása, hulladékmentes kollégiumi kiköltözés, kertépítés) támogatást is elnyert a projekt keretében.

Hozzátették: idén szeptemberben az ELTE szombathelyi campusán elindult a "Marketing going green" program, amelynek célja, hogy a kiválasztott közgazdász hallgatókkal megismertessék a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés aspektusait, a zöld megfontolások hatását a vállalkozások működésére.

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás: