Hazai influenszerek marketingtevékenységét ellenőrizte a GVH és az NKFH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) is részt vett a fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő ICPEN világszervezet által koordinált internetes ellenőrzési akcióban (sweep). A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a hazai tartalomkészítők egyre inkább törekednek a marketingtartalmak megfelelő feltüntetésére, azonban továbbra is akadnak hiányosságok.

Hazai influenszerek marketingtevékenységét ellenőrizte a GVH és az NKFH

Az influenszer marketing mára a digitális gazdaság meghatározó részévé vált. A véleményvezérek jelentős hatást gyakorolhatnak a fogyasztói döntésekre, így azonban kiemelt felelősséggel is tartoznak azért, hogy egyes termékek hirdetését és értékesítését célzó tartalmaiknál egyértelműen jelezzék azok reklámjellegét és ne mossák el a határt a tartalomkészítő személyes véleménye, valamint a fizetett promóció között.

A GVH korábban is felhívta a hazai influenszerek, illetve az érintett ügynökségek és hirdetők figyelmét, hogy a tartalom reklámjellegét úgy kell feltüntetniük − többek között egyértelműen, jól észlelhetően, hangsúlyosan, szembetűnően, egyszerűen, és közérthetően –, hogy az „kivilágítson” a néző, illetve olvasó számára. A GVH hangsúlyozza, hogy ezt akkor is kötelező megtenni, ha a véleményvezér saját vállalkozását, termékeit vagy szolgáltatásait népszerűsíti.

Az ICPEN koordinálásában lezajlott ellenőrzési akció keretében tíz-tíz hazai tartalomkészítő több havi tevékenységét tekintette át az NKFH és a GVH, jellemzően átvilágítva az összes olyan platformot, amin az influenszer jelen van. A hatóságok különböző elérésű és témaköröket érintő véleményvezéreket vizsgáltak, törekedve arra, hogy az ellenőrzés a hazai influenszer piac széles skáláját lefedje.

Az NKFH és a GVH eredményei alapján általánosságban megállapítható volt, hogy az (ellenőrzéssel) érintett influenszerek többsége törekedett a szabályok betartására, alkalmazott valamilyen reklámmegjelölést, illetve szöveges leírást. Az esetek nagyobb részében ez a megjelölés a tartalom teljes ideje alatt jól látható volt, és nem igényelt külön cselekvést (kattintást, le/továbbgörgetést) a fogyasztótól. 

Ugyanakkor a gyakorlatok több esetben továbbra sem feleltek meg maradéktalanul a fogyasztóvédelmi követelményeknek:
-továbbra is előfordult, hogy a reklámjelölés hiányzott vagy nem volt kellően hangsúlyos (például nem volt látható a tartalom egész ideje alatt);
-továbbra is jellemző, hogy az tartalomkészítők saját termékeik népszerűsítése során nem jelölték egyértelműen annak reklámjellegét;
-egyes influenszerek potenciálisan kockázatos, bizonytalan összetételű étrend-kiegészítőket népszerűsítettek;
-míg más tartalomkészítők vélhetően mesterséges intelligencia segítségével készült tartalmakat osztottak meg magukról, ennek tényét azonban nem tüntették fel.

A GVH a véleményvezérek és ügynökségek figyelmébe ajánlja influenszer marketing tájékoztatóját, amely gyakorlat-központúan, pozitív és negatív példák szemléltetésével mutatja be, miként lehet jogszerűen eleget tenni a fogyasztók tájékoztatását biztosító elvárásoknak.

A GVH 2023 novemberében már tartott egy online ellenőrzést, az Európai Bizottságot és a tagállami hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) koordinációjában. Az akkori vizsgálat eredményei alapján mindössze a hazai véleményvezérek 20%-a tartotta be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat. Többek között az akkori sweep eredményei alapján a GVH 2024 tavaszán versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat hazai influenszerrel és több hirdető céggel szemben. Ezen eljárások közül eddig a Halmi Bencével, a Kása Rolanddal, valamint a Forstner Csengével szemben indított ügyeket zárta le a versenyhatóság.


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: