Hegedűs Zsolt: a beteg kerül az egészségügyi ellátás fókuszába

Egy évek óta alulfinanszírozott egészségügyi rendszert kell újra helyzetbe hozni úgy, hogy a beteg kerüljön az egészségügyi ellátás fókuszába, miközben az ágazat transzparensen működik - mondta az egészségügyi miniszter egy szakmai konferencián kedden, Budapesten.

Hegedűs Zsolt: a beteg kerül az egészségügyi ellátás fókuszába

Hegedűs Zsolt: kiemelte, az egészségügy a jelen kormányzat alatt prioritást élvez, az ágazat a "felső polcra" került. Ennek első és fontos lépésének nevezte az önálló ágazati minisztérium létrejöttét, de a szemléletet a szakmaiság és a transzparencia fogja megváltoztatni.

Bejelentette: Nemes Balázs Áron transzplantációs sebész fogja vezeti az Egészségügyi Minőségellenőrzési Hatóságot, amely hivatal független lesz a minisztériumtól és feladata a minimumfeltételek ellenőrzése, a minőségfejlesztés, a betegpanaszok kezelése, az innovációs és kutatás összehangolása.

A miniszter a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján megerősítette azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Kaló Zoltán vezetésével valódi biztosító lesz az eddigi "egyszerű kifizetőhely helyett".

Hegedűs Zsolt azt mondta, a világon mindenhol kihívás a gazdasági lehetőségek és a gyorsan elérhető egészségügyi ellátás közötti egyensúly megteremtése, de a magyar ágazat mind nominálisan, mind GDP-arányosan alulfinanszírozott.

Hozzátette: dolgoznak az európai uniós források hazahozatalán és az ágazatnak beígért első 500 milliárd forint pluszforrás egy részét a szakdolgozók hosszú távú bérrendezésére és az alapellátás megerősítésére fogják költeni.

Úgy fogalmazott: egészségügyi humánerőforrás-krízis van Magyarországon, meg kell becsülni a szakdolgozókat, a szakorvosokat, mert egyes szakmákban komoly orvoshiány van. Azt szeretné elérni, hogy azok, akik külföldre mentek dolgozni ne feltétlenül a fizetés, hanem az új szemlélet miatt jöjjenek haza.

Hegedűs Zsolt kitért arra, hogy a pénz önmagában nem oldja meg a problémákat, strukturális, szemléletbeli változásra van szükség.

Mint fogalmazott: "érdekek helyett értékeket szeretnénk teremteni". Szerinte az előző kormány nem vállalta fel a rendszer valós teljesítménymutatóinak nyilvánosságra hozatalát, ezzel szemben a jelenlegi kabinet be kívánja mutatni, hogy milyen állapotban vette át az egészségügyet.

"Nem egy nyugalmazott rendőr ezredes szemléletében" fogja vezetni az ágazatot, hanem szakmai és bizalmi alapon, mondta.

A tárcavezető megerősítette, a minisztérium eltörli a kórházi nyilatkozattételi tilalmat, és július 1-jére, Semmelweis-napra leszerelik a kórházi arcfelismerő rendszereket.

Hegedűs Zsolt szerint "szerencsés csillagzat alatt" kezdik meg a munkát, mint mondta, egyfajta "törésvonalon állnak" és ez olyan lehetőség, amellyel, ha most nem élnek, akkor elvesztegetnek egy jó lehetőséget.

A tárcavezető közölte azt is, hogy visszaállítják a kötelező kamarai tagságot.

Buga László, az Egészségügyi Minisztérium szakellátásért felelős államtitkára a konferencia délelőtti szekciójában arról beszélt, országleltárral és a kórházak valós problémáinak feltárásával kezdi a munkáját a minisztérium.

Jelezte, azt kérik a kórházvezetőktől, hogy őszintén válaszoljanak a kérdésekre, és ugyanilyen szisztéma szerint kíváncsiak a szakmai kollégiumok és a kamarák véleményére is.

Az államtitkár beszélt arról, hogy egy jól működő partneri viszony kialakítása a cél az intézményekkel, és említést tett a szakdolgozó béremelés szükségességéről is.

Szólt arról a problémáról is, hogy az egészségügyi ágazatban - például OKFŐ, NNGYK, NEAK, orvoskamara, stb. - tíznél több olyan adatbázis van, ahol működési és humánerőforrás-adatok találhatók. "Számos, látszólag redundáns módon működő párhuzamos nyilvántartás van" - jegyezte meg, hozzátéve: adatokra szükség van, de jól kell azokat felhasználni.

Mint mondta, "precíziós népegészségügyre" van szükség, meg kell találni azokat a populációs csoportokat, ahol célzott népegészségügyi programokat kell indítani.

Buga László kitért arra, hogy az Egészségügyi Minisztérium június 2-án megalakult, azonban a kiválás a korábbi Belügyminisztériumból még folyamatban van. Ki kell alakítani a minisztérium saját költségvetését, az önálló működés feltételeit, miközben meg kell oldaniuk a napi működéssel kapcsolatos feladatokat is.


A jövő héten tárgyalhat a kormány a szombathelyi azbesztszennyezés felszámolásáról szóló javaslatokról

A vidék- és településfejlesztési miniszter a jövő héten a kormány elé viszi a szombathelyi azbesztszennyezés felszámolásáról szóló javaslatokat, amelyek alapján döntés fognak hozni - közölte a város polgármestere a közösségi oldalán posztolt videójában péntek este, miután a tárcavezetővel tárgyalt.
2026. 07. 18. 08:00
Megosztás:

Forint és euró ugyanabban a digitális térben: a royalsea kaszinó devizagazdaságtana

Egy online felületen a pénz egyszerű számnak látszik. A háttérben azonban árfolyamok, átváltási szabályok, banki költségek és eltérő elszámolási időpontok alakítják, hogy ugyanaz az összeg végül mennyit ér forintban vagy euróban.
2026. 07. 18. 07:30
Megosztás:

Még több italcsomagolás kap új életet: újabb automatizált DRS hulladékfeldolgozó üzemmel erősít az ALTEO Csoport

Az ALTEO Csoport 2026 nyarától jelentősen, a tervek szerint évi 28 ezer tonnára növeli a visszagyűjtött italcsomagolások feldolgozási kapacitását, biztosítva ezzel a PET-palackok és fém italosdobozok körforgásos gazdaságban tartását. A cél elérése érdekében az ALTEO Nyrt. leányvállalata, az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén a szükséges hatósági engedélyek birtokában elindult az új, DRS hulladékfeldolgozó üzem próbaüzeme.
2026. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Több mint háromszorosára nőtt Belgium népessége

Belgium lakossága több mint háromszorosára, 3,8 millióról közel 11,9 millióra nőtt az ország 1830-as függetlenné válása óta - derül ki a belga statisztikai hivatal, a Statbel pénteken közreadott jelentéséből, amelyet a The Brussels Times szemlézett.
2026. 07. 18. 06:00
Megosztás:

Megtört a panelláz: már nem ezek a lakások drágulnak a leggyorsabban

Miközben a májusi árcsökkenés után júniusban ismét emelkedtek a lakásárak Magyarországon, a panellakások ezúttal lemaradtak a drágulási versenyben – derül ki a legfrissebb Zenga Ingatlan Radarból. A fő kérdés, hogy valóban véget ért-e a panelőrület vagy csak átmeneti megtorpanásról van szó.
2026. 07. 18. 05:00
Megosztás:

Netrisk: 3 millió forint az átlagos hitelösszeg a személyi kölcsönöknél

Majdnem 3 millió forint volt idén június közepéig a Netrisktől igényelt személyi kölcsönök átlagösszege. A hitelek négyötödét szabad felhasználási céllal igényelték, a hitelkiváltás aránya 14 százalék volt, a felújításé vagy korszerűsítésé pedig mindössze 3 százalékot tett ki. Tízből négy kölcsönnél a futamidő 49–60 hónap, azaz 4-5 évre rúgott, míg az igénylések 35 százalékánál pedig 60 hónapnál hosszabb időre vállaltak törlesztést az érintettek.
2026. 07. 18. 04:00
Megosztás:

Hőhullám a tőzsdén? Ezek a vállalatok profitálhatnak leginkább a nyári fogyasztásból

A nyári hónapokban a fogyasztási szokások jelentősen átalakulnak: nő a fagylaltok, jeges italok és más szezonális termékek iránti kereslet. A helyzetet a Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői elemezték, akik szerint a befektetők számára nem csupán az értékesítési adatok érdekesek, hanem azok a globális vállalatok is, amelyek ezek mögött a jól ismert márkák mögött állnak. Bár egy forró nyár önmagában nem határozza meg a részvények teljesítményét, a szezonális kereslet fontos szerepet játszhat a negyedéves eredmények alakulásában.
2026. 07. 18. 03:00
Megosztás:

Jön az EURÓ a forint helyett? Mi lesz a nyugdíjakkal és a bankbetétekkel?

Sok magyar számára az euró bevezetése egyszerre jelent reményt és félelmet. Az egyik oldalon ott van a stabilabb pénz, az egyszerűbb külföldi vásárlás és az árfolyamkockázat eltűnése, a másikon pedig a kérdés: elveszhet-e a nyugdíj, csökkenhet-e a bankbetét, megugorhat-e a hiteltartozás?
2026. 07. 18. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A nyugdíjba nem számítanak be sokmindent

Sokan csak a nyugdíjigénylés előtt szembesülnek azzal, hogy a munkaviszonyban vagy más jogviszonyban eltöltött évek közül nem minden időszak növeli automatikusan a nyugdíjhoz figyelembe vehető szolgálati időt.
2026. 07. 18. 01:00
Megosztás:

Független benzinkutak: az import üzemanyagok beszerzési ára meghaladja a kiskereskedelmi árakat

A Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület szerint péntekre az elérhető import üzemanyagok beszerzési ára meghaladta a magyarországi kiskereskedelmi árakat, ami rendkívül kedvezőtlen piaci helyzetet teremt, ezért a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint arra kérte a kormányt, hogy tegyen intézkedéseket az üzemanyagellátás biztonságának fenntartása érdekében.
2026. 07. 18. 00:05
Megosztás:

Fokozott figyelmet kér az utakon közlekedőktől az őzek párzási időszakában

Fokozott figyelemre van szükség az utakon az őzek július második felétől augusztus közepéig tartó párzási időszakában - írta a az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter közösségi oldalán pénteken.
2026. 07. 17. 23:00
Megosztás:

Lezárják a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" című programot

A kormány lezárja a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" elnevezésű programot, új pályázatokat a határozat közzétételét követően már nem fogadnak be és a program második ütemében nem vállalhatók új kötelezettségek - derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
2026. 07. 17. 22:00
Megosztás:

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az Európai részvénypiacok veszteséggel zártak, a közel-keleti feszültség hajtotta az olaj- és gázárakat.
2026. 07. 17. 21:00
Megosztás:

A globális okostelefon-szállítások 6,7 százalékkal estek a második negyedévben

Globálisan 277,5 millió okostelefont szállítottak ki az idei második negyedévben, ami 6,7 százalék csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest - áll az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült jelentésben.
2026. 07. 17. 20:00
Megosztás:

A magyar szélenegia program új mérföldkőhöz érkezett

Új mérföldkőhöz érkezett a magyar szélenegia program, amelyben az Európai Unió felé vállalt 700 megawatt helyett csaknem 1000 megawattnyi új szélerőművi kapacitás számára tudnak majd hálózati csatlakozási lehetőséget biztosítani - tájékoztatott a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. 07. 17. 19:00
Megosztás:

Federal Reserve: nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júniusban

Az elemzők által vártnál némileg kisebb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban júniusban havi összevetésben, míg éves szinten az előző havinál lassabb ütemű bővülést jegyeztek fel - derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
2026. 07. 17. 18:00
Megosztás:

Stabilcoinnal erősít a Visa: saját platformot kapnak a bankok és fintechcégek

A Visa új vállalati platformjával a bankok, fintechcégek és fizetési szolgáltatók saját blokkláncos infrastruktúra kiépítése nélkül bocsáthatnak ki, tárolhatnak és mozgathatnak stabilcoinokat. A Visa Stablecoin Platform indulásakor az OUSD, az USDC és az USDG használatát támogatja, miközben egyetlen rendszerben kapcsolja össze a digitális tárcákat, a kibocsátást, a visszaváltást és a vállalati likviditáskezelést.
2026. 07. 17. 17:00
Megosztás:

Rekordméretű BNB-égetés jött: 647 dollár lehet a következő célár

A Binance közel 932 millió dollár értékű BNB-t vont ki véglegesen a forgalomból, miközben a token árfolyama 577 dollár közelében mozgott. A csökkenő kínálat, a BNB Chain bővülő ökoszisztémája és egy kedvező technikai alakzat alapján az elemzők már a 647 dolláros szintet figyelik. A folytatáshoz azonban előbb egy fontos ellenállási zónát kell áttörnie a BNB-nek.
2026. 07. 17. 16:00
Megosztás:

Átadták a megújult budaörsi Tesco áruházat

Átadták csütörtökön a megújult budaörsi Tesco áruházat, amelyet közel egymilliárd forintos beruházással alakítottak át.
2026. 07. 17. 15:00
Megosztás:

Romániai jelenlétének 20. évfordulóját ünnepelte a Wizz Air Marosvásárhelyen

A Wizz Air diszkont légitársaság az elmúlt húsz év alatt Románia meghatározó légi közlekedési szereplőjévé vált: jelenleg már 14 romániai repülőtérről 83 útvonalon, 27 országba működtet járatokat - hangzott el a társaság rendezvényén szerdán Marosvásárhelyen.
2026. 07. 17. 14:00
Megosztás: