Hiába jött az Otthon Start Program, egyelőre elmaradt az áttörés a babaváró hitelnél

Szerény mértékben nőtt az érdeklődés a babaváró hitel iránt az Otthon Start Program indulását követő első két hónapban, vagyis az új támogatott hitel megjelenésétől várt áttörés elmaradni látszik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a babaváró hitel még mindig jelentős tényező a fogyasztási kölcsönök piacán, az új igénylőkre pedig változatlanul kiemelt figyelmet fordítanak a bankok.

Hiába jött az Otthon Start Program, egyelőre elmaradt az áttörés a babaváró hitelnél

Ugyan nőtt az érdeklődés, de a nagy áttörés elmaradt a babaváró hitelnél az Otthon Start Program elindulása utáni első két hónapban – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint – teszi hozzá – októberben 22,8 milliárd forintnyi új babaváró-szerződést kötöttek a bankok, ami ugyan az eddig kimutatott legmagasabb összeg 2025-ben, ám az első tíz hónap 19 milliárdos folyósítási átlagához képest nem mutat látványos kiugrást.

Fokozatosan olvad a kereslet

„A babaváró hitel iránti kereslet annak ellenére sem nőtt drasztikusan, hogy a gyermekvállalásra készülő házaspárok támogatását célzó konstrukció jól kombinálható az Otthon Start hitellel, illetve bizonyos feltételekkel saját erőként is figyelembe vehető lakáscélú kölcsön igénylésekor. Ezzel együtt két hónap adataiból még korai bátrabb következtetéseket levonni, annál is inkább, mert több hiteltermék szimultán felvétele általában alaposabb utánajárást, és felkészülést igényel” – mutat rá a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója, hozzátéve, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy az előttünk álló hónapok a mostaninál jóval erősebb számokat hoznak a babavárónál is.

Az első tíz hónap adatai alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy 2025-ben is folytatódik a kereslet fokozatos csökkenésének évek óta látható trendje a babaváró hitelnél. A jegybank adatai szerint október végéig 189,8 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok, ami bő 9 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi 208,9 milliárd forintos volumenhez képest. Eközben az új szerződések száma hasonló mértékben csökkent, és az év első tíz hónapjában 17 400 környékén alakult.

Korai még temetni a babaváró hitelt

A fokozatosan csökkenő kereslet ellenére a babaváró hitel továbbra is jelentős eleme a fogyasztási hitelek piacának: tavaly több mint 23,8 ezer szerződést kötöttek a bankok, amelyek összege megközelítette a 260 milliárd forintot. Eközben a fogyasztási hiteleknél nem egészen 1300 milliárd forintnyi új szerződést mutatott ki 2024. egészére a jegybank, tehát a babaváró a csökkenő kereslet ellenére is nagyjából az egyötödét adta a teljes piacnak.

A támogatott konstrukció állomány alapján mért részesedése szintén jelentős a lakossági hiteleknél. Az októberi, 2222,2 milliárd forintos állomány a teljes lakossági hitelportfólió 18,2 százalékát adta – miközben a lakáshitelek részesedése 52,2, a személyi kölcsönöké pedig 14,6 százalék környékén alakult.

Töretlen a bankok lelkesedése

A BiztosDöntés.hu babaváró hitel kalkulátora szerint a bankok közben változatlanul nagy hangsúlyt fektetnek a konstrukció értékesítésére, sokszor igen jelentős összegű – akár 180 ezer forintos – egyszeri jóváírásokat is kínálva a hitel mellé. Utóbbiaknál több pénzintézetnél is feltétel, hogy a maximális, 11 millió forintos összeget kérje az igénylő, ám ez nem tűnik túlzott elvárásnak annak tükrében, hogy szinte mindenki megfelel ennek a feltételnek: az idei első tíz hónapban megkötött szerződéseknél is 10,9 millió forint felett volt az egy ügyletre jutó átlagos összeg a babaváró hitelnél.

A bankok persze nem véletlenül fordítanak ekkora figyelmet a támogatott konstrukcióra, hiszen az ügyfélkörben óriási a potenciál: a gyermekvállalásra készülő fiatal párok körében nagy a magasan képzett, kedvező jövedelmi helyzetű ügyfelek aránya, akiknél okkal lehet arra számítani, hogy a jövőben aktívan használják a banki szolgáltatásokat, és további hiteltermékeket is igénybe vesznek.

Ami a most futó akciókat illeti, az Erste most 150 ezer forintos kedvezményt ad a babaváró hitel mellé, ha a kölcsön összege 11 millió forint, az igénylő házaspár legalább egyik tagja rendelkezik „aktív” bankszámlával, és mindketten pozitív marketing nyilatkozatot tesznek. Az Erste a hitel mellé az Erste Max hitelkártyát kínálja még babaváró csomaggal, amelynél egy évig 10 százalék kedvezmény jár az öt vezető bababoltban történő vásárlások után.

A Gránit Bank az év végéig futó akciójában 180 ezer forint egyszeri jóváírást ad a babaváró hitelek mellé. Ha az igénylők új ügyfelek, és online számlát nyitnak, további 40-40 ezer forint jóváírást kaphatnak.

A Magnet Bank az év végig futó akcióban 150 ezer forint egyszeri jóváírást ad a kölcsön mellé, ha annak összege eléri a 8 millió forintot, és a házaspár mindkét tagja számlavezető is a pénzintézetnél.

Az OTP Banknál szeptembertől a babaváró hitelhez kapcsolódó hitelfedezeti biztosítás kiterjed az ügyletben szereplő adóstársra is: a kiterjesztés vonatkozik a korábban megkötött, és a szeptember elseje után életbe lépő szerződésekre is.

Az MBH Bank 130 ezer forintos egyszeri jóvárást, és 50 ezer forint értékű Brendon ajándékkártyát ad a babaváró hitel mellé, ha a kölcsön összege legalább 10 millió forint.

A CIB Bank december végéig tartó akciójában 180 ezer forint járhat a babaváró hitel mellé, ha az igénylők teljesítik a meghatározott feltételeket.

A K&H 100 ezer forintos jóváírást ad abban az esetben, ha a hitel összege 11 millió forint, és az igénylő pozitív marketing nyilatkozatot is tesz. Ez az összeg újabb 60 ezer forinttal egészülhet ki, ha csoportos hitelfedezeti életbiztosítást is kötnek a hitel mellé, és teljesülnek az egyéb feltételek is.

Az UniCredit Bank 180 ezer forintos jóváírást ad a feltételek teljesítése esetén: az akciós ajánlat január végéig van érvényben.


Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás: