Sztrájk a METRO-nál: a társaság álláspontja a KASZ által meghirdetett országos sztrájkkal kapcsolatban
Ez az átlátható és tervezhető, többéves program a dolgozói visszajelzésekre, a piac pontos ismeretére, valamint a vállalat növekedéséből adódó lehetőségekre épült és széles körben elfogadott volt. A METRO három év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, ez csak az idén eddig több mint 10 százalékos béremelést jelentett. A nagykereskedelmi lánc jelenleg a szakmai bérminimum felett 19,5 százalékkal magasabb belépő bért fizet, ami 233 333 Ft. A KASZ, akit egyébként bevontak a program kidolgozásába, február végén újabb, milliárdos követeléssel állt elő, aminek minden pontjára adott megoldási javaslatot a METRO vezetősége. Ezt viszont a KASZ elutasította és már az egyeztetéseket megelőzően is sztrájkra mozgósított, ma pedig déltől 16 óráig sztrájkot hirdetett meg. Természetesen elismerve és tiszteletben tartva a munkavállalók sztrájkhoz való jogát, a vállalat vezetősége alternatív megoldásokkal mindent megtesz azért, hogy az érintett áruházakban ne legyen fennakadás.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?