Ennyivel több beadványt kapott a Budapesti Békéltető Testület
A fogyasztóvédelmi békéltetés minden eddiginél hatékonyabb volt 2017-ben a fővárosban, a Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) tavaly 5970 beadvány érkezett, 17 százalékkal több, mint az előző évben - mondta Baranovszky György, a testület elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Feltáró út épül a tatabányai ipari parkban
A tatabányai ipari parkban megkezdődött egy másfél kilométeres feltáró út építése, mely a térség egyik főútjára csatlakozva lehetővé teszi az ipari övezet bővítését - közölte a polgármester az MTI-vel.
Ennyi füstölt áru fogy húsvétkor
Több mint 6700 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke meghaladja a 10 milliárd forintot - mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek a GfK adataira hivatkozva.
Idén nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták száma
Jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták száma az idén, és az év végén új közvetlen repülőjárat indulhat - hangzott el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) éves közgyűlésén szombaton, Marrákesben. A tanácskozáson szó esett a biztosítási értékesítésről szóló irányelv magyarországi hatályba lépéséről is.
A médiahatóság mozgástere az internetes felületeken megjelenő álhírek vagy gyűlöletkeltő tartalmak esetén, különösen választási kampány idején
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve a Médiatanács a médiatartalmakban megjelent valótlan tényállítások vizsgálatára nem jogosult; arra más közhatalmi jogkörrel felruházott állami szerv – a bíróság – rendelkezik hatáskörrel a sajtóhelyreigazítási eljárás keretében. A hatóságnak nincs hatásköre annak eldöntésére, hogy egy adott nyilvánosságra hozott információ igaz-e, és annak mekkora a valóságtartalma. Megjegyzendő, hogy az egyes médiaszolgáltatók a médiatörvény (A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény) 3. §-ában foglalt szerkesztői szabadságuk körében szabadon dönthetnek a hírszerkesztés és a hírek megválasztása tekintetében is.
Újjáélesztik a Bogyiszlói Holt-Dunát
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 140 millió forintos támogatásával revitalizálják a Bogyiszlói Holt-Dunát, a projekt során kotrást végeznek, és partvédelmi rendszert alakítanak ki.
Hétvégén átállunk a nyári időszámításra
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 25-én – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk az óráinkat. Az óraátállítással villamos energiát spórolunk, egyúttal pedig évi 4-5 milliárd forintot takarítunk meg.
A zirci járásban is fejleszt az Invitel
Az Invitel további 359 millió forint értékű vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert legalább 30 Mbit/s sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére a Széchenyi 2020 Program keretében kiírt pályázaton, melynek köszönhetően idén a zirci járás 15 településén is elkezdődött a szupergyors internethálózat kiépítése. Az uniós támogatással megvalósuló beruházás költségét saját forrásból egészíti ki a vállalat, így a térségben több ezer újabb háztartás részére juttathatja el a minőségi, gyors internetszolgáltatást.
Budapest lesz Európa gasztronómiai fővárosa
Két napig Budapest Európa gasztronómiai fővárosa. Ezekben az órákban érkeznek meg Budapestre az első, európai hírű séfek, olyan szakemberek, akik az éttermüket Michelin-csillaghoz segítették hozzá - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek.