2017 Ügyfélbarát Biztosítója: az Aegon és a Signal Iduna is megtartotta első helyezését
A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók között az Aegon immár harmadik éve őrzi „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat. A Netrisk.hu harmadszorra meghirdetett közönségszavazásán mintegy 280 ezer értékelés érkezett közel 40 ezer ügyféltől, melyek alapján a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket.
Szakmai befektető szerzett többséget a világhírű magyar biotechnológiai cégben
A francia Citoxlab Group többségi részesedést szerzett a transzporter fehérjék vizsgálatában globális piacvezető magyar Solvo Biotechnológiai Zrt-ben.
Szigorítják a kriptodevizák kibocsátását
Szigorú keretek közé szorítanák a kriptodevizák kibocsátását, a világ 20 legnagyobb gazdasága március 19-én kezdődő kétnapos tanácskozásán megszülethetnek az első erre vonatkozó irányelvek - mondja Kardos Krisztina, a KPMG Legal szakértője. A közös nemzetközi fellépést nehezíti, hogy még a definíciók sem letisztultak.
Nem csak pa(r)kolásra való a pince
Számos családiház-tulajdonos életében eljön az az idő, amikor különböző okok miatt komolyabban el kell gondolkodnia az épület bővítésén. Kézenfekvő olyan helyiségeket lakótérré vagy kiszolgáló egységgé alakítani, amelyek már amúgy is a ház részét képezik, csak funkciójuk más. A legjobb példa erre a tetőtér beépítése, de a pince, autóbeálló adta lehetőségeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek a helyek a család új konditermének, medencéjének, sőt akár szaunájának is otthont adhatnak. Az átalakítások költsége később bőven megtérülhet, ráadásul mindehhez az állam is hozzájárul!
Így alakult a forint estére
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő kora estére a reggeli értékekhez képest.
110 milliárdból fejlesztik a bölcsődéket és az óvodákat
A kormány 110 milliárd forintot tudott előirányozni bölcsőde- és óvodafejlesztésekre, a beruházások egy része már megvalósult vagy megvalósítás alatt áll - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.
Mitől félnek leginkább az autósok? - Bridgestone felmérés
Több mint 25.000 autótulajdonos megkérdezésével és visszajelzései alapján fejlesztette ki legújabb gumiabroncsát a Bridgestone. Az új, innovatív Turanza T005 abroncs speciális futófelület kialakításának és egyedi gumikeverékének köszönhetően vizes úton is gyors megállást és jó irányíthatóságot biztosít a gépjárművezetőknek. Az abroncsok méretválasztékának 60%-a a Bridgestone tatabányai üzemében készül, és innen kerül az európai gumiszerviz műhelyekbe és a jelentősebb autógyártókhoz.
Macron sok sikert kívánt Putyinnak
Emmanuel Macron francia államfő telefon beszélt hétfőn az előző nap újraválasztott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek sok "sikert kívánt a hazája politikai, demokratikus, gazdasági és társadalmi modernizálásához" - közölte a francia elnöki hivatal.
Legyőzi-e a mesterséges intelligencia az emberi hozzáadott értéket?
A munkaerőpiac globális átalakulása jelentős változásokat hozott a HR szakmában és a toborzás, kiválasztás folyamatában is. Nem kérdés, hogy egészen mást jelent ma HR-esnek lenni, mint néhány évvel ezelőtt: egyre több proaktivitást és szerteágazó tudást is kíván ez a terület. Szigeti Nikoletta, a Profession Services Üzletágvezetője szerint már a közel jövőben radikálisan átalakulhat a szakma, ami viszont biztosan megmarad, az a szubjektivitás, az emberi hozzáadott érték, amit a robotok nem tudnak átvenni tőlünk.
Új riasztási protokoll védi a Főtaxi sofőrjeit
Az elmúlt időszakban a taxisofőröket ért támadások hatására március közepétől a Főtaxi gyorsabbá és egyszerűbbé tette riasztási protokollját a sofőrök biztonságának növelése érdekében. Egy technikai fejlesztésnek köszönhetően az autókban működő tablet TÁMADÁS gombjának lenyomását követően a rendszer azonnal a helyszínre küldi az esethez legközelebb lévő három Főtaxis autót.