Legyőzi-e a mesterséges intelligencia az emberi hozzáadott értéket?

A munkaerőpiac globális átalakulása jelentős változásokat hozott a HR szakmában és a toborzás, kiválasztás folyamatában is. Nem kérdés, hogy egészen mást jelent ma HR-esnek lenni, mint néhány évvel ezelőtt: egyre több proaktivitást és szerteágazó tudást is kíván ez a terület. Szigeti Nikoletta, a Profession Services Üzletágvezetője szerint már a közel jövőben radikálisan átalakulhat a szakma, ami viszont biztosan megmarad, az a szubjektivitás, az emberi hozzáadott érték, amit a robotok nem tudnak átvenni tőlünk.

Legyőzi-e a mesterséges intelligencia az emberi hozzáadott értéket?

„Már nem mondhatjuk, hogy hirdetéssel és adatbázis-hozzáféréssel minden pozíció betölthető, és ennyiből áll a recruitment. Tulajdonképpen bármilyen csatorna szolgálhat a kiválasztás terepeként, lehet az egy szakmai esemény, konferencia, meet up, social media felület, tehát bármi, ahol emberek emberekkel vannak kapcsolatban” – vázolja az aktuális helyzetet Szigeti Nikoletta. Vagyis egy toborzási szakembernek tudnia kell használni ezeket a csatornákat, megszólítani a potenciális jelölteket, és némi túlzással, eladni az adott pozíciót. De nem csak ezek a változások érzékelhetőek a szakmában.

Térhódító szoftverek

„Ami az igazi újdonság, az nem a kiválasztás módszere, hanem sokkal inkább az a kérdés, hogy maga a folyamat mennyire tolódik majd el az automatizáció irányába. Ami már napjainkban is tapasztalható trend, az a szoftverek térhódítása. Vagyis a toborzás és kiválasztás monotonabb, programozható lépéseit már egyre inkább robotok végzik el helyettünk” – osztja meg Szigeti Nikoletta.  

A szoftverek a rendelkezésünkre álló nagy mennyiségű adat feldolgozását is lehetővé teszik, a prediktív analitika használata pedig a HR területén is nélkülözhetetlen lesz. Ezzel szemben 2017-ben a munkaadók 62 százaléka semmilyen módon nem dolgozta fel a pályázókról a toborzás során gyűjtött információkat – derült ki a Profession.hu vonatkozó felméréséből. Ez a tendencia biztosan nem lesz tartható a jövőben, az adatelemzés ugyanis a hatékonyág fokmérője is egyben, hozzájárulva a HR folyamatok egyszerűsítéséhez és eredményességéhez egyaránt.   

Az adatok kapcsán fontos kiemelni, hogy nemcsak azok feldolgozása, de védelme is kiemelt szerepet kap 2018-ban. A GDPR, azaz az Európai Unió Általános Adatvédelmi rendelete május 25-én kerül bevezetésre hazánkban, tehát a HR-cégeknek is időben gondoskodniuk kell a személyes adatok megfelelő kezeléséről, biztonságáról.

A hatékonyságon túl

A technológiai fejlődés nyomán nem kétséges, hogy új időszámítás kezdődött a HR-ben. A mesterséges intelligencia felhasználásának lehetőségei látványosan kitágultak: a chatbotok ma még újdonságként hatnak, hamarosan azonban elengedhetetlen lesz a használatuk az automatizált üzenetküldésben, ami jelentősen tehermentesítheti a toborzókat.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

 „A szoftverek felhasználása is egyre szélesebb körű. Vannak olyan programok, amelyek az interjúidőpontokat szervezik le a hiring menedzserek számára. A videó-interjúztatás is ide sorolható, amellyel jelentősen meggyorsítható a kiválasztás folyamata, hiszen a jelöltnek nem kell heteket várnia az interjúidőpontra, sőt az sem akadály, ha például egy pozícióra másik országból szeretnénk pályázókat meghallgatni. Talán nem meglepő, hogy már olyan szoftverek is léteznek, amelyek előszűrik a jelölteket, bizonyos előre beállított kritériumok alapján” – sorolja az üzletágvezető.  
A digitalizáció további hozadéka, hogy a toborzás és kiválasztás nemcsak egyszerűbbé válik, de az előítéletek is mindinkább kizárhatóak a folyamatból. A”blind hiring” lényege, hogy az interjúztató első benyomása ne legyen hatással a végeredményre. Bár ennek megvalósíthatóságával kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés, az adatvezérelt megoldások azonban fontos kapukat nyitnak meg az előítélet-mentesség felé.

Fókuszban a munkavállalói igények

Az employer brandig valamint a candidate experience az elmúlt év meghatározó fogalmai voltak a HR-ben, és ezek a jövőben még hangsúlyosabbá válnak majd. Az egyre több területen tapasztalható munkaerőhiány nyomán ugyanis már sok esetben nem a munkáltatók döntenek, hanem a munkavállalók választanak, vagyis azok a cégek lesznek a befutók, akik mind a kiválasztás, mind az alkalmazás során odafigyelnek igényeikre.

 „A HR ma már éppúgy működik, mint a versenyszféra bármelyik területe – ennek megfelelően a bevethető eszközök is hasonlóak. Vagyis az egész folyamat a munkáltatói márkaépítésnél kezdődik. Ezen múlik, hogy az adott vállalat fel tudja-e kelteni a potenciális jelöltek érdeklődését, hogy náluk akarjanak dolgozni. Aki nem visz marketinget és fantáziát a folyamatba, biztosan elesik a legjobb, legmotiváltabb munkavállalóktól” – figyelmeztet Göröcs Lili, a Profession HR vezetője.

Az álláshirdetések új generációja már megszületőben van: az elvárásokkal szemben sokkal fontosabb, mit tudnak a munkáltatók nyújtani, mindez új formákban, új csatornákon. A kiválasztás során is a jelöltélmény az elsőrangú, legyen szó állásinterjúról, vagy a gamifikáció kreatív megoldásairól, de ez érvényes magára a foglalkoztatásra is. A korábban említett szoftverek ahhoz is segítséget nyújtanak majd, hogy a vállalatok jobban megértsék, és fejleszteni tudják a munkavállalói élményt, mi több, az adatokat elemezve olyan kérdésekre is válaszokat kaphatnak, mint a fluktuáció okai, és a megtartás mikéntjei.

Az új HR

Jelenleg egy nagy változás kezdetén járunk, amelynek hatásai már ma is érzékelhetőek, és gyakorlatilag kiszámíthatatlan, mindez hova vezet. „Ami biztosan megmarad, az a szubjektivitás, az emberi hozzáadott érték, mivel ezt a robotok nem tudják átvenni tőlünk. Azonban, hogy az automatizációnak hol lesznek a határai, az megjósolhatatlan. Akár a nem túl távoli jövőben is radikálisan átalakulhat ez a szakma, vagyis még nem tudjuk, mi is lesz egy HR-es feladata öt év múlva: marketinges lesz, vagy értékesítő, esetleg ő fogja a szoftverek működését koordinálni, finom-hangolni, összefogni? Ezt ma még csak találgatni lehet” – összegzi Szigeti Nikoletta.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás:

Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját

Habár a válságokkal szemben erősen ellenálló a szektor, a pandémia a gyógyszeripart is próbatételek elé állította. A gyártási folyamatok automatizálása még fontosabbá vált, mint azelőtt. Az emberi hibák lehetőségének csökkentése, a papírmentesség, a kibervédelem, valamint a szellemi tőke optimalizálása is meghatározó pontja az átalakulásnak. A Liferay Digital Talks legújabb adása a gyógyszeripar digitalizációjának kihívásait mutatja be a Richter Gedeon példáján keresztül.
2021. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot

Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat lesz, amely teljes körű portfóliót kínál a rugalmas automatizálási rendszerek következő generációjához.
2021. 07. 27. 06:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Az oktatási szektort érte a legtöbb zsarolóvírus támadás

Az új Sophos kutatás szerint 2020-ban a zsarolóvírus az oktatási szektorban okozta a legnagyobb károkat - itt volt a legtöbb támadás és a legmagasabb helyreállítási költségek.
2021. 07. 21. 06:30
Megosztás:

Már az Erste Csoport hétmillió ügyfele használja George-ot

Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét. A magyarországi ügyfelek számára idén február óta elérhető az alkalmazás, azóta több mint 400 ezren próbálták ki, és a többség rendszeresen használja a platformot, amely havonta új szolgáltatásokkal és funkciókkal bővül.
2021. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte már 22. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosít arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.
2021. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás: