20 százalékkal nőtt a Lidl borexportja
Közel 15 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország 2017-ben, amelynek mintegy felét exportálta külföldre. Az európai vásárlók a Királyleánykát, a Tokaji Furmintot és a Szürkebarátot keresték a leginkább – derült ki a Lidl Wine Expo Hungary-n, ahol 21 borvidék 366 féle bora közül választották ki a nemzetközi szakértők azokat, amelyek 2018-ban kerülnek majd fel Európa szerte a Lidl áruházak polcaira.
Kalifornia ellen indít pert az amerikai igazságügyi minisztérium
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerdán hivatalosan bejelentette, hogy a minisztérium pert indít Kalifornia állam ellen, mert nem hajlandó együttműködni a szövetségi hatóságokkal és a helyi törvényekre hivatkozva nem ad információkat az illegális bevándorlók kitoloncolásához.
Nőnap alkalmából sztrájkolnak Olaszországban
Többek között a tömegközlekedés, a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy is csatlakozott az olasz szakszervezetek által március 8-ra meghirdetett általános sztrájkhoz, amelyet a nemzetközi nőnapon a nők elleni erőszakkal szemben és az esélyegyenlőség megteremtéséért tartanak meg.
Mintegy 180 álláshelyre várja a jelentkezőket a MOL-csoport Growww 2018 programja
*A Growww a MOL-csoport kiemelt tehetséggondozó programja azon frissdiplomások számára, akik szeretnék pályafutásukat a vezető kelet-közép-európai vállalatnál kezdeni.
*Jelentkezni mától 2018. április 29-ig lehet a mol.hu/growww honlapon.
*A program a kategóriájában legmagasabb, közel 90%-os megtartási aránnyal büszkélkedhetett 2017-ben, és az indulás óta több mint 2000 tehetséges fiatal helyezkedett el a vállalatnál a világ minden tájáról.
Megkongatta a vészharangot az elhízás miatt az ENSZ FAO főigazgatója Latin-Amerikában
Az éhezés elleni harc folytatására és ezzel együtt az elhízás és túlsúly további terjedésének megállításáért az élelmezési rendszerek „radikális átalakítására” szólította fel Latin-Amerika és a Karib-térség vezetőit José Graziano da Silva, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója.
A Universal Robots hihetetlen, 72%-os bevétel növekedést ért el 2017-ben!
A megfizethető, felhasználóbarát, és biztonsági kerítés nélküli működésre képes együttműködő robotkarok (kobotok) iránti megnövekedett kereslet 170 millió dollárra (1,125 milliárd dán korona) emelte a Universal Robots 2017-es bevételét – ez 72%-os növekedést jelent a 2016-os teljesítményhez képest.
Rekord éve volt a Varga Pincészetnek
A Varga Pincészet több területen is rekord évet zárt 2017-ben. A borok nem hivatalos világbajnokságának számító bordeaux-i borversenyen három borukkal, a száraz Irsai Olivérrel, Olaszrizlinggel, illetve az édes, késői szüretelésű Szürkebaráttal is kiérdemelték az aranyérmet, magyar pincészet régóta nem aratott ekkora sikert.
Prémium kategóriába lépett a KONZUM
Új kibocsátó került a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájába: a KONZUM Nyrt. részvényei 2018. március 7-én léptek feljebb a Standard körből. A társaság sikeresen teljesítette a tőzsde feltételrendszerét, többek között egy éven át 5 milliárd forint felett tartotta piaci kapitalizációját. A BÉT legnagyobb és a befektetők körében legnépszerűbb kibocsátóit tartalmazó Prémium kategóriában így már 17 vállalat papírjai forognak; az elmúlt egy évben 4 részvénnyel is bővült a lista.
Így változott a forint estére
Vegyesen alakult a forintárfolyam szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró és a dollár jegyzése alig változott forintban, a svájci franké viszonylag nagyot csökkent.
Nem rázta meg a piacokat az olasz választás – a populisták győzelme az új európai norma
Sokan azt várták, hogy az olasz választások okozta káosz (a populista pártok győztek, de egyelőre nem látszik stabil kormány alakításának a lehetősége) eladási hullámot generál a különböző eszközök piacain, de igazából csak közvetlenül Olaszországban volt tapasztalható némi gyengülés. A 10 éves állampapírokat nézve az olasz/német kamatfelár 135 bázispontra (1,35%) emelkedett a választás hétvégéjét követő hétfőn, de ez is alatta marad az év elején látott 160 bázispontnak.
Kétmilliárd forintból újul meg Józsefváros
Kétmilliárd forintból megújul a józsefvárosi Orczy-negyed, a szociális városrehabilitáció támogatási szerződését szerdán írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester.