Már a legtávolabbi vizeket is ellepték a műanyaghulladékok

A világ legtávolabbi vizeiben is meglepően magas a mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék előfordulási aránya - állapították meg szakemberek, akik a világon elsőként gyűjtöttek és elemeztek adatokat az óceánok eddig felderítetlen régióinak egy részéből.
2018. 02. 13. 02:30
Megosztás:

Folytatódik az önkormányzati dolgozók sztrájkja

Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
2018. 02. 13. 01:30
Megosztás:

Gyógyszercsempészeket fogtak a röszkei határátkelőhelyen

Több ezer levél, Magyarországon tiltott gyógyszert találtak a határrendészek egy ukrán és egy szerb férfi autójában elrejtve a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
2018. 02. 13. 01:00
Megosztás:

Nagyszabású fejlesztés kezdődik Békés és Bihar megyében

Több mint egymillió eurós fejlesztés kezdődik márciusban Békés és a romániai Bihar megyében, amelyet az Interreg V-A Románia-Magyarország programban valósítanak meg - jelentették be hétfőn Békéscsabán.
2018. 02. 13. 00:30
Megosztás:

Szófiába látogat Orbán Viktor

Szófiába látogat a jövő hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, és megbeszélést folytat Bojko Boriszovval, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária miniszterelnökével - erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI kérdésére hétfőn.
2018. 02. 13. 00:05
Megosztás:

Így változik az benzin és a gázolaj fogyasztói ára

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2018. 02. 12. 23:30
Megosztás:

Rejtélyes fehér port küldtek Trump elnök egyik menyének

Levélborítékban elhelyezett, rejtélyes fehér port küldtek Donald Trump amerikai elnök egyik menyének, akit kórházba szállítottak.
2018. 02. 12. 23:00
Megosztás:

Felgyorsult Romániában a népességfogyás

Tavaly 69 279 fővel csökkent Románia lakossága, ami 25,5 százalékkal nagyobb, mint az előző évben mért népességfogyás - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2018. 02. 12. 22:30
Megosztás:

Íme a phjongcshangi téli olimpia holnapi programja

A phjongcshangi téli olimpia negyedik versenynapján, kedden nyolc számban avatnak győztest.
2018. 02. 12. 22:00
Megosztás:

Mi lesz a dollárral?

David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.
2018. 02. 12. 21:30
Megosztás:

Erősen kezdte az évet a debreceni repülőtér

Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot januárban több mint 24 ezren vették igénybe, ami 26 százalékos utasszám-növekedést jelent a tavalyi évkezdethez képest - közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója hétfőn az MTI-vel megjegyezve, hogy ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a magyarországi regionális repülőterek történelmében.
2018. 02. 12. 21:00
Megosztás:

Ez történt ma a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,10 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 38 287,22 ponton zárt hétfőn.
2018. 02. 12. 20:30
Megosztás:

Építőipari szárnyalás szépséghibákkal

Ahogy az várható volt, jelentős növekedést ért el 2017-ben az építőipar. Ez egyrészt az alacsony bázisnak, másrészt a felfutó uniós pénzeken alapuló projekteknek, valamint a lakásépítéseknek köszönhető. A növekedés folytatódik, de a kapacitáshiány hátráltatja a szektort.
2018. 02. 12. 20:00
Megosztás:

Nagy nyereséggel zárták a napot a főbb európai piacok

Erős kezdés után nagy nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 02. 12. 19:30
Megosztás:

Növelte az idei évre vonatkozó globális olajkereslet-várakozását az OPEC

Növelte az idei évre vonatkozó globális olajkereslet-várakozását a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) hétfőn kiadott szokásos havi jelentésében.
2018. 02. 12. 19:00
Megosztás:

Budapest ingatlanfejlesztései mellett négy egyetemi város is bemutatkozik a világ első számú ingatlanos eseményén

Az idén nem csak a Budapesten zajló világszínvonalú projektek, de négy egyetemi város (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) is bemutatkozik a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban, 2018. március 13-16. között. A magyarországi befektetői környezet, a fejlesztési irányok, célok és lehetőségek bemutatására, a főváros beruházásainak és a vidéki városok befektetési környezetének népszerűsítésére szolgáló standot közösen alakította ki Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A befektetői lehetőségek mellett a magyar szereplést kiemelt érdeklődés övezi a Liget Budapest Projekt kapcsán is, miután a fejlesztés a tavalyi MIPIM-en az „ingatlanszakmai Oscaron” Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektje lett. A Liget Budapest Projekt a standon „külön városrészként” látható majd.
2018. 02. 12. 18:30
Megosztás:

Egy jó munkahely a legjobb ellenszer a kiégésre

A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, hogy miként előzhető meg a kialakulása. A Profession.hu folyamatosan monitorozza az álláspiac szereplőit. Most annak járt utána, hogy a motiválatlansággal és állandó ingerültséggel járó állapot mennyire jellemző a hazai munkahelyekre. Reprezentatív kutatási eredményeik szerint ugyan az utóbbi években sokat javult a helyzet, de bőven találhatók olyan területek, ahol még fejlődni kell.
2018. 02. 12. 18:00
Megosztás:

EUR/HUF: Beadta a derekát a forint

Továbbra is a 30 napos mozgóátlag környékén, 1,22 közelében tartózkodik az EUR/USD kurzus, amely szint egyelőre feltartóztatja a további dollárerősödést.
2018. 02. 12. 17:30
Megosztás:

8,2 százalékkal nőtt az ipari termelés Romániában

Tavaly 8,2 százalékkal nőtt Románia ipari termelése az előző évhez mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2018. 02. 12. 17:00
Megosztás:

Lefékeződhet a építőipar lendülete?

A lakásépítési kedvezményes áfakulcs megszűnése miatt az építőipar lendületének fékeződését vetítik előre az MTI-nek nyilatkozó ingatlanpiaci elemzők az építőipar tavalyi teljesítményéről kiadott KSH-jelentést kommentálva. A bankok makrogazdasági elemzői viszont továbbra is a szakemberhiányban, illetve az immár magas bázisban látják a várható lassulás okát.
2018. 02. 12. 16:30
Megosztás: