Több száz milliós értékű italgyűjtemény Csehországban
Mintegy 30 millió korona (345 millió forint) az értéke annak az italgyűjteménynek, amelyet még 1985-ben találtak a nyugat-csehországi Becov nad Teplou kastélyban, állapították meg italszakértők a kastély tulajdonosának kérésére - közölte Andrea Grecmanová, a kastély gondnokának helyettese a szakértői tanulmányra hivatkozva.
Összefüggést találtak a vörös haj és a bőrrák között
A vörös haj, a világos bőr és a szeplők kialakulásáért felelős génvariáns jelenléte fokozza a bőrrák genetikai mutációinak kialakulását - mutatták ki a világon elsőként a brit genetikai kutatóintézet, a Wellcome Trust Sanger Institute és a Leeds-i Egyetem munkatársai, hozzátéve, hogy ennek a génvariánsnak a hordozása olyan, mintha az ember plusz 21 évig lenne kitéve a napsugárzás hatásainak.
Megvette a Veolia Energia a szakolyi biomassza-erőművet
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyásával a Veolia Energia Magyarország Zrt. vásárolta meg a szakolyi biomassza-tüzelésű erőművet üzemeltető Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő (DBM) Zrt.-t az NRG Power Szakoly Kft.-től - közölte a Veolia Energia Magyarország Zrt. az MTI-vel.
Kötelesek a pártok közérdekű adatokat szolgáltatni Romániában
A román államfő kihirdette azt a törvénymódosítást, amely értelmében a pártok és a közpénzt felhasználó sportegyesületek, civil szervezetek is kötelesek a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltatni működésükről, gazdálkodásukról - közölte csütörtökön a Digi 24 hírtelevízió.
Ezer felettire emelkedhet a Gruopama kárbelejentőinek száma
A Groupama Biztosítóhoz a Vas, illetve Győr-Moson-Sopron megyén átvonuló tegnapi vihar miatt ma délig 300 vagyonbiztosítási kárbejelentés érkezett. A legtöbb kárt a jégverés okozta, a kárbejelentések közel 90%-a pusztító jég miatt érkezett. A biztosítótársaság mindent megtesz a mielőbbi kárrendezés érdekében, ennek érdekében munkaerő átcsoportosítást és hétvégi munkavégzést is elrendelt az érintett területen.
Brexit - Csak a hangsúlyok változnak a brit külügyben
A stabilitás megmarad, a hangsúlyok és az irányok kicsit változni fognak a brit külügyminisztérium munkájában - mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel azzal kapcsolatban, hogy a kilépéspárti Boris Johnsont nevezte ki külügyminiszternek Theresa May miniszterelnök.
Szívritmuszavart okozhat a hidegfront
A hidegfront-betöréseknél, mint amilyen most is van, hirtelen megemelkedik a vérnyomás, így ez az időjárási helyzet kedvez a különböző szívritmuszavarok kialakulásának - mondta Merkely Béla klinikaigazgató, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Vihar - Több mint négyszáz riasztás
A szerda késő délután kezdődött viharok miatt csütörtök reggelig több mint 400 esethez riasztották a tűzoltókat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek, hozzátéve: jelenleg is csaknem ötven helyen dolgoznak a viharkárok felszámolásán.
Enyhe emelkedés várható a BÉT-en
Enyhe emelkedésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Így mozog a forint
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a bankközi piacon.
Mi kell egy sikeres vállalkozás beindításához?
Amikor valaki egy vállalkozás beindítására készül, sokféle tanáccsal látja el a környezete. Ám a legtöbb tipp olyan emberektől érkezik, akik nem is tudják, milyen egy eredményes céget működtetni. Az interneten cikkek százai részletesen foglalkoznak a témával, pedig mindössze néhány egyszerű lépéssel sikerre lehet vinni egy vállalkozást – ezeket mutatja be Stephanie Abrams Cartin, az Entrepreneur.com szerzője.
A francia államfő sürgetné a brit kilépésről szóló tárgyalásokat
Francois Hollande francia államfő telefonon gratulált Theresa May új brit miniszterelnöknek, egyben megerősítette: Franciaország azt szeretné, ha a "lehető leghamarabb megkezdődnének" a tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból - közölte szerda este a francia elnöki hivatal.
Befejezték a komlói sportcsarnok 50 milliós felújítását
Befejeződött a Komlói Bányász Sport Klub (KSBK) sportközpontjának mintegy 50 millió forintos beruházással megvalósult belső felújítása - közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.