Így alakult tavaly év végére az ipari termelés

Az ipari termelés 0,6 százalékkal nőtt 2016 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva - erősítette meg csütörtökön kiadott második becslésében múlt heti előzetes adatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipar teljesítménye 1,6 százalékkal nőtt, az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 8,1 százalékkal visszaesett 2015 novemberéhez képest.
2017. 01. 12. 12:20
Megosztás:

Újabb német vállalatok lendíthetik a magyar gazdaságot

Autóipari, elektronikai és autóipari beszállítói területen működő német vállalatokkal tárgyal a kormány arról, hogy Magyarországra hozzák beruházásaikat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2017. 01. 12. 12:00
Megosztás:

Nagy erőkkel tisztítják a fővárosi utakat

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csütörtök hajnali 2 óra takarítja a főváros útjait, a munkában 75 autó és 400 hómunkás vesz részt - közölte a társaság az MTI-vel csütörtök reggel.
2017. 01. 12. 11:15
Megosztás:

Világos lesz a betegek útja az új egészségügyi rendszerben

A fővárosi egészségügyi rendszer átalakításának célja, hogy világosak legyenek a betegutak, hogy a lakosság, a háziorvosok és a mentők pontosan tudják, mikor melyik kórházba kell menniük - mondta Cserháti Péter Egészséges Budapestért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2017. 01. 12. 10:45
Megosztás:

Tetemes költségekkel járt eddig a madárinfluenza

A madárinfluenza miatt eddig 3 millió állatot kellett leölni, és 3 milliárd forint közvetlen kára keletkezett a gazdálkodóknak - mondta Csorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2017. 01. 12. 10:20
Megosztás:

A Trump elleni támadások célja a beiktatás megakadályozása lenne?

Az amerikai Demokrata Pártnak és Donald Trump ellenfeleinek a támadásokkal az lehet a célja, hogy megakadályozzák a megválasztott elnök beiktatását - jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017. 01. 12. 09:40
Megosztás:

BÉT - Mit remélnek a szakértők?

Iránykeresésre számítanak a szakértők csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
2017. 01. 12. 08:50
Megosztás:

Mi lett a forinttal?

Erősödött a forint csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
2017. 01. 12. 08:35
Megosztás:

A nyárral megérkezhet a metrófelújítás is

Várhatóan májusban-júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása - mondta el Tarlós István főpolgármester csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
2017. 01. 12. 08:10
Megosztás:

Trump szerint előny, ha Putyin kedveli őt

Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke minden idők legnagyobb munkahelyteremtőjének nevezte magát, s úgy vélte, hogy ha Putyin orosz elnök kedveli őt, akkor az nem teher, hanem előny is lehet. Szerdai sajtótájékoztatóján Trump bejelentette azt is, hogy két fiának adja át vállalatbirodalmát.
2017. 01. 12. 07:30
Megosztás:

Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala

Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala, amelynek létrehozásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szakmai, tudományos, egyházi és civil szereplők közös munkájához kíván fórumot biztosítani.
2017. 01. 12. 07:00
Megosztás:

A Sziget lett a fellépők kedvenc fesztiválja

A Sziget lett a fellépők kedvenc fesztiválja az European Festival Awards versenyén, így a korábbi elismerésekkel együtt a Sziget már minden kategóriában megnyerte a fődíjat - közölte a Sziget Szervezőiroda az MTI-vel csütörtökön.
2017. 01. 12. 06:30
Megosztás:

Toborzás a Magyar Honvédségnél - országszerte várják a jelentkezőket

Országszerte várja a katonának jelentkezőket a Magyar Honvédség (MH), több helyen nyílt napokat tartanak, csütörtökön Szentendrén fogadják a katonai pálya iránt érdeklődőket.
2017. 01. 12. 06:05
Megosztás:

Mi a helyzet az építkezéssel hazánkban? - ábra

a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
2017. 01. 12. 05:30
Megosztás:

Nyár közepéig kialakítják a 80 férőhelyes kollégiumot Mezőtúron

Nyolcvan férőhelyes kollégiumot alakítanak ki Mezőtúron, a Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Szakközépiskolájának felső szintjén. A tervek szerint a tanév végére véget érnek a munkálatok, így szeptemberben már az új kollégiumi szobákba költözhetnek a diákok - tájékoztatta az intézmény igazgatója az MTI-t.
2017. 01. 12. 05:05
Megosztás:

Nem biztos, hogy minden infó igaz Trumpról

Kaló Máté Amerika-szakértő szerint nem valószínű, hogy minden állítás igaz abban az állítólagos hírszerzési jelentésben, amelyet több amerikai médium is közzétett, és amelyben vádakat fogalmaznak meg Donald Trump megválasztott elnökkel kapcsolatban. A vádak lényege, hogy Oroszország állítólag Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van.
2017. 01. 12. 04:45
Megosztás:

Így nyerhettél a Skandináv-lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 11-én megtartott 2. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
2017. 01. 12. 03:20
Megosztás:

Török puccskísérlet - Letartóztattak 60 üzletembert

Letartóztattak 60 üzletembert szerdán Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő kormányzati nyomozások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség a bírósági döntésre hivatkozva.
2017. 01. 12. 02:30
Megosztás:

Túlterheltek a francia kórházak az influenzajárvány miatt

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter a nem sürgős beavatkozások elhalasztását kérte a kórházaktól, amelyek túlterheltté váltak az influenzajárvány miatt.
2017. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Rekord utasforgalommal zárták 2016-ot a spanyol repülőterek

Rekord utasforgalommal zárták a 2016-os évet a spanyol repülőterek; az országban 46 légikikötőt üzemeltető Aena vállalat szerdán közzétett jelentése szerint több mint 230 millió utas vette igénybe szolgáltatásaikat tavaly.
2017. 01. 12. 01:30
Megosztás: