Szegednek és Hódmezővásárhelynek össze kell fognia

Szegednek és Vásárhelynek egy agglomerációt kell alkotnia, kiaknázva az ipari-gazdasági-munkaerőpiaci együttműködésben rejlő lehetőségeket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a vasarhely24.com-nak.
2016. 12. 14. 11:30
Megosztás:

Továbbra is hasít a használtautó kereskedelem

A magyarországi használt személyautók esetében várhatóan mintegy 615 ezer adásvétel zajlik le az idén, az import autóknál ez elérheti a 143 ezret, így a külföldi autók átírása 16, a hazaiaké 13 százalékkal bővülhetett 2016-ban - közölte a Használtautó.hu szerdán az MTI-vel.
2016. 12. 14. 11:00
Megosztás:

Jelentősen nőtt az agrárbiztosítások összege

2016-ban mintegy 12 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók Magyarországon, ebből több mint 7,5 milliárd forint után vehető igénybe az utólagos állami díjtámogatás. Bár az idei évben 3-ról 4 milliárd forintra emelkedett a díjtámogatási keretösszeg, az így sem fogja fedezni a kérelmekben szereplő díjtámogatások maximumát: a túligénylés mértéke idén is eléri a 22 százalékot. A kifizetések várható felosztását, valamint a rendszerrel kapcsolatos idei tapasztalatokat mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi összegzése.
2016. 12. 14. 10:30
Megosztás:

Eladta lengyelországi érdekeltségét a Futureal

A MAS Real Estate és a Prime Kapital közös vállalata vásárolta meg a Futureal-csoport lengyelországi Nova Park bevásárlóközpontját, a tranzakció értéke 88,5 millió euró. A nyugat-lengyelországi Gorzów belvárosában található Nova Park az elmúlt négy évben a régió egyik legnagyobb bevásárlóközpontjává vált.
2016. 12. 14. 10:00
Megosztás:

Új csúcsok a magyarországi ingatlanpiacon

Európa egyik vezető ingatlanpiaci magazinja, a Construction and Investment Journal Europe (CIJ) idén is díjazta a legjobb magyarországi ingatlanpiaci cégeket és projekteket: az ipari ingatlanpiac kategóriája nyertese a CBRE ipari ingatlan-ügynökség lett.
2016. 12. 14. 09:30
Megosztás:

Európai tőzsde - Mi várható?

Az árfolyamindexek csekély csökkenésére lehet számítani az európai értékpapírpiacok szerdai nyitásakor.
2016. 12. 14. 09:00
Megosztás:

Mi lett a forinttal?

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a bankközi devizakereskedelemben.
2016. 12. 14. 08:40
Megosztás:

Innovációt hozna a szélenergiába az E.ON

Áttörést jelentő technológiát támogat az E.ON a szélenergia hasznosítása területén
2016. 12. 14. 08:05
Megosztás:

Nyolcmillió forintot gyűjtött a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt kampánya

Mintegy 8,5 millió forintot gyűjtött Apró segítség, hatalmas öröm elnevezésű jótékonysági kampányán a Magyar Vöröskereszt.
2016. 12. 14. 07:30
Megosztás:

Több informatikai végzettségűre van szükség - így intézkedik a kormány

Több mint 2,8 milliárd forint európai uniós és hazai támogatásból kormányzati program indul, amelynek célja az oktatási intézmények és az informatikai vállalkozások közötti együttműködés támogatása azért, hogy jelentősen nőjön az informatikai végzettségűek száma a munkaerőpiacon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.
2016. 12. 14. 07:00
Megosztás:

6,5 milliárd forintból épülhet az M25-os autóút

Bruttó 6,5 milliárd forintra emelte az Eger és az M3-as autópálya összekötését szolgáló M25-ös autóút építésének keretét a kormány - az erről szóló kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
2016. 12. 14. 06:30
Megosztás:

Stabilról negatívra rontotta az olasz bankszektor kilátását a Moody's

Negatívra rontotta az eddigi stabilról az olasz bankrendszer kilátását kedden a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a rendszerszintű elszámolt veszteségek a következő 12-18 hónapban lenyomják a szektor jövedelmezőségét és tőkeerózióhoz vezetnek.
2016. 12. 14. 06:05
Megosztás:

Befejeződtek a Hilton Budapest szálloda felújítási munkálatai

Befejezte a Danubius csoport több mint 600 millió forintos beruházással a Hilton Budapest szálloda recepciójának felújítását - közölte a szállodaüzemeltető Danubius Hotels Zrt. az MTI-vel.
2016. 12. 14. 05:35
Megosztás:

2017-ben meglepetések várnak a befektetőkre

Ha 2016-nak volt bármi tanulsága, akkor az az volt, hogy készüljünk fel a legváratlanabb fordulatokra is – nomeg az, hogy ezek a váratlan fordulatok meglepően jól jönnek a kockázatos eszközöknek. Bár lehet, hogy 2017 is meglepetésekkel teli év lesz – ezt persze a dolog természeténél fogva nem ígérhetem –, van néhány tény, melyet érdemes szem előtt tartani.
2016. 12. 14. 05:00
Megosztás:

Könnyedén megelőzhető a méhnyakrák

Védőoltással és 25 év felett rendszeres szűréssel megelőzhető a méhnyakrák - mondta Surján Orsolya, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán kedd este.
2016. 12. 14. 04:30
Megosztás:

Ezek most a használtautó piac sláger típusai

A régió egyik legnagyobb használtautó-kereskedési hálózata, az AAA AUTO több mint 40 csehországi, magyarországi, lengyelországi és szlovákiai kereskedésben és telephelyen gyűjtött belső adatai szerint 2016 novemberében összesen 5788 gépkocsi talált gazdára a társaság piacain.
2016. 12. 14. 04:00
Megosztás:

Ezekre figyeljen szülőként karácsonyi vásárláskor

Tízből kilenc szülő tisztában van a gyermekeknek szánt játékokon feltüntetett jelölések jelentésével, ám csak minden második esetben kerül az előírásoknak megfelelő, biztonságos termék a kosárba. Vásárláskor egyébként leginkább az áru összetételét, az ajánlott életkort és a forgalmazót nézzük meg, elektromos játékok esetében pedig minden második szülő helyben ellenőrzi a csatlakozókat is – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. A cég fogyasztóvédelmi referense a biztonságos vásárlás 7 legfontosabb tanácsát is összegyűjtötte.
2016. 12. 14. 03:30
Megosztás:

Új házszabályt fogadott el az EP

Új házszabályt, más néven eljárási szabályzatot fogadott el az Európai Parlament (EP) az átláthatóság és a hatékonyság javítása érdekében, valamint, hogy a parlament és munkája elszámoltathatóbb legyen az állampolgárok felé - közölte az EP sajtószolgálata kedden.
2016. 12. 14. 03:00
Megosztás:

Szélenergiát hasznosító start-up vállalatot támogat az E.On

Részesedést szerzett a német E.On a brit Kite Power Solutions (KPS) start-up vállalatban, ezzel áttörést jelentő technológiát támogat a szélenergia hasznosítása területén - közölte a cég kedden az MTI-vel.
2016. 12. 14. 02:30
Megosztás:

Kötelező a tápértékjelölés az élelmiszereken

December 13-tól a gyártóknak föl kell tüntetniük az Európai Unió tagállamaiban értékesíteni kívánt élelmiszereken a tápértékre vonatkozó információkat - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.
2016. 12. 14. 02:00
Megosztás: