Hol nem vagyunk biztonságban a kiberbűnözőkkel szemben?
A Kaspersky Lab, a nemzetközi kiberbiztonsági cég éves európai kiberbiztonsági konferenciáját Máltán tartotta október 20. és 23. között. Az eseményre céges szakembereket és vendégeket hívtak meg a holland rendőrségtől valamint újságírókat és egyéb üzleti érdekeltségeket a régióból, Izraelből és Dél-Afrikából egyaránt. Az idei év fő témája a zsarolóvírusok voltak - egy fenyegetés, ami súlyos kockázatot jelent mind az anyagiakra, mind az adatainkra a felhasználói és üzleti szférában egyaránt. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezekre különös figyelmet kell fordítania az IT biztonsági embereknek a kis- és középvállalkozásokban.
Az innováció és a hatékonyság növelése mentheti meg az agráriumot
Bár a magyar mezőgazdaság jelenleg még kedvező helyzetben van, a világ más országaihoz hasonlóan elengedhetetlen a költségek csökkentése, a hatékonyság növelése, vagyis a precíziós gazdálkodásra való áttérés - mondta Csányi Sándor egy keddi OTP-s agrárrendezvényen. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a kedvező körülmények ellenére a hazai élelmiszeripar nemzetközi összehasonlításban még mindig komoly lemaradással küzd. Kijelentette, egyik legfőbb célkitűzése, hogy az általa irányított pénzintézet az agrár hitelállományban 2020-ra 20 %-ot is meghaladó piaci részesedést szerezzen. Csányi Sándor arról is beszélt, hogy újabb lépést tettek a digitalizáció terén, hiszen több partnerrel közösen, egy - a gazdálkodók igényeit maximálisan kiszolgáló és a felhasználói igényekhez folyamatosan alkalmazkodó - weboldalt indítottak el.
Új ügyletek és növekvő tranzakciók előtt a befektetői piac
A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a Brexit egyértelműen csorbította a befektetői bizalmat, azonban az elkövetkező időszak befektetői piaca növekvő tranzakciókkal és új ügyletekkel tud tovább erősödni. A kis megingás „győzteseinek” befektetői szempontból egyértelműen a startupok bizonyulnak.
Paradoxonokkal is fűszerezett a hazai öngondoskodás
Összességében már negyedik éve folyamatosan nő az OTP Öngondoskodási Index értéke. A változás azonban nem homogén, a társadalmi olló egyre jobban nyílik – ez derül ki OTP Öngondoskodási Index adataiból. A szociális ellátással kapcsolatban jól látható, hogy megosztottak a válaszadók: soha ennyien nem várták az államtól, hogy időskorukban gondoskodjon róluk, illetve egyre nagyobb az igény a magán egészségügyi szolgáltatásokra.
Hamis ígéretek az Arany Sóról és az Arany Só Mini Szanatórium inhalátorról
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Klapka Üzletház Kft. jogsértő módon reklámozta Arany Só elnevezésű arany kolloidos étkezési sóját, valamint Arany Só Mini Szanatórium elnevezésű inhalátorát, mert tiltott gyógyító és az egészségre gyakorolt, megalapozatlan hatásokkal népszerűsítette azokat. A vállalkozás egyúttal hamisan keltette annak látszatát, hogy az Arany Só terméket jogszerűen forgalmazza. A GVH a jogsértésért 2.000.000 forint bírságot szabott ki a Klapka Üzletház Kft.-re, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.
Növelték a vállalkozásokat segítő hitelprogram összegét
A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitelprogram elérhető összege 44 milliárd forintról 70 milliárd forintra emelkedett a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel szerdán.
Már csak egy napig jegyezhető a Duna House részvénye
2016. október 17-én megkezdődött és 27-én, csütörtökön 14.00 órakor lezárul a regionális ingatlan- és hitel-közvetítői hálózattal rendelkező Duna House Holding Nyrt. részvényeinek értékesítése.
Fizetni kell a cégautóadót külföldi bérlés esetén is!
A külföldi kiküldetés alatt akár csak egyetlen napra bérelt gépkocsi után is cégautóadót kell fizetniük a vállalkozásoknak, ha a bérleti díjat költségként kívánják elszámolni. Aki nem gondoskodik már a helyszínen a bérelt személygépkocsi teljesítményét és környezetvédelmi besorolását igazoló papírok beszerzéséről, gondba kerülhet az elszámoláskor, az adófizetés elmulasztása pedig büntetést von maga után - hívja fel a figyelmet a Mazars.
Bombabiztos szoftverfrissítés érkezik a Samsung Galaxy 7 telefonokra
A Samsung Electronics Europe bejelentette, hogy Európa-szerte új szoftverfrissítést küld ki a Galaxy Note7 készülékekre, amely 60 százalékban maximalizálja az okostelefonok akkumulátorának feltölthetőségét - tájékoztatta a dél-koreai cég szerdán az MTI-t.