A The New York Times két teljes oldalon gyűjtötte össze Donald Trump sértéseit
A The New York Times összegyűjtötte a Donald Trump republikánus elnökjelölttől az elmúlt hatvan napban elhangzott sértéseket. A nyomtatott lapban rögzített, két oldalt kitevő listát az újság internetes oldalán is meg lehet nézni, és ott rendszeresen bővítik is.
Egymilliárd forintos támogatás a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására
Csaknem egymilliárd forintos támogatást nyert el a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös konzorciumának Kozmikus hatások és kockázatok című projektje - olvasható az akadémia MTI-nek elküldött keddi közleményében.
74 ezer hektár termőföldet fiatal gazdák vásároltak meg
Az értékesített termőföld mintegy harmadát, több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg a nyáron lezárult Földet a gazdáknak földértékesítési programban - mondta Bitay Márton Örs, az Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A MASZSZ kitart a 10 százalékos béremelés mellett
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kitart a több mint 10 százalékos minimálbér- és 16 százalékos garantált bérminimum-emelési követelése mellett, mert csak így érheti el a minimálbér nettó értéke 2018-ra a létminimum összegét - közölte a MASZSZ kedden.
Nem nőnek a lakásárak?
Csökkentek a kínálati lakásárak a teljes lakáspiacon országos viszonylatban idén a harmadik negyedévben; a trendfordulás ugyan országosan kimutatható, Budapestre szűkítve azonban a növekedés még mindig nem állt meg, csupán az üteme csökkent, igaz, jelentősen - közölte az Otthontérkép ingatlankeresési portál kedden az MTI-vel.
Nanoszerkezeteket vizsgáló kutatási program indult a Szegedi Tudományegyetemen
Nanoszerkezeteket vizsgáló négyéves, 791 millió forintos költségvetésű kutatási program indult uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A projekttől többek között a megújuló energiákat kiaknázó technológiák fejlesztését várják.
Stabilan ül a trónján a nagyvállalati szektor
A magyarországi nagyvállalatok a nemzetközi hangulatnak megfelelően lassú növekedésre számítanak a következő egy évben. Bár a cégek saját helyzetüket kedvezőbben értékelik, mint a teljes gazdaság alakulását, a makrokörnyezet megítélése is egy éve fokozatosan javul - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
Idén 5 százalék körül bővülhet a kiskereskedelmi forgalom
Kiemelkedő volt a kiskereskedelmi forgalom augusztusi bővülése, az adatok alapján az idei már a harmadik olyan év lesz, amikor elérte vagy túllépte az 5 százalékos növekedést az ágazat - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek kedden. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az év során tartósan magas maradhat a növekedés üteme.
A jegybank 150 milliárd forintnyi három hónapos betétet hirdet meg szerdán
A jegybank 150 milliárd forint összegben hirdet meg 3 hónapos betétet a bankoknak szerdán; mivel a lejáró, 222 milliárd forintnál alacsonyabb a meghirdetett összeg, a jegybank mintegy 72 milliárdot szorít ki a betétekből - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapjáról.
Roma kulturális központ létesül Budapesten
A kormány döntött a budapesti Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozásáról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
Azonnali hatállyal felfüggesztette az MNB a külföldi részvényeket értékesítő portál működését
Azonnali hatállyal megtiltotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) www.edc.hu/reszvenyek portál üzemeltetőjének, hogy internetes honlapján keresztül a delaware-i székhelyű Benefit Barcode Inc. cég részvényeit értékesítse, továbbá, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a magánszeméllyel szemben - közölte a jegybank a honlapján kedden.
Augusztusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - erősítette meg kedden második becslésében a korábban közölt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).