Félmilliárd forintos útfelújítás Tatabányán
Félmilliárd forintos útfelújítási program kezdődött Tatabányán, a beruházás az első eleme azoknak a fejlesztéseknek, melyeket a Modern városok program keretén belül valósítanak meg a megyeszékhelyen - mondta el a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
Nagyobb összegű előleget kapnak a gazdák
Idén a magyar gazdálkodóknak több jogcímen, nagyobb összegeket fizetnek ki előlegként az európai uniós agrártámogatásokból az év hátralévő részében - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerdán Mezőfalván, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőfalvai Zrt. által rendezett gazdafórumon.
MNV: Egymilliárdos megtakarítás a közös gázbeszerzésen
Eredményes lett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. újabb közös gázbeszerzési eljárása, amelynek köszönhetően a 40 együttműködő állami cég a gázbeszerzésen együttesen akár egymilliárd forint megtakarítást is elérhet - közölte az MNV Zrt. az MTI-vel szerdán.
A magyar cégvezetők egy része mérlegelne egy korrupciós ajánlatot
A magyar vállalatvezetők 54 százaléka legalább egy olyan esetről tud, amikor korrumpálni próbáltak egy hivatalos szerv ügyintézőit, a cégvezetők 12-18 százaléka fogadna el, illetve mérlegelne egy korrupciós ajánlatot - derült ki az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég legutóbbi felmérésből, amit szerdán sajtótájékoztatón mutattak be Budapesten.
Több mint 97 ezer egészségügyi munkavállaló megkapja emelt összegű bérét
Mind a Magyar Államkincstár, mind az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felkészült arra, hogy a több mint 97 ezer egészségügyi munkavállaló megkapja emelt összegű alapbérét - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hivatalosan kanyarómentes az amerikai kontinens
Az amerikai kontinenst a világon elsőként nyilvánította kanyarómentesnek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO).
Így bővülhet jövőre a magyar GDP
A magyar gazdaság az idén 2,0 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kissé rosszabb, idén 2,3 százalék, jövőre 2,5 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,5, míg jövőre 73,7 százalékra csökkenhet.
Illegális cigarettagyárat leplezett le a NAV Budapesten
Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság szerdai, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.
Új kihívásokat okoz a munkaerőhiány
Magyarország egyes térségeiben, illetve egyes szektorokban már munkaerőhiány van, nagy az igény a jól képzett szakemberekre, mindez újabb kihívások elé állítja a szakképzést és a foglalkoztatáspolitikai szakembereket - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.