Ausztria halogatja a munkaerőpiac megnyitását a menekültek előtt
A lehető legkésőbb nyitná meg a menekültek előtt az osztrák munkaerőpiacot a szociális miniszter, aki januárra munkaügyi csúcstalálkozót hívott össze a sürgető kérdés tisztázására.
Ez most a nagy sláger! Állampapírt vesz a magyar
83,5 milliárd forinttal nőtt októberben a lakossági állampapír állomány, ezzel a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége meghaladta a 3237 milliárd forintot - olvashatjuk az allampapir.hu közleményében.
Kudarc a közfoglalkoztatás
Az LMP kudarcnak tartja a közfoglalkoztatást, a siker ugyanis az ellenzéki párt szerint az lenne, ha csökkenne a programban résztvevők száma, nem pedig növekedne.
Kitört az Etna - repülőteret zártak le!
Leállították a légi forgalmat a Fontanarossa cataniai repülőtéren az Etna kitörése, a pályákat belepő vulkáni hamu miatt - jelentette be pénteken a szicíliai légikikötőt működtető társaság.
A zöldhatár átlépésével a migránsok első cselekedete is bűncselekmény volt
Mivel a migránsok a zöldhatárokon keresztül érkeztek Magyarországra, az első cselekedet, amit elkövettek, jogsértés volt - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese egy pénteki, Budapesten tartott lakossági fórumon. Gulyás Gergely hozzátette: a migránsok az európai jogszabályok értelmében már Görögországba sem juthattak volna be.
Országszerte véglegesítették az új fix traffipaxok helyét
Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség - írta a Zsaru Magazin.
Lázár János: a kormány szövetségese a vállalkozói közösség
A magyar kormány legfontosabb szövetségese az a magyar vállalkozói közösség, amely képes önmagát eltartani és másoknak munkát adni - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Vállalkozók napján, amelyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) rendezett Budapesten.
Széles körben használják az internetet az utazók
A belföldi üdülések szervezéséhez az internetet használók 86 százaléka él a világháló nyújtotta lehetőségekkel, 59 százalékuk foglalt már szállást ezen a módon, míg 27 százalék azok aránya, akik csak a feltételekről tájékozódtak így az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint.
Illegális bevándorlás - A nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országok fokozni akarják az ellenőrzést
A nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országok, Szlovénia, Szerbia, Macedónia és Görögország rendőrfőkapitányai megállapodtak abban, hogy fokozzák a migránsok ellenőrzését, és egységes azonosító okmánnyal látják el a bevándorlókat - közölte az STA szlovén hírügynökség a szlovéniai Brdo kod Kranján tartott tanácskozást követően.
Forintosítás - A szerződésszerűen teljesítők törlesztőrészlete csökken
A pénzintézeteknek december 15-ig kell postázniuk a nem jelzálog fedezete mellett nyújtott deviza- és devizaalapú gépjármű- és személyi hitelek forintosítására vonatkozó tájékoztatójukat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi igazgatója szerint a szerződésszerűen teljesítők a forintosítás után törlesztőrészletük csökkenésére számíthatnak, a fizetési késedelembe esők törlesztőrészlete azonban az eddigihez képest valamelyest emelkedni fog.
Magyarország előtt sok feladat áll
Az LMP-s Schmuck Erzsébet szerint mind a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, mind a mezőgazdaság átalakítását illetően sok klímavédelmi feladata van Magyarországnak, továbbá a nemzeti éghajlatváltozási stratégia megújítása is sürgős dolga az Országgyűlésnek.
A bérfelzárkóztatás növeli a gazdaság versenyképességét
A mai alacsony bérszínvonal gátja egy nagyobb arányú gazdasági növekedésnek Magyarországon, ezért fontos a bérek felzárkóztatása, ami pozitívan hatna a belső fogyasztásra, ezáltal a gazdaság versenyképességére is - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke pénteken.
Vették a Magyar Telekomot, adták az OTP és a Richter papírját
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,60 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 23 629,05 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szakszervezetek fogtak össze a közműszolgáltatói munkahelyek megóvásáért
A "rezsicsökkentés miatt veszélybe került" közműszolgáltatói munkahelyeken dolgozók megmentésére fogott össze négy szakszervezet, az erről szóló megállapodást és cselekvési tervet sajtótájékoztatón ismertették pénteken Budapesten.
Hűségesküt tett az IÁ-nak a San Bernadrino-i női támadó
Hűségesküt tett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetőjének a kaliforniai San Bernardinóban végrehajtott mészárlás női elkövetője - közölte pénteken szövetségi hivatalos forrásokra hivatkozva az amerikai média.
Klinikai gyógyszerkutatók tanácskoznak Debrecenben
A hazai klinikai gyógyszervizsgálatok egyik központjában, Debrecenben tartja 16. továbbképző kongresszusát a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság a hét végén.
Megkezdhetik az első kínai elektromos meghajtású repülőgép sorozatgyártását
Kína első elektromos meghajtású repülőgépe megkapta az engedélyt a sorozatgyártásra a polgári légügyi hatóságtól - számolt be a helyi média pénteken.
Megkapta a környezethasználati engedélyt a hejőcsabai cementgyár
Megkapta az egységes környezethasználati engedélyt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivataltól a hejőcsabai cementgyár tulajdonosa, a HCM 1890. Kft., ezzel az évek óta nem termelő gyár újraindítása lehetővé válhat - közölte a társaság az MTI-vel pénteken
MÁK: nem a kincstár felelős a bérek esetleges csúszásáért
Nem a Magyar Államkincstár (MÁK) felelős a bérek esetleges csúszásáért, a kifizetéseket az intézmények indítják - közölte a kincstár pénteken az MTI-vel.