Erre kell odafigyelni év végén

„Az ünnepi időszak nem csak a vásárlásról, a pénzköltésről szól, hanem tipikusan az az időszak, amikor érdemes átnézni megtakarításainkat, hogy időben dönteni tudjunk, és a jövő évi adóbevallásnál a legnagyobb adójóváírást igénybe vehessük” - tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
2015. 11. 20. 11:01
Megosztás:

1,6 százalékos lesz a nyugdíjemelés jövőre

Jövőre 1,6 százalékkal emelkedik a nyugdíjak összege - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.
2015. 11. 20. 10:40
Megosztás:

Dzsihadista fegyveresek megtámadtak egy szállodát Bamakóban

Dzsihadista fegyveresek megtámadtak egy szállodát Mali fővárosában, Bamakóban pénteken, helyszíni jelentések szerint az épületből lövöldözés hallatszott, a támadók túszokat ejtettek.
2015. 11. 20. 10:22
Megosztás:

A költségvetési szektorban nőttek leginkább a bérek

Szeptemberben 5,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,3 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó és a nettó keresetek egyenlő mértékben emelkedtek éves összehasonlításban, mivel adóváltozás nem befolyásolta alakulásukat.
2015. 11. 20. 10:08
Megosztás:

Waberer's - negatívan hatott a menekültválság és a járművezetők hiánya

A Waberer's csoport idei első három negyedévi konszolidált bevétele 392,4 millió euró volt, 6,4 százalékkal több a múlt év azonos időszakának a bevételénél - közölte a nemzetközi közúti fuvarozással foglalkozó holding csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2015. 11. 20. 09:50
Megosztás:

Tízezreket spórolhat havonta, aki hitelt vesz fel

Felelős hitelfelvétellel akár a havi kiadásokat is csökkenthetjük – állítja a Cetelem. Az otthonunk korszerűsítése érdekében igényelt kölcsön hamar megtérül, hiszen néhány év alatt komoly megtakarítást érhetünk el rezsiköltségükön. Csak a nyílászárók cseréjével több tízezer forinttal több maradhat a pénztárcánkban minden évben. A korszerű fűtés további jelentős megtakarítást eredményezhet.
2015. 11. 20. 09:32
Megosztás:

Elstartolt a mikulás rally Európában, és itthon is

Jó formában vannak az európai és a magyar részvények is: a mikulás rally mellett a Fitch felminősítési várakozások vezetik a hazai papírokat felfelé. A BUX ezzel több éves lemaradását hozza be a régióban - Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének értékelése.
2015. 11. 20. 09:10
Megosztás:

Novemberben több mint 300 milliárd forint uniós bevétel érkezhet

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) novemberben további több mint 300 milliárd forintnyi uniós támogatás beérkezésével számol, ami jelentősen csökkenti a pénzforgalmi hiányt és az államadósságot is - mondta Banai Péter Benő, a szaktárca államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
2015. 11. 20. 08:50
Megosztás:

Továbbra is száguld az ALTEO Group

Árbevételét 65, EBITDA-szintjét 81 százalékkal növelte az ALTEO Group 2015 első kilenc hónapjában a múlt évi bázisidőszakhoz képest. Az eredményesség jelentős javulása többek között a kiemelkedően teljesítő szélerőműveknek, a továbbra is töretlenül fejlődő energiakereskedelmi üzletágnak és sikeres Sinergy-akvizíció révén új üzletágként a vállalat szolgáltatásai között megjelenő, külső erőműveknek nyújtott üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásoknak köszönhető.
2015. 11. 20. 08:30
Megosztás:

Orbán: olcsó áram egyenlő Paks

Magyarország elemi nemzeti érdekének nevezte a paksi atomerőmű működtetését és bővítését Orbán Viktor miniszterelnök, szerinte ugyanis ennek hiányában az áram ára meredeken emelkedne.
2015. 11. 20. 08:10
Megosztás:

Kivonják a boltokból a hamisítási gyanúban érintett mézeket

Azonnali hatállyal elrendelte a mézhamisítás gyanújában érintett, nem fogyasztói minőségű termékek forgalomból történő kivonását Bognár Lajos országos főállatorvos - közölte a Földművelésügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2015. 11. 20. 08:10
Megosztás:

Paksi bővítés - nem ez az első eset, hogy a kormány 'vitába keveredik' az atomerőmű miatt

A kormány azért tartja fontosnak Paksot, mert megítélése szerint olcsó áram nélkül nincs rezsicsökkentés, olcsó áramot pedig csak Paks tud előállítani - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az RTL II Magyarul Balóval című műsorában csütörtökön késő este. Rogán Antal hangsúlyozta, nem ez az első eset, hogy Pakssal kapcsolatban a kormány "vitába keveredik".
2015. 11. 20. 07:50
Megosztás:

IMF: erősíteni kell a fogyasztási típusú adók szerepét

Fontos, hogy a jövedelmi adóktól a fogyasztási típusú adók felé helyeződjön a fiskális politika súlypontja, mert egyéb tényezők mellett ezzel segíthető legjobban a gazdaság hosszútávú növekedése - mondta Johannes Wiegand, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai részlegének vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten.
2015. 11. 20. 07:25
Megosztás:

Paksi bővítés - kezdettől aggályos a beruházás

Az MSZP a kezdettől fogva aggályosnak tartja a paksi bővítést.
2015. 11. 20. 07:00
Megosztás:

Quaestor-ügy - Közzétették az Ab határozatát, amellyel ...

Közzétették a Magyar Közlönyben csütörtökön az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatát, amellyel megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor kimondta: van lehetőség alkotmányos kárrendezésre.
2015. 11. 20. 06:00
Megosztás:

Sokkoló Nyugdíja-sokk!

Az ONYF statisztikái szerint Magyarországon 2015 júniusában 2 millió 22 ezer nyugdíjas élt.
2015. 11. 20. 04:04
Megosztás:

Segíti az online pénztárgép a gazdaság kifehérítését

Az online pénztárgépek használatának kiterjesztése segíti a gazdaság fehéredését - mondta Vámosi Nagy Szabolcs, az EY tanácsadó cég adószakértője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2015. 11. 20. 01:30
Megosztás:

Mintegy ezer migránst fordítottak vissza a szerb-macedón határon

Mintegy ezer migránst fordítottak vissza a szerb-macedón határról csütörtökön, miután Szerbia úgy döntött, ezentúl csak a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be, illetve az utóbbi három csoportból is csak azokat, akik rendelkeznek görög vagy macedón regisztrációs papírokkal - számolt be róla honlapján a belgrádi B92 televízió.
2015. 11. 20. 00:50
Megosztás:

Újabb bombariadó volt Rómában egy gyanús csomag miatt

Rómában rövid időre leállt a metróközlekedés csütörtökön egy újabb bombariadó miatt. A helyszínre kivonult tűzszerészek ellenőrzése után kiderült, hogy csak egy hulladékkal teli zacskóról volt szó.
2015. 11. 20. 00:00
Megosztás:

Sztárügyvédhez fordultak Charlie Sheen volt partnerei

Hírességek elleni perekre szakosodott ügyvédhez fordultak a HIV-pozitív Charlie Sheen volt szexpartnerei.
2015. 11. 19. 22:30
Megosztás: