Orbán: megtámadták az EU-t
Megtámadták az Európai Uniót és mi is veszélyben vagyunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a pénteki párizsi merényletekről beszélt.
Pozitívba fordult az euróövezeti infláció
A végleges adatok szerint az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,1 százalék volt az euróövezetben októberben a szeptemberi 0,1 százalékos csökkenés után éves összevetésben, miközben az Európai Unióban stagnáltak a fogyasztói árak októberben a szeptemberi 0,1 százalék csökkenést követően - közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Bombariadó Brüsszelben, újabb rendőri akció indult Molenbeekben
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfő délelőtt Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületébe, ahol egy embert előállítottak, majd az egyik épületben lévőket hangosbeszélőn keresztül felszólították, hogy működjenek együtt - jelentette a belga sajtó.
Több százmilliárdot hoz a könyvvizsgálat az államháztartásnak
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara közzétette azt a felmérést, amelyben a tagjaik által kiadott jelentéseket összesítették aszerint, hogy a könyvvizsgálók mennyire találták megfelelőnek az általuk auditált társaságok beszámolóit. Az összesítésből kiderül, hogy a kamara tagjai tavaly összesen 27 873 pénzügyi beszámolót ellenőriztek, és több mint 90 százalékukat teljesen helytállónak találták. A többinél viszont legalább figyelemfelhívó megjegyzést fűztek a cégek által készített dokumentumokhoz.
Banki elszámolás - akkor is kérhető részletes elszámolás, ha nem jár vissza pénz
A forint- és devizahitelesek akkor is kérhetnek részletes elszámolást pénzügyi intézményüktől, ha tőlük korábban nem vontak el tisztességtelenül költségeket, így nem kaptak elszámolási értesítőt szeptember végéig - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
Az 1999-es szintre csúsztak vissza a nyersanyagárak
A túlkínálat, az amerikai kamatemelés és az El Nino a három fő téma az árupiacokon. Míg az utóbbi némi támaszt jelent egyes élelmiszeripari nyersanyagoknak, a többi ahhoz járult hozzá, hogy a Bloomberg nyersanyagindex öt hét folyamatos esés után olyan szintre csökkent, amelyen 16 éve volt utoljára - olvasható Ole Sloth Hansen, a Saxo Bank árupiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
Magukra találtak a nyugat-európai tőzsdék
Csökkent a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók vesztesége hétfőn a kereskedés indítása után másfél órával, a londoni börze indexe már a pozitív tartományban mozgott az előző záráshoz képest.
MNB: az export dobta meg fizetési mérleg többletet
Szeptemberben 366 millió euróval 859 millióra nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az augusztusival szemben, és az ország külső finanszírozási képességét jelző adat, a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlege hasonlóképpen 359 millió euróval 1,213 milliárd euróra javult - áll az MNB hétfői statisztikájában.
Munkaügyi ellenőrzések - mire figyeljünk most?
A szabályozási környezet változása, az időnként nehezen értelmezhető vagy többféle értelmezés alapján is alkalmazható előírások, illetve az ellenőrzési és ítélkezési gyakorlat esetleges eltérései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkaidő szervezéshez kapcsolódó kérdések folyamatos kihívást jelentenek a foglalkoztatók részére. A probléma súlyát és töretlen aktualitását jelzi az is, hogy a BDO Magyarország szervezésében immár harmadszor kerül sor a MUNKAIDŐ EXPO rendezvényre, melynek fókuszában az idei évben az Európai Bíróság és a Kúria munkaidővel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata, a munkaidőkeret és a szabadság szerepel.
Már látszik a dízelbotrány a Volkswagen eladásain
A dízelbotrányban érintett Volkswagen októberi értékesítési számai nem sikerültek túl fényesen, összességében 5%-os esést mutatnak a számok csoportszinten, így összesen 831.300 darab autót sikerült eladniuk.
Tőzsdereakció: Párizs = 9/11
Növekednek a kockázatok, ami nem tesz jót a tőzsdéknek. Az újabb párizsi merénylet sokkolta az embereket. Többen is lemondták a párizsi rendezvényeket szinte azonnal. Vagyis a hatás, még ha kisebb mértékben is, hasonló a 9.11-hez - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.
A Dome FSG megvette a német SPIE GmbH magyarországi leányvállalatát
A Dome Facility Services Group 100%-os tulajdonosa lett a német SPIE GmbH magyarországi leányvállalatának, a SPIE Hungária Kft-nek. Az adásvételi folyamat lezárására 2015. november 13-án került sor.
Kockázatkerülő üzemmódba kapcsol a piac
A szörnyű francia terrorcselekmények mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ez hosszú időre meghatározza majd az unió és az emberek hozzáállását a mindennapokhoz. A péntek esti, párizsi terrortámadások hatásaként érezhető a kockázatkerülés - Kiss Mónika, Equilor.
Eséssel nyitottak az európai piacok
A pénteki párizsi merényletsorozat miatti bizonytalanság hatására a befektetők közül többen eladásba kezdenek, sokan a biztonságos befektetési formákat választják.
Mínuszban az ázsiai részvénypiacok
Lejtmenetbe kapcsoltak az ázsiai tőzsdék, a befektetőket elsősorban a pénteki párizsi merényletsorozat által kiváltott bizonytalanság befolyásolta.
Ismét technikai recesszióban a japán gazdaság
Tovább gyengült a japán gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben, aminek eredményeként ismét technikai recesszióba került az ország.
Kétéves csúcson a világ aranyfogyasztása
Kétéves csúcsot, 1120,9 tonnát ért el a világ aranyfogyasztása a harmadik negyedévben, ez 8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakáénál - ismertette Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az Arany Világtanács legfrissebb adatait az MTI-vel.
Vizsgálódik az ombudsman a várpalotai közmunkások ügyében
Az Ombudsmani Hivatal - a PM kezdeményezésére - vizsgálatot indított a várpalotai közmunkások ügyében - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.