Erősödtek turisztikai kapcsolataink Kínával
Erősödnek Magyarország és Kína turisztikai kapcsolatai, tavaly közel 40 százalékkal bővült a kínai vendégéjszakák száma, és a kedvező tendencia idén is folytatódott, az év első négy hónapjában a növekedés meghaladta a 70 százalékot az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
Ismét emelkedtek az ingatlanárak
Az idei első negyedéves stagnálás után folytatódott a 2014-ben elindult ingatlan-áremelkedés a második negyedévben, míg tavaly júniusban 217 ezer forint volt az országos átlagos négyzetméterár, az idén júniusra 250 ezer forintra emelkedett - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló felmérése alapján pénteken az MTI-vel.
2016 első félévében tovább növekedtek a befektetések
Az idei év első hat hónapjában 38 befektetési projekt kapcsán született pozitív döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, ami 27%-os növekedést jelent 2015 azonos időszakához képest. A sikeresen végigtárgyalt projektek eredményeként 8529 új munkahely jön létre és 1,33 milliárd eurónyi külföldi tőke érkezik az országba, ami megközelíti a 2015-ös egész éves 1,4 milliárd eurós volument. Az ágazatokat tekintve továbbra is a járműipar dominál az üzleti szolgáltató központok (SSC), és az élelmiszeripar előtt. A relációkat vizsgálva az USA-ból és Németországból érkezett a legtöbb beruházás.
Hétfőtől felújítják Budapesten a Grassalkovich úti felüljárót
Teljes körűen felújítják a főváros XXIII. kerületében a Grassalkovich út-Ócsai út-Haraszti út csomópontjánál található felüljárót hétfőtől, korlátozzák a forgalmat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Brexit: a Moody's szerint mérsékelt hatás várható a kelet-európai gazdaságokban
A Moody's Investors Service szerint mérsékelt lesz a közvetlen hatása Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaira a brit EU-tagság megszűnésének, mivel ezeknek az országoknak csekély mértékű közvetlen kapcsolataik vannak a brit gazdasággal. A nemzetközi hitelminősítő szerint ugyanakkor a közvetett hatások jelentősebbek lehetnek, ha a Brexit érdemben rontja az Európai Unió egészének növekedési kilátásait.
Jól számolja Magyarország a védelmi költségeit
Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, amelyek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, s ez a negyedik legnagyobb költségnövelést jelenti a tagállamok között - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol a tárcavezető részt vesz a pénteken kezdődő kétnapos NATO-csúcson.
Budapesten találkoztak a magyar intézetek vezetői
Kulturális egyesületek és intézmények, közgyűjtemények, produkciós irodák és civil szervezetek képviselőinek részvételével zajlott a Balassi Intézet fenntartásában álló külföldi magyar intézetek éves találkozója Budapesten - mondta el Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója pénteken az M1 aktuális műsorában.
Visszafogott az inflációs környezet
Változatlanul visszafogott környezetre utalnak az inflációs alapfolyamatokat megragadni hivatott jegybank által számított alapmutatók, amelyek a fogyasztói árak júniusi éves mutatójával összhangban nem változtak az előző hónaphoz képest - közölte a honapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az agrárpolitika egyszerüsítésére van szükség
A közös agrárpolitika (KAP) támogatási rendszerének egyszerűsítésében, hatékonyabbá tételében érdekelt Magyarország - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Thomas Schmidttel, Szászország környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszterével folytatott egyeztetésen a megbeszélésről szóló tájékoztatás szerint.
Rekordszámú befektetés Magyarországon
A tavalyi rekordév után idén az első fél évben is jelentősen nőtt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával Magyarországra érkező külföldi beruházások száma, a beruházások összértéke eléri 1,33 milliárd eurót - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.