Egyesült Államok: Bernie Sanders hívei Clintonra szavaznak majd

A demokrata párti elnökjelöltségi versenyben második helyre került Bernie Sanders hívei húzzák ugyan az orrukat, de a riválisra, Hillary Clintonra szavaznak majd - írja pénteken a The Washington Post, a Pew közvélemény-kutató intézet felmérésére hivatkozva.
2016. 07. 09. 06:30
Megosztás:

370 milliós beruházással bővíti kapacitását a Somapak Kft.

Mintegy 370 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból bővíti termelési kapacitását és telephelyét a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.
2016. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Újabb két régióban kezdődik az államilag támogatott hűtőgépcsere

Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a dél-alföldi, kedden az észak magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
2016. 07. 09. 05:30
Megosztás:

Emelkedik az egészségügyi ellátás finanszírozása

Emelkedik augusztustól az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege, 150 ezerről 180 ezer forintra.
2016. 07. 09. 05:00
Megosztás:

Gyógynövénynapok Bükkszentkereszten

Gyógynövénytúrák és előadások várják az érdeklődőket a 10. alkalommal megrendezendő Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon; a kétnapos program a Harmóniában önmagunkkal, a családunkkal és a természettel címet viseli.
2016. 07. 09. 04:30
Megosztás:

Alapjaiban kell megváltoztatni az Európai Uniót?

Az LMP szerint alapvetően kell megváltoztatni az Európai Uniót, ezért a párt a közösség alapokmányainak módosítását kezdeményezi európai pártcsaládjánál, a többi közt azért, hogy a termőföldet vonják ki a tőke szabad áramlása alól. Ha ez nem megy, arra kérik a kormányt, vizsgálja meg a magyar csatlakozási szerződés egyes kérdései újratárgyalásának lehetőségét.
2016. 07. 09. 04:00
Megosztás:

Nem megoldás a dugódíj Budapesten

A Jobbik a budapesti dugódíj helyett többszintes P+R parkolók építését javasolja, ugyanakkor a párt szerint a tervezettnél sokkal kisebb díjfizetős zóna és behajtási díj is elég lenne ahhoz, hogy a szabályozás megfeleljen az uniós kötelezettségnek.
2016. 07. 09. 03:30
Megosztás:

Nem vizsgálták Magyarország adósosztályzatát

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, így nem jelentett be osztályzatmódosítást sem a péntek éjszakára kitűzött időpontban.
2016. 07. 09. 03:00
Megosztás:

Felmérés: ne legyünk nagylelkűek a britekkel szemben

Német, francia, svéd és finn választók szerint az EU ne ajánljon "nagylelkű" alkut Nagy-Britanniának az EU-val folytatott kiválási (Brexit) tárgyalásai során - derül ki egy pénteken közzétett közvélemény-kutatásból.
2016. 07. 09. 02:30
Megosztás:

Büszkék vagyunk az EB sikereinkre

A magyarok döntő többségét büszkeséggel töltik el a labdarúgó-válogatott sikerei - írja közvélemény-kutatási adatok alapján a Századvég Alapítvány pénteki közleményében.
2016. 07. 09. 02:00
Megosztás:

Így változtak a fogyasztói árak hazánkban - ábra

A fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2016. 07. 09. 01:30
Megosztás:

Közel 2 milló eurót oszt szét a spanyol kormány a menekültek egészségügyi ellátására

Az ügyvezető spanyol kormány 1,75 millió eurót oszt szét autonóm közösségei között, az Európai Unió menekültelosztási mechanizmusának keretében áthelyezett menedékkérők egészségügyi ellátásának támogatására - jelentette be Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes a kormányülést követő pénteki sajtótájékoztatón Madridban.
2016. 07. 09. 01:00
Megosztás:

A homeopátia betiltását kérik a brit állatorvosok

Mintegy ezer brit állatorvos írta alá azt a felhívást, amelyben az állatok homeopátiás kezelésének betiltását kérik - számolt be róla a BBC pénteken.
2016. 07. 09. 00:30
Megosztás:

Trump és Clinton lemondta a kampányrendezvényeit

Az Egyesült Államok két várható elnökjelöltje lemondta a péntekre szervezett valamennyi kampányrendezvényét a dallasi lövöldözés áldozatai iránti kegyelet okán.
2016. 07. 09. 00:01
Megosztás:

Erősödött Angela Merkel támogatottsága

Németországban erősödött az Európai Unió és Angela Merkel kancellár támogatottsága - mutatták ki pénteken ismertetett közvélemény-kutatások, amelyek szerint a brit uniós tagságról tartott népszavazás révén Németországban első alkalommal többségbe kerültek azok, akik szerint az uniós tagságnak több előnye van, mint hátránya.
2016. 07. 08. 23:30
Megosztás:

Idén átlagon felüli gabonatermés várható

A földművelésügyi miniszter szerint a várakozáson és az átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani országosan az idén.
2016. 07. 08. 23:00
Megosztás:

Erősödtek turisztikai kapcsolataink Kínával

Erősödnek Magyarország és Kína turisztikai kapcsolatai, tavaly közel 40 százalékkal bővült a kínai vendégéjszakák száma, és a kedvező tendencia idén is folytatódott, az év első négy hónapjában a növekedés meghaladta a 70 százalékot az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2016. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Ismét emelkedtek az ingatlanárak

Az idei első negyedéves stagnálás után folytatódott a 2014-ben elindult ingatlan-áremelkedés a második negyedévben, míg tavaly júniusban 217 ezer forint volt az országos átlagos négyzetméterár, az idén júniusra 250 ezer forintra emelkedett - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló felmérése alapján pénteken az MTI-vel.
2016. 07. 08. 22:00
Megosztás:

2016 első félévében tovább növekedtek a befektetések

Az idei év első hat hónapjában 38 befektetési projekt kapcsán született pozitív döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, ami 27%-os növekedést jelent 2015 azonos időszakához képest. A sikeresen végigtárgyalt projektek eredményeként 8529 új munkahely jön létre és 1,33 milliárd eurónyi külföldi tőke érkezik az országba, ami megközelíti a 2015-ös egész éves 1,4 milliárd eurós volument. Az ágazatokat tekintve továbbra is a járműipar dominál az üzleti szolgáltató központok (SSC), és az élelmiszeripar előtt. A relációkat vizsgálva az USA-ból és Németországból érkezett a legtöbb beruházás.
2016. 07. 08. 21:30
Megosztás:

Júniusban alacsonyabbak voltak a fogyasztói árak

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2016. 07. 08. 21:00
Megosztás: