INA-Mol-ügy - Az adóhivatal visszautasította az INA fellebbezését adótartozás-ügyben
A horvát adóhivatal időtúllépés miatt visszautasította az INA olajipari vállalat fellebbezését adótartozás-ügyben – tette közé az INA honlapján, pénteken.
Tavaly 5,8 százalékkal nőttek Romániában az ipari megrendelések
Tavaly 5,8 százalékkal nőttek a román ipari megrendelések a 2013-as évhez képest - közölte pénteken a bukaresti országos statisztikai intézet.
Nem ment jól Sberbanknak januárban
Jelentősen esett a Sberbank (Szberbank), a legnagyobb orosz bank adózott eredménye januárban éves szinten.
Az OTP és a Richter vezette a piaci emelkedést
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,52 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 339,13 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Informatikai berendezést szállított az Aquis Kft. az ománi rendőrségnek
Ügyfélirányító berendezést szállított a magyar Aquis IT Services Kft. az ománi királyi rendőrségnek - közölte Takács Imre, az ügyfélirányítási rendszereket fejlesztő és gyártó cég ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.
Bővíti regionális logisztikai központját az ingatlankezelő Üvegszikla Kft.
Bővíti szikszói regionális logisztikai központját a budapesti központú Üvegszikla Ingatlankezelő Kft., a cég csaknem 400 millió forintot nyert pályázaton a mintegy 1,2 milliárd forintos beruházáshoz - közölte a társaság az MTI-vel.
Simicska Lajos lesz a HírTV elnöke, D. Horváth Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője
Simicska Lajos közlése szerint ő lesz a HírTV-t működtető társaság elnöke, D. Horváth Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője, Tóth Mariann pedig a lap kiadójának ügyvezető igazgatója, miután a a nagyvállalkozóhoz köthető médiumok több vezetője benyújtotta fel-, illetve lemondását pénteken.
A Huawei 10 milliárd forintot fordít a magyarországi optikai távközlési hálózat bővítésére
Közel 10 milliárd forintos saját beruházással vesz részt a Huawei a hazai szélessávú vezetékes távközlési hálózat fejlesztésében, valamint tovább bővíti új regionális innovációs központját Magyarországon - jelentette be pénteken a Huawei Technologies Hungary leköszönő vezérigazgatója, Bin Junszong, és leendő utódja, Cseng Vejfeng a vállalat Európai Ellátó- és Logisztikai Központjában (ESC) Biatorbágyon.
Moszkva engedményt adhat Magyarországnak a földgáz árából
Moszkva engedményt adhat Magyarországnak a földgáz árából - írta a Kommerszant című orosz napilap szakértői véleményekre alapozva pénteken.
MNB: nagyot nőttek a nemzetközi tartalékok januárban
Januárban 3,652 milliárd euróval 38,230 milliárd euróra nőttek a jegybank nemzetközi tartalékai, derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent adataiból. Az egy évvel korábbihoz képest 4,118 milliárd euróval nagyobb devizatartalék-állományt jelentett a bank a múlt hónap utolsó napjáról. A tavalyi év egészében összesen 796 millió euróval nőttek a devizatartalékok.
Lelassult a magyar ipar
Tavaly decemberben – a kiigazítatlan adatok szerint - 7,1 százalékkal nőtt a magyar ipar teljesítménye éves szinten – közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Csökkenteni kell az orosz gáztól való függőséget
Csökkenteni kell az orosz gáztól való függőséget az Európai Unióban (EU), fejleszteni az együttműködést harmadik országokkal, erősíteni kell a tagállamok közötti energia megosztást és a megújuló energiák részarányát - hangsúlyozta Miguel Arias Canete energia- és éghajlatügyi biztos az Európai Bizottság honlapján pénteken megjelent beszédében.
A Zwack számaival indult a hazai gyorsjelentési szezon
Szép számokat hozott gyorsjelentésében a Zwack, az árbevétel 30, az export 50 százalékkal nőtt. A jelenlegi, kimondottan alacsony hozamkörnyezetben is jó befektetés lehet, érdemes figyelnünk a papírra, 1000 forint fölötti osztalékot fizethetnek a részvényeseknek.
Feljelentette a BKK Vitézy Dávidot
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt az igazgatóság döntése alapján feljelenetette VI. és VII. Kerületi Ügyészségen a közlekedési társaság korábbi vezérigazgatóját, Vitézy Dávidot.
Scheer Sándor az Év Ingatlanpiaci Személyisége 2014-ben
Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója vette át tegnap ’Az Év Ingatlanpiaci Személyisége 2014’ díjat a Budapest Music Centerben megrendezett díjátadó gálán. Az irodapiac legnívósabb megmérettetése immár ötödik alkalommal került megrendezésre az iroda.hu csoport -„Az Év Irodája” szervezésében. A nyolc különböző kategóriában meghirdetett verseny győzteseit idén is a közönség és a szakmai zsűri több lépcsőben választotta ki.
Mintegy 80 milliárd forintot fordítanak gazdaságfejlesztésre Szabolcsban
Mintegy 80 milliárd forintot fordít gazdaságfejlesztésre 2020-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat a rendelkezésére álló beruházási forrásából - jelentette be a térségi helyhatóság közgyűlésének elnöke sajtótájékoztatón pénteken Nyíregyházán.
Csökkentette a Richter célárát az Erste
Hétfőn jelent a Richter, az Erste várakozásai szerint 3,7 milliárd forint lesz az eredmény, amely ugyan 29 százalékos bővülés tavalyhoz képest, de így is nagyon gyenge a céghez magához képest.
Egy 21 éves fejlesztő nyerte a Fiatal Fenntartható Vállalkozó díjat
Néhány napja ünnepélyes vacsora keretében adták az Unilever és a Cambridge Egyetem Fenntartható Vezetés Intézete által alapított Fiatal Fenntartható Vállalkozó díját a londoni Guildhallban. A nyertes ötlet a 21 éves Daniel Yu szoftvere, a Reliefwatch volt, amely az egészségügyben dolgozók munkáját hivatott megkönnyíteni a dokumentumok digitalizálásával és az egyszerűbb kezelhetőség biztosításával.