Hiányzik a megfelelő hozzáállás a társadalmi párbeszédhez Magyarországon
Hiányzik a megfelelő hozzáállás a társadalmi párbeszédhez Magyarországon, a kormányzat sok olyan döntési hatáskört magához von, ahol korábban szociális párbeszéd folyt - mondta Bert Van Caelenberg, a közszférában dolgozók európai szövetségének (EUROFEDOP) főtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Állati melléktermékeket feldolgozó üzemet záratott be a Nébih
Súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy Baranya megyei állati melléktermékeket feldolgozó üzem működését - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Vasárnapi pihenőnap - Az IKEA egy órával tovább tart nyitva
Az IKEA március 16-tól egy órával tovább, hétfőtől szombatig reggel 9-től este 10-ig tart nyitva, hogy mérsékelje a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatti forgalomkiesését. A bútoráruházlánc, amely a tavaly augusztus végéig tartó pénzügyi évben 1,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el a megelőző évi 21 millió után az idén 4,8 százalékos árbevétel növekedéssel számol.
Az államháztartás januári hiánya 53,8 milliárd forint
Az államháztartás központi alrendszerének januári hiánya 53,8 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu oldalon.
Fazekas: tovább kell növelni a gazdaságon belül az agrárium szerepét
Az agrárium és a hozzá kötődő ágazatok a magyar gazdaság teljesítményének 20-25 százalékát adják, ezt az arányt és a vidék megbecsülését tovább kell növelni a következő években - jelentette ki a földművelésügyi miniszter csütörtökön Szolnokon, egy gazdafórumon.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volán Egyesülés
A közösségi közlekedés megújításáról hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volán Egyesülés.
A nyugdíjbiztosításokra építenek a VIG magyar cégei
Az életbiztosítások területén a múlt év elejétől adójóváírással értékesíthető nyugdíjbiztosítások voltak a 2014. év kiemelt termékei és azok lesznek idén is - hangzott el a Vienna Insurance Group (VIG) három magyarországi leányvállalatának közös sajtóbeszélgetésén csütörtökön Budapesten.
A munkahelyi stresszt nem kerülhetjük el, de a javunkra fordíthatjuk
A Profession.hu Munkahelyi stressz felmérése kimutatta, hogy túlnyomó többségünk szokott stresszes helyzettel szembesülni a munkahelyén, ez azonban a dolgozók több mint felére (58%) motiválóan hat. A kutatás eredménye szerint viszonylag gyakran kerülünk feszült helyzetbe, aminek a legfőbb forrásai a munkával kapcsolatos elvárások. Jó hír, hogy a dolgozók találnak módot a stressz célzott levezetésre, és a legtöbben a mozgást választják.
Elemzők a bizottságnál magasabb növekedést várnak jövőre
A jövő évi gazdasági növekedés és az idei infláció tekintetében túl pesszimista az Európai Bizottság - vélekedtek a testület friss előrejelzéséről a K&H és az ING vezető elemzői.
Működik a magyar gazdasági modell
Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár értékelése szerint az Európai Bizottság téli gazdasági előrejelzésében elismerte, hogy a magyar gazdasági modell működik.
Merkel fogadja Cipraszt
Francois Hollande francia államfő csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: megkérte Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkel német kancellárnál is, aki "fogadni fogja őt".
Az MVM NET Zrt. megkezdte a pályáztatást az LTE450 hálózat kiépítésére
A MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. az elmúlt év során megszerzett szakmai tudást és a teszthálózat gyakorlati tapasztalatait is felhasználva tovább folytatja az LTE450 technológiára épülő hálózat kiépítésének előkészítését. A társaság kiírta az eszközszállító és kivitelező kiválasztására vonatkozó pályázati eljárásait. A rendszerszállító és a generálkivitelező kiválasztása, majd a szerződések megkötése után az MVM NET Zrt. megkezdi az országos lefedettségű, az állami és üzleti infokommunikációt kiszolgáló LTE 450 hálózat kiépítését, elősegítve a digitális közszolgáltatások fejlesztését Magyarországon.
A HungaroControl eltörölte a magyar légtérben az útvonalakat
Csütörtöktől Európában elsőként a HungaroControl eltörölte a magyar légtérben az eddig létező útvonalakat, a repülőgépek korlátozások nélkül repülhetnek a légtérben, amellyel 3 millió dollárt takaríthatnak meg a légitársaságok - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Görögországnak tiszteletben kell tartania vállalásait
Mindenki szeretne konstruktívan együtt dolgozni a görög kormánnyal, mindenki azt szeretné, ha Görögország az Európai Unió része maradna, de ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy Görögország tiszteletben tartsa eddigi vállalásait - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Pierre Moscovici az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztosa.
Így fizetnek osztalékot a DAX papírok
Jövő hét végén fizeti a 18 centes részvényenkénti osztalékot az első fecske, az Infineon. A Daimler 2,45, a Deutsche Bank pedig 0,75 eurót fizet osztalékként. Március közepéig a legtöbb német cég esetében elfogadják a kifizetendő összeget - hívja fel a figyelmet az Erste.
20 százalékkal nagyobb bevétel az elektronikus árveréssel
Közel 20 százalékkal magasabb árbevételt sikerült elérni az elektronikus értékesítési rendszer (eér) bevezetésével a csőd- és felszámolási eljárás alatt álló cégek vagyonelemeinek értékesítéséből - összegezte Kunfalvi Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri biztosa az elmúlt egy hónap tapasztalatait egy csütörtöki konferencián Budapesten.
Rekordalacsony hozamok a mai állampapír aukciókon
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) rekordalacsony hozamon értékesített csütörtöki aukcióján 3, 5 és 10 éves kötvényeket, a közelebbi két lejáratnál a meghirdetettnél magasabb, a harmadiknál kisebb összegben.
Megalakult az új görög parlament
Az athéni törvényhozásban a januári előre hozott választásokon szerzett 149 mandátumával a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) a legnagyobb politikai erő. Koalíciós partnerének, a Független Görögök (ANEL) nevű jobboldali pártnak 13 képviselője van. A két párt együttesen kényelmes többséggel rendelkezik a 300 tagú parlamentben.
Javultak az EU gazdasági kilátásai, de vannak kockázatok
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése szerint az idén először történhet meg 2007 óta, hogy minden uniós tagállamban gazdasági növekedés lesz: 2015-ben mérsékelt növekedés várható az Európai Unióban (EU) és az eurózónában is, amely tovább gyorsulhat 2016-ban, ám a külső kockázatok miatt sok a bizonytalanság, ezért nehéz pontos előrejelzést adni.