Megtévesztő hirdetések miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértést állapított meg a Vitabalans Kft. és Vitabalans Oy vállalkozás Lacto Seven és Lopacut 2mg termékeinek reklámozásával kapcsolatban. A jogsértés elkövetéséért 10.840.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
2015. 01. 27. 11:50
Megosztás:

Csalódást okozott a Siemens gyorsjelentése

Gyengén indult az új üzleti év a Siemens számára: a német villamosipari óriáscég adózott eredménye mintegy 25 százalékkal csökkent tavaly október-december között, üzleti évének első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Mindennek eredményeként a vállalat árfolyama délelőtt közel 3,5 százalékos mínuszban tartózkodik.
2015. 01. 27. 11:30
Megosztás:

Kezdeti fázisban lévő startupokra vadászik Oszkó

A szeptemberben indult OXO Labs januárban jelentősen bővítette csapatatát és angyal befektetőket vont be partnerei körébe. Emellett a cégcsoport az OXO Labs akcelerátor programjában résztvevő startupok számára önálló, projektenként maximum 50 millió forintos finanszírozási terméket is meghirdetett. Az alig négy hónapja működő akcelerátor portfóliójában több mint egy tucat, a mobilfejlesztések, a vállalati szoftverek, a közösségi média, big data alkalmazások, a technológiai design és divat területén mozgó induló vállalkozás található.
2015. 01. 27. 10:43
Megosztás:

Százötezer lakást adtak el tavaly - idén még több lehet

Figyelemreméltó évet zárt 2014-ben az ingatlanpiac. A frekventált területeken emelkedtek az árak, a tégla-és panellakásoknál a nagyobb városokban és Budapesten akár 4-5 százalékkal is. A teljes éves tavalyi tranzakciószám átlépte a százezres határt, csökkentek az értékesítési idők, miközben javult az eladók alkupozíciója, területileg leginkább a fővárosban. Ezek a trendek nagy valószínűséggel 2015-ben is folytatódhatnak, és lakáspiac stabil növekedési pályára állhat – állítja az Otthon Centrum a legújabb Lakáspiaci Tanácsadó elemzésében.
2015. 01. 27. 10:20
Megosztás:

A MEDTRONIC lezárja a COVIDIEN felvásárlását

A Medtronic plc (NYSE: MDT), amely világvezető az orvos technológia, -szolgáltatások és –megoldások területén, a mai napon bejelentette, hogy sikeresen lezárta a Covidien plc (NYSE: COV) már korábban nyilvánosságra hozott felvásárlását. Az akvizíciós megállapodás értelmében a Medtronic, Inc. és a Covidien plc a Medtronic plc alatt egyesül. A Medtronic plc részvényeinek kereskedése „MDT” jelzéssel, várhatóan 2015. január 27-én, kedden indul a New York-i Tőzsdén (NYSE).
2015. 01. 27. 10:02
Megosztás:

Még egy hétig kérhető a munkáltatótól az adómegállapítás

Legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak a munkavállalók arról, kérik-e munkáltatójukat a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésére, azaz a munkáltatói adómegállapításra - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2015. 01. 27. 09:41
Megosztás:

Mérsékelt emelkedéssel nyitott Európa

Enyhe emelkedéssel indultak z európai tőzsdék, a német DAX index 0,1 százalékkal 10.778,80 pontra, a brit FTSE-100 index 0,1 százalékkal 6.846,88 pontra emelkedett, míg francia CAC-40 index 4.674,50 ponton stagnált.
2015. 01. 27. 09:21
Megosztás:

Egymillió hektárral is nőhet világszerte a magasolajsavas napraforgó termőterülete

Magyarországon is tovább nőhet a magasolajsavas napraforgó termesztésének volumene, világszerte ugyanis rendkívüli módon nő a kereslet az élelmiszernövény iránt, derül ki a Syngenta ágazati előrejelzéséből. Magyarországon egyéb-ként az elmúlt tíz év legnagyobb mennyiségét termelték a napraforgóban érdekelt gazdaságok 2014-ben.
2015. 01. 27. 09:03
Megosztás:

Richter - rendkívüli tájékoztatás

A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, hogy a Bayer HealthCare-rel (továbbiakban: „Bayer”) licenc és forgalmazási megállapodást kötött a Bayer gestodene-t és ethinyl estradiol-t tartalmazó transzdermális fogamzásgátló tapaszának értékesítéséről.
2015. 01. 27. 08:45
Megosztás:

Zsugorodik a Templeton magyar eszközállománya

A tavalyi negyedik negyedévben 2,2 százalékkal csökkent a Franklin Templeton magyar kötvénykitettsége, de még így is 11,9 milliárd eurója volt az amerikai alapkezelőnek magyar eszközökben. Egy év alatt 4,1 százalékkal csökkent a cég által kezelt magyar kötvényvagyon - írja a Napi Gazdaság az alapok negyedéves beszámolói alapján.
2015. 01. 27. 08:23
Megosztás:

Magyarországon 2,3 százalékos GDP-növekedést vár a Coface

Az idén 2,3 százalékos GDP-növekedés várható Magyarországon, a magyar gazdaságot csak visszafogottan érinti a svájci frank erősödése a devizaalapú hitelek árfolyamának rögzítése miatt - állapítja meg a Coface nemzetközi hitelbiztosító friss elemzésében.
2015. 01. 27. 08:00
Megosztás:

Szükségállapot - New York tömegközlekedését felfüggesztették

Hat amerikai államban hirdettek szükségállapotot a téli vihar miatt, amely helyi idő szerint hétfő este érte el nagy erővel az Egyesült Államok északkeleti területét.
2015. 01. 27. 07:40
Megosztás:

Tovább emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb mezőgazdasági vásárán

Tovább emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárán, a berlini Nemzetközi Zöld Héten (Internationale Grüne Woche): a tíznapos rendezvényen több mint 415 ezren vettek részt.
2015. 01. 27. 07:25
Megosztás:

A fejletlenebb régiók megyei jogú városai közel 390 milliárd forintot használhatnak fel

A mostani hét éves uniós költségvetési ciklusban a fejletlenebb régiók megyei jogú városai mintegy 390 milliárd forint forrást használhatnak fel településfejlesztési céljaikra, a megyei jogú városok hét éves irányadó forráskeretéről a 2014 decemberében született kormányhatározat rendelkezik - mondta Rákossy Balázs uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-nek hétfőn.
2015. 01. 27. 07:00
Megosztás:

Itt az év nagy befektetési sztorija: UBER

Az UBER lesz a 2015-ös Alibaba? Az Alibaba sikere után egyre nagyobb érdeklődés követi az elsődleges részvénykibocsátásokat (IPO). Ma már nem kell szakmabelinek lennünk ahhoz, hogy tisztában legyünk az IPO fogalmával. (forrás: Solar Capital)
2015. 01. 27. 05:45
Megosztás:

Kik az olajár-zuhanás nyertesei és vesztesei?

2014 vitathatatlanul legfontosabb gazdasági fejleménye a globális olajáraknak az év második felében bekövetkezett zuhanása volt. Bár az olajár csökkenése a világgazdaság egészét feltehetően kedvezően érinti majd, a folyamatnak mégis lesznek konkrét nyertesei és vesztesei is, ami aláhúzza az aktív befektetési politika fontosságát - olvasható a Fidelity elemzésében.
2015. 01. 27. 04:00
Megosztás:

Nem gyengülhet a minőségi magyar élelmiszerek védelme

Nem gyengülhet a minőségi magyar élelmiszerek védelme - fogalmazta meg a magyar álláspontot Brüsszelben hétfőn Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, amikor megbeszélést folytatott Phil Hogan-nel, az Európai Bizottság agrárügyekért felelős tagjával.
2015. 01. 27. 01:00
Megosztás:

Befejeződött a regionális közlekedési központok kialakítása

Határidőre megtörtént a Volán társaságok integrációja, januártól hét regionális közlekedési központ viszi tovább a közszolgáltatási feladatok ellátását - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hétfőn.
2015. 01. 27. 00:00
Megosztás:

Görög kormányátalakítás - mire számíthatunk?

Az új athéni kormánnyal való együttműködési szándékát hangoztatta, ugyanakkor a Görögországgal megoldandó pénzügyi problémák súlyát is érzékeltetni igyekezett a közös uniós fizetőeszközt használó országok pénzügyminisztereit tömörítő testületnek, az úgynevezett eurócsoportnak az elnöke hétfőn Brüsszelben.
2015. 01. 26. 23:19
Megosztás:

Romániában újabb bank ajánlott átmeneti könnyítést frankhiteleseinek

Romániában a görög kézben lévő Banca Romaneasca hétfőn átmeneti könnyítést ajánlott fel frankhiteleseinek, akik három hónapig az eddiginél mintegy 0,8 százalékkal alacsonyabb kamattal törleszthetik svájci frankban felvett hiteleiket.
2015. 01. 26. 23:05
Megosztás: