Optimistábbak a kormánynál a német gazdaságkutatók

A német kormány által jelzettnél valamivel lendületesebb gazdasági növekedésre számítanak az idén a német gazdaságkutató intézetek - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az ifo gazdaságkutató intézet a négy vezető német kutatóintézet közös tavaszi jelentésének megállapításairól.
2015. 04. 16. 12:12
Megosztás:

Hogyan tovább, JEREMIE?

A 2009-ben elindult JEREMIE-programok fontos hatást gyakoroltak a hazai kockázatitőke-piacra: az MV Zrt. tájékoztatása szerint a 28 alapkezelő 2014 végéig mintegy 75 milliárd forintot helyezett ki.
2015. 04. 16. 11:50
Megosztás:

MOL közgyűlés - megszavazták az 50 milliárd forintos osztalékot

Megszavazta a 50 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék részvényenként mintegy 500 forint, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.
2015. 04. 16. 11:26
Megosztás:

Zalaegerszegnél kezdik az M9-es építését

A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése - közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.
2015. 04. 16. 11:06
Megosztás:

Nekilendült a vállalati lízingpiac

Kis önerő, egyszerű, gyors ügyintézés, minimális dokumentációs igény, kedvező adózási szabályok – ezek a legfontosabb előnyök, amiért a cégvezetők egyre gyakrabban választják a lízingfinanszírozást.
2015. 04. 16. 10:44
Megosztás:

77,5 millió eurós tőkeemelés a Saxo Banknál

A globális online kereskedési és befektetési specialista Saxo Bank bejelentette, hogy 46,25 millió euró értékű átváltható Tier 2 kategóriájú kötvény kibocsátásával és további 31,25 millió euró értékű új törzsrészvény kibocsátásával erősítette meg tőkéjét.
2015. 04. 16. 10:22
Megosztás:

Megjelentek a bányászati koncessziók

A nemzeti fejlesztési miniszter pályázati felhívásokat tett közzé barnakőszén feltárására és kitermelésére a „Dubicsány I. – szén” védnevű bányatelek területén, továbbá szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Battonya-Pusztaföldvár Észak, Berettyóújfalu, Dány, Lakócsa, Mogyoród, Nagykáta, Ócsa, Püspökladány és Sellye területeken - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
2015. 04. 16. 10:01
Megosztás:

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos. Franciaország törvényhozói azt fontolgatják, hogy rákényszerítenék a keresőóriás dolgozóit legtitkosabb kincsük felfedésére – a Google kereső algoritmusára.
2015. 04. 16. 09:40
Megosztás:

Megugrott a forgalomba helyezett autók száma az EU-ban

Márciusban több mint tíz százalékkal, egy éve a legnagyobb mértékben nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban - közölte csütörtökön az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.
2015. 04. 16. 09:20
Megosztás:

Mario Draghi-t alaposan meglepte a konfettis csaj

Draghi éppen bejelentette az aktuális kamatdöntés eredményét (maradt az EKB irányadó rátája és a betéti ráta is), amikor egy hölgy az asztalra pattant és konfettibombát szórt a jegybankárra. Draghi eléggé megijedt, a képeken is látszik. No de ez legyen Európa legnagyobb gondja!
2015. 04. 16. 09:00
Megosztás:

A pénzügyi rendszernek évi 20 milliárdba kerülhetnek a brókerbotrányok 6-8 évig

A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasz hetilappal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.
2015. 04. 16. 08:43
Megosztás:

Módosítja a kormány a közbeszerzés szabályait

Az uniós normáknak megfelelően módosítják a közbeszerzés szabályait, az erről szóló törvénytervezetet a kormany.hu honlapon tette közzé véleményezésre a Miniszterelnökség. A véleményeket április 30-ig várják.
2015. 04. 16. 08:24
Megosztás:

Aranyáremelkedést várnak a fedezeti alapok

A nagy spekulánsok, köztük elsősorban a fedezeti alapok két hete folyamatosan határidős aranyvételi pozíciókat nyitnak, ami egyértelmű jele annak, hogy nagy áremelkedésre számítanak. Pedig a sárga nemesfém egyelőre küzd azzal, hogy az 1200 dolláros unciánkénti szint közelében maradjon.
2015. 04. 16. 08:05
Megosztás:

Több mint négyezer nyertes között oszlik meg a romániai nyugtalottó nyereményalapja

Több mint négyezer nyertes pénztárblokk között oszlik meg az újonnan indult romániai nyugtalottó első havi egymillió lejes (mintegy 68 millió forintos) nyereményalapja - derült ki a román hatóság szerdán közzétett országos összesítéséből.
2015. 04. 16. 07:45
Megosztás:

Az agrárbefektetések élénkítéséről tárgyalt Szkopjéban Budai Gyula

A magyar agrárbefektetések élénkítésének lehetőségeiről tárgyalt Budai Gyula macedón minisztériumi és gazdasági vezetőkkel szerdán Szkopjéban.
2015. 04. 16. 07:25
Megosztás:

Londoni elemzők: nem lesz elég az EKB mennyiségi enyhítése

Az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési ciklusa önmagában nem lesz elégséges a valutaunió növekedési problémáinak megoldásához - vélekedtek az EKB szerdai kamatdöntő ülése utáni egybehangzó helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
2015. 04. 16. 07:00
Megosztás:

Rulírozó hitelekhez nyújtott refinanszírozással bővült az Eximbank

Idén a rulírozó hitelekhez nyújtott refinanszírozással bővült az Eximbank (Exim) 2013 második felében bevezetett rövid lejáratú, fix kamatozású export előfinanszírozó hitelterméke, és már 14 hazai hitelintézeti partneren keresztül elérhető; az erről szóló együttműködési megállapodást a felek szerdán írták alá - közölte az Exim az MTI-vel.
2015. 04. 16. 06:00
Megosztás:

M4-es autópálya - meg kell szüntetni a támogatási szerződést

A kormány egyetért az M4-es autópálya fejlesztési projektjének leállításával az Európai Bizottság jelzése alapján, amely szerint az uniós testület a projekt finanszírozását európai uniós források terhére nem javasolja, egyben felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy azonnali hatállyal gondoskodjon a projekt támogatási szerződésének megszüntetéséről - az erről szóló kormányhatározat a szerdai közlönyben jelent meg.
2015. 04. 16. 04:00
Megosztás:

Felavatták az Emerson új székesfehérvári gyárát

Felavatták szerdán az Emerson Process Management Magyarország Kft. új, 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárát Székesfehérváron, a cégcsoport szabályozó szelepeket gyártó Fisher üzletága egy több mint hárommilliárd forintos beruházást követően költözhetett a korábban a Philips tulajdonában lévő épületbe.
2015. 04. 16. 00:00
Megosztás:

Varga: tovább kell csökkenteni az államadósság szintjét

A következő években tovább kell csökkenteni az államadósság szintjét - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén a Budapesti Corvinus Egyetemen.
2015. 04. 15. 22:45
Megosztás: