Központi forintosítás is lehet a devizaalapú autóhiteleknél

Központi, rendszerszintű forintosításra is sor kerülhet a devizaalapú autóhitelek és személyi kölcsönök esetében, ha nem sikerül rávenni a bankokat, hogy maguktól váltsák forintra a jelenleg jelentős árfolyamkockázatnak kitett hiteleket - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornának adott interjúban.
2015. 04. 17. 10:55
Megosztás:

Kinek is fontos a magyar benzinár alakulás?

Minden bizonnyal, aki autózik nyomon követi a benzin árának alakulását. Magyarországon ezt nagymértékben az olaj világpiaci ára és a dollár/forint árfolyama határozza meg. Az alacsony olajárak miatt még inkább hangsúlyos a hazai benzinár változása. Napi szinten hallunk a fekete arany mozgásáról és az ehhez kapcsolódó katonai illetve politikai lépésekről. (szerző: Solar Capital Markets Zrt.)
2015. 04. 17. 10:33
Megosztás:

Rekord mértékben esett a svájci kiskereskedelmi forgalom

Februárban már második hónapja csökkent a kiskereskedelmi forgalom Svájcban, az éves szintű visszaesés rekord mértékű volt a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
2015. 04. 17. 10:10
Megosztás:

Vitathatatlan piaci versenyelőnyt jelent a minősített közvetítői státusz

Az Egyesült Államok tőkepiacain befektető pénzügyi intézmények és ügyfeleik esetében sokkal kedvezőbb mértékű forrásadó levonás terhelheti a befektetéseket, amennyiben a pénzügyi intézmények megszerzik a minősített közvetítői (Qualified Intermediary – QI) státuszt. Ezzel nem csak piaci előnyre tesznek szert, hanem egyszerűbbé válik az adminisztráció, közvetlenebbé válhat a kereskedés, azonfelül közvetítő beiktatása sem feltétlen szükséges – állapítja meg a Deloitte.
2015. 04. 17. 09:50
Megosztás:

Tétovázik a FED, emelkedik az olaj

Csütörtökön 57 dollár feletti lokális maximumon is járt az olaj kurzusa. A fekete arany árfolyamát a délelőtt folyamán az a szaúdi bejelentés vezérelte, ami szerint márciusban 660 ezer hordóval növelték kitermelésüket, amely így napi 10,3 millió hordóra növekedett.
2015. 04. 17. 09:30
Megosztás:

Folytatódik az esés az európai piacokon

Csökkenéssel nyitottak az európai értéktőzsdék, a befektetők aggodalmát a görög válság mélyülése és a romló amerikai gazdasági adatok fokozzák. A brit FTSE-100 index stagnálva 7059,30 ponton nyitott, míg a DAX index 0,4 százalékkal 11.953,30 pontra, a CAC-40 index 0,1 százalékkal 5.218,50 pontra gyengült nyitásban.
2015. 04. 17. 09:10
Megosztás:

A karcagi önkormányzat nem tartott pénzt a Kun-Mediátor-nál

A karcagi önkormányzat nem tartott pénzt a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-nél - közölte Dobos László (Fidesz-KDNP) polgármester a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel.
2015. 04. 17. 08:50
Megosztás:

Drágább lett az üzemanyag

A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal, a gázolajét pedig 4 forinttal emelte pénteken a Mol Nyrt.
2015. 04. 17. 08:25
Megosztás:

Így próbálja elkerülni a bajt a görög kormány

A görög kormány egy sor intézkedést fogadott el a minisztériumok és közintézmények kiadásának csökkentése érdekében, hogy megakadályozza az államkassza kiürülését.
2015. 04. 17. 08:04
Megosztás:

Elkezdődött az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtása

Megindult az egységes agrártámogatási kérelmek beadása április 1-jén, mostanáig körülbelül 900 ezer-1 millió hektárra adtak be kérelmet, illetve kezdték el a beadást - közölte Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
2015. 04. 17. 07:45
Megosztás:

Négy és fél milliárd forint jut egészségügyi fejlesztésre a Dél-Dunántúlon

Négy és fél milliárd forint európai uniós támogatáshoz jut több mint száz dél-dunántúli település az egészségügyi alapellátás fejlesztéséhez - közölte csütörtökön a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2015. 04. 17. 07:25
Megosztás:

Szijjártó: erős gazdaság nem kerülheti ki Kínát

A magyar-kínai kapcsolatok kérdése nem pártpolitikához kötött; a kormányok több éve dolgoznak azon, hiszen az az ország, amely ma erős akar lenni, nem kerülheti ki a kínai kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Konfuciusz Intézete és a Szegedi Közéleti Kávéház közös rendezvényén csütörtökön.
2015. 04. 17. 07:00
Megosztás:

Válságtanácskozást tartanak a Volkswagen konszern vezetői

Német sajtójelentések szerint válságtanácskozást kezdett csütörtök délután a legnagyobb európai autóipari cég, a Volkswagen AG (VW) felügyelőbizottságának elnöksége az ausztriai Salzburgban. Az ülés az eddigi legfontosabb összecsapás lehet a társaság két legfőbb vezetőjének hatalmi harcában.
2015. 04. 17. 06:01
Megosztás:

Görögország már az euróövezet kijárata felé tarthat

Londoni pénzügyi elemzők szerint "törésponthoz" érkezett a görög adósságválság, mivel az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa (Eurogroup) a jelek szerint vonakodik az égetően szükséges további finanszírozások folyósításától, és a görög kormány ebben a helyzetben olyan lépésekre kényszerülhet, amelyek már az euróövezet kijárata felé vezetnek.
2015. 04. 17. 04:00
Megosztás:

Aláírták a debreceni tejüzem eladásáról szóló megállapodást

A FrieslandCampina Hungária Zrt. debreceni tejüzemét megvásárló Alföldi Tej Kft. a munkavállalók továbbfoglalkoztatása mellett folytatja tovább a termékgyártást - jelentették be a két cég vezetői csütörtökön Debrecenben, az adásvételi szerződés ünnepélyes aláírásakor.
2015. 04. 16. 23:00
Megosztás:

Idén sem fizet osztalékot a Tigáz

A Tigáz Zrt. tavalyi évi bruttó üzemi vesztesége 3,8 milliárd, nettó vesztesége 14,8 milliárd forint volt, a társaság a 2014-es évre nem fizet osztalékot - tájékoztatott a Tigáz csütörtökön.
2015. 04. 16. 22:35
Megosztás:

Átadták a dán Coloplast új gyártócsarnokát Nyírbátorban

Átadták a speciális gyógyászati segédeszközöket gyártó dán Coloplast új gyártócsarnokát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
2015. 04. 16. 22:10
Megosztás:

Több ezer ember tüntetett Romániában egy autópályáért

Több ezer ember vonult utcára Románia déli részén, akik a dél-romániai Pitesti és az erdélyi Nagyszeben közötti autópálya megépítését sürgették.
2015. 04. 16. 21:45
Megosztás:

Quaestor: leállították az ügyfélegyeztetést

Leállította a felügyeleti biztos a Quaestor-károsultak ügyfélegyeztetését, egyben az erre meghirdetett április 20-i határidőt is eltörölte. Az ügyfeleket emiatt hátrány nem éri, őket a teendőkről később tájékoztatja a felszámoló - derült ki a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményéből.
2015. 04. 16. 21:20
Megosztás:

Kun-Mediátor - Az IBUSZ most veszi fel a kapcsolatot azokkal, akik nála foglaltak utat

Az IBUSZ-hoz nyolc foglalás érkezett a Kun-Mediátor Kft.-n keresztül, ami 16 személyt jelent, közülük van, aki már jelentkezett, a többiekkel most veszik fel a kapcsolatot - mondta az IBUSZ vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
2015. 04. 16. 20:55
Megosztás: