Déli Áramlat - Putyin diplomáciai vereséget szenvedett
Ritka diplomáciai vereséget szenvedett el Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki bejelentette, hogy Törökország felé tereli el a Déli Áramlat földgázvezetéket - írta keddi lapszámában a The New York Times.
Jogerős a Mol vezetőt felmentő ítélet
Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson.
A KKM bekérette André Goodfriend amerikai ügyvivőt
Szerda délelőtt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőt John McCain amerikai szenátor keddi kijelentései miatt - tudatta a tárca az MTI-vel.
Egyeztették a tanfolyami díjakat a győri autósiskolák
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az ATI Autóközlekedési Tanintézet Kft., a "BILUX" Győr-Moson-Sopron Megyei Gépjárművezető Kft., a HORVÁTH TANODA Oktató és Vizsgaközpont Kft., a MAZSOLA AUTÓS TANODA Szolgáltató Bt., a "New Easy Rider" Autósiskola Járművezető-képző Kft., a PANDA Autósiskola, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., a QUALITÄT GÉPJÁRMŰVEZETŐ-KÉPZŐ Kft. (autósiskolák) és több egyéni vállalkozó megállapodtak a „B” kategóriás járművezetők győri képzésére vonatkozó tanfolyami díjak megemeléséről. A GVH hét vállalkozással és nyolc egyéni vállalkozóval szemben mintegy 20.000.000 forint bírságot szabott ki.
Csalódást keltő adatok az euróövezetből
Novemberben 51,1 pontra csökkent az októberi 52,1 pontról az eurózóna szolgáltató szektorának és feldolgozóiparának teljesítményét együttesen mérő kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) - szerepelt a Markit Economics piackutató szerdai közleményében.
Rossz passzban az orosz gazdaság és a rubel
Oroszországgal kapcsolatban szinte minden napra jut egy fontos hír. Most a Déli Áramlat nevű földgázvezeték építése hiúsult meg. A rubel hatalmas zuhanáson van túl nyár óta, és az exportbevételeket is lerontja az olaj árfolyama. Magyarországra is hatással lesz a vezeték bukása.
A jó hazai makroadatok ellenére gyengül a forint
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Dabóczi Kálmán váltja Vitézy Dávidot a BKK élén
A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött a jövő év első napjától Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettese váltja Vitzéy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) élén.
5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom októberben
Októberben 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest, a szeptemberi 4,5 százalékos növekedés után - jelentette az első becslés alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Így reagált McCain kijelentésére Szijjártó Péter
A magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania - reagált szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter John McCain amerikai szenátor keddi kijelentéseire.
Új elnök a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület élén
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) közgyűlése 2015. január 1-jei hatállyal, két éves időszakra Zsembery Leventét, az X-Ventures Kockázati és Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatóját választotta meg a szervezet új elnökének. Az elnökváltás jól tükrözi a befektetési iparágban lezajlott jelentős változásokat: miközben a Jeremie-programok révén jelentősen megnőtt a kockázati befektetők súlya, a magánbefektetések száma és a Magyarországon aktív magánbefektetői kör nagysága jelentősen visszaesett az elmúlt évek során.
Felminősítették a MOL részvényeit
A MOL esetében is meglepő hír látott napvilágot. A Barclays 13 000 Ft-ról 14 500 Ft-ra emelte a MOL-ra vonatkozó célárfolyamát, miközben alulsúlyozásról tartásra változtatta ajánlását - hívja fel a figyelmet az Erste.
Élénk volt a magyar külkereskedelem szeptemberben
A KSH adatai alapján 2014 kilencedik hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 9,0, a behozatalé 10%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első kilenc hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene 7,7, illetve 8,8%-kal bővült.
Megérkeztek a részletes GDP adatok
A KSH ma közzétett részletes adatai alapján Magyarországon a bruttó hazai termék 2014 III. negyedévében 3,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2014 III. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 3,1, az előző negyedévihez képest 0,5%-kal növekedett.
Erősödhetnek nyitáskor a nyugat-európai piacok
Kedden Amerikában a részvényárfolyamok többsége emelkedett és szerda reggel Ázsiában is nőttek a fontosabb indexek, ezért arra lehet számítani, hogy Nyugat-Európában is kedvező lesz a befektetői hangulat.
Csalódást okozott az ausztrál GDP adat
Az ausztrál statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján Ausztrália bruttó hazai terméke (GDP) 0,3 százalékkal bővült a harmadik negyedévben a második negyedévben mért 0,5 százalék után, ami elmaradt a várakozásokban foglalt 0,7 százaléktól.
Legalább a kínai szolgáltatóiparral nincs gond
Továbbra is bővülést mutat a kínai szolgáltatóipari aktivitás a HSBC Bank novemberi adatai alapján, ami némi vigaszt jelent a csalódást keltő feldolgozóipari mutatók után.
Lízingszövetség: 'kapkodnak' a kisteherautók után
Ez év január eleje és november vége között 81 744 új jármű talált gazdára a magyarországi járműpiacon, ami 21,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Lízingszövetség legfrissebb adataiból, amelyek a Datahouse statisztikáin alapulnak.
Másodfokon tárgyalják ma Hernádi Zsolt perét
Ma tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen indított pótmagánvádas eljárást.