Nőttek a devizatartalékok augusztusban
Két hónap csökkenés után augusztusban 309 millió euróval nőttek az ország devizatartalékai és elérték a 35,534 milliárd eurót - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közölt legfrissebb adataiból.
Bitcoin bankkártya helyett?
A Bitcoin orvosolhatja a kártyás fizetést elfogadó kereskedők két legnagyobb problémáját. Egyrészt azt, hogy egy hitelkártyás fizetés után akár a tranzakció értékének 1-3 százalékát kell leszurkolniuk a fizetéseket feldolgozó rendszereknek, másrészt azt, hogy a vevők utólag vitathatják a kártyás fizetés tényét.
7,1%-kal zsugorodott a japán gazdaság
A felülvizsgált adatok alapján a japán gazdaság 7,1 százalékkal zsugorodott a második negyedévben. A gazdaság a 2011-ben az országot sújtó földrengés és cunami óta nem látott mértékben esett vissza, főként az áprilisi adóemelés hatására meredeken visszaeső fogyasztói kiadások miatt.
Megszaladt a kínai külkereskedelmi többlet
Váratlanul növekedést mutatott augusztusban a kínai kereskedelmi többlet, miután az export emelkedett, az import pedig a várakozásokkal ellentétben csökkent.
Új hét, új irányok - Mit vegyünk a tőzsdén most? OTP, MOL, Richter?
Emelkedő forgalom mellett növekedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek. A BUX egy hét alatt 4,57 százalékkal 811,96 ponttal erősödött, pénteken záráskor 18 591,72 ponton állt. A heti forgalom 33,9 milliárd forint volt, míg az előző héten 21,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
Ma elindul a Bubi
Több héten át tartó próbaüzem után ma elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi (Budapest Bicikli). A 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló rendszert - amely a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában valósult meg - ma reggel adják át a budapestieknek.
A Magyar Iparszövetség támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét, a szövetség budapesti inkubátorházának szolgáltatásaival, pályázatfigyeléssel, a pályázatíráshoz nyújtott konkrét segítséggel készül arra, hogy hamarosan megjelennek a kiírások a 2014-2020-as európai uniós forrásokra - mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek annak kapcsán, hogy az elnökség a napokban tekinti át az uniós fejlesztési lehetőségeket.
Főzőolaj-hamisítási botrány robbant ki
Mintegy 240 tonna hamisított, rákkeltő, újrahasznosított főzőolaj, úgynevezett "csatornaolaj" került forgalomba Tajvan szigetén, ahol más termékek gyártásához alapanyagként is használták - jelentette a helyi média a hétvégén.
Rettegett őszi kiadások - iskolakezdés, téli gumi, kazáncsere
A családok átlagos havi kiadásának több mint felét évszaktól függetlenül az étkezés és a lakhatás teszi ki. Különösen igaz ez az őszi-téli hónapokban, szeptembertől ugyanis, elsősorban a fűtés miatt, megugranak a lakásfenntartás költségei - olvasható az OTP Bank közleményében
Folyamatosan nő a drosztengedéllyel nem rendelkező taxisok száma a fővárosban
Folyamatosan emelkedik a taxiállomás-használati megállapodással nem rendelkező taxisok száma a fővárosban a taxirendelet bevezetése óta - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki közleményében.
ÁSZ: eredményes a központi költségvetés konszolidációja
Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint eredményes volt a központi költségvetés konszolidációja a legutóbbi három évben, "kézben tartott" volt a gazdálkodás - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán szombaton.
Szénhidrogén-kutatások kezdődnek Szolnok környékén
Az O&GD Central Kft. 3D szeizmikus méréseket végez Szolnok környékén 538 négyzetkilométernyi területen, várhatóan október és január között. A munka célja a térség geológiai és szénhidrogén-potenciáljának felmérése - tudatta az MTI-vel a cég, amely a "Körös" megnevezésű szénhidrogén-kutatási jogadomány birtokosa Szolnok környékén.
Mentorprogrammal segít öt kreatívipari vállalkozást a Design Terminál
Öt kreatívipari vállalkozás vesz részt a Design Terminál most indult mentorprogramjában, amelynek célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások szabadalmi jogi, üzletfejlesztési és márkaépítési területen is felkészülten lépjenek a nemzetközi piacra - közölte a Design Terminál az MTI-vel.
Természetes fényen alapuló világítási rendszert fejleszt egy konzorcium
Természetes és mesterséges fény ötvözésén alapuló világítási rendszer fejlesztésén dolgozik egy háromtagú konzorcium közel 400 millió forintos kutatás-fejlesztési projekt keretében.
Balog Ádám: az alapítványokkal közpénzből hoz létre közvagyont az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a közgazdasági képzés céljából létrehozott alapítványai segítségével közpénzből hoz létre közvagyont - mondta az MNB alelnöke az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen szombaton Nyíregyházán.
Kezdi a dohány felvásárlását az ULT Magyarország Zrt.
Szeptember 8-án kezdi meg a dohány felvásárlását az ULT Magyarország Zrt. - közölte az amerikai Universal Corporation nyíregyházi leányvállalatának vezérigazgatója az MTI-vel.