Meredeken emelkedik a cigarettacsempészet aránya
2013 óta folyamatosan emelkedik a cigarettacsempészet aránya hazánkban, a két évvel ezelőtt mért adatokhoz képest duplájára nőtt az illegális forgalom. A jelenség minden szereplőre negatív hatással van, ezért az iparág az állami hatóságokkal karöltve komoly erőfeszítéseket tesz a feketepiac visszaszorítása érdekében.
Rogán: 25-30 százalékkal csökkennek a törlesztőrészletek
A törvényi változásokkal a devizahitelesek több mint 90 százaléka határozottan jobban jár, törlesztőrészleteik 25-30 százalékkal csökkennek majd, és stabilan úgy is maradnak - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Indulhat a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása
Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét. Mindez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt.
Különleges táplálkozási célú élelmiszereket tiltott be az ÁNTSZ
Megtiltotta számos úgynevezett különleges táplálkozási célú élelmiszer forgalmazását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - olvasható a szervezet honlapján.
Leállnak a banki szolgáltatások Kelet-Ukrajna területen
Egy hónapon belül Kijev leállít minden vállalati és lakossági banki szolgáltatást, számla- és bankkártya-kezelést az oroszbarát szakadárok által megszállt kelet-ukrajnai övezetben - ezt tartalmazza Petro Porosenko ukrán elnök rendelete, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett hétfőn.
Csalódást keltő makroadatok érkeztek Amerikából
Csalódást keltő makroadatok érkeztek az amerikai gazdaság felől, az ipari termelés a várt bővüléssel szemben csökkent október folyamán, míg az feldolgozóipari aktivitás novemberben a New York régióban a vártnál kisebb mértékben bővült.
Benyújtották a forintosítási törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn. A kamatfelár az eredeti kamatfelár, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 2 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálog kölcsönszerződés esetén az 5,5 százalékot.
Cameron: ismét veszélyben a világgazdaság
A brit miniszterelnök szerint hat évvel a pénzügyi összeomlás után, amely az egész világgazdaságot térdre kényszerítette, "ismét vörösen villognak a vészjelzők".
Magyarországon 100.000 lakosra 9,1 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut
Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 000 főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, a fiatalok körében pedig ez jelenti a vezető halálokot világszerte. Éppen ezért – különösen november harmadik vasárnapja, a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja kapcsán – rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk a közúti közlekedés biztonságának kérdésével.
Kampánycsend (félidőben alig 70-80 ezer váltó) a kgfb-piacon
Bár még mindig több mint 2 millió jármű üzembentartója érintett az év végi kgfb-váltási időszakban, eddig a tapasztalatok alapján mindössze 3-4 százalékuk döntött úgy, hogy él a biztosítóváltás lehetőségével. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint kampányról már nem érdemes beszélni, hiszen – miközben a piaci szereplők zöme minimális marketingtevékenységet folytat – a váltást kezdeményezőknek az időszak végére várható létszáma csupán a hetede lesz az öt éve tapasztalt másfél milliós tömegnek.
Veszteséggel zárta az első kilenc hónapot a BayernLB
Egyszeri tételek miatt veszteséggel zárta 2014 első három negyedévét a BayernLB csoport.
Varga: a NAV tisztességgel végzi a munkáját
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet azért, hogy mielőbb elkezdődhessen a 3-as metró felújítása - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Menő lehet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása
A Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai szerint 2 éve a megváltozott munkaképességűek alig 18 százalékának volt munkája, ami mind a foglalkoztatás általános szintjétől, mind pedig a hasonló európai átlagtól lényegesen elmaradó képet tükröz - olvasható a RehabJob sajtóközleményében.
Csökkent az államadósság
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a bruttó hazai termék (GDP) 83 százalékát tette ki 2014 harmadik negyedévének végén, 2 százalékponttal alacsonyabbat az előző negyedévinél - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A MasterCard és a Visa az internetes fizetést egyszerűsítő szabványon dolgozik
Az internetes fizetést egyszerűsítő, új hitelesítési szabványon dolgozik a MasterCard a Visával közösen, az új szabványban komoly szerep juthat az egyszer használatos jelszavak és a biometrikus adatok használatának - közölte a MasterCard hétfőn az MTI-vel.
Olcsóbb az arany, mégis világszerte csökken a kereslete
A világ aranypiacát mérséklődő kereslet, stagnáló kínálat és az előző évinél alacsonyabb átlagár jellemezte az idei első háromnegyed évben - mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az Arany Világtanács jelentése alapján az MTI-nek.
100 millós bírság hamis diagnosztikai funkciók miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Impulser-Trade Kft. „f.a.” (Impulser) megtévesztő reklámokat tett közzé a FLIR A310 hőkamera termékével kapcsolatban. A jogsértések miatt 100.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
A UPS új országigazgatót nevezett ki hazai leányvállalata élére
A UPS (NYSE: UPS) bejelentette, hogy Tim Helsent nevezték ki a UPS magyarországi leányvállalatának élére. Helsen emellett a görögországi és romániai leányvállalatok vezetője is lesz.