Varga: jövőre 2,5 százalékos növekedéssel számol a kormány
Varga Mihály szerint óvatos optimizmussal lehet tervezni a következő év költségvetési kereteit, jövőre 2,5 százalékos növekedéssel kalkulál a kormány.
Hatalmas veszteség az Erste Banknál
A 2014 első kilenc hónapjára vonatkozó eredmény megfelel a nyár folyamán kiadott előrejelzésnek - közölte Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója az MTI-hez eljutatott közleményben.
Megugrott a dízeles autók iránti kereslet
A hazai használtautó-piac történetében először fordul elő, hogy a dízelmotorral rendelkező autók kínálata meghaladja a benzinesekét.
Kötelezőkampány: folytatódik a díjemelkedés
A szombat éjféli határidőig mind a 15 érintett biztosító új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifát hirdetett. A Netrisk.hu által végzett első számítások azt mutatják, hogy folytatódik a tavaly megkezdődött díjemelkedés. Bár van olyan társaság, amelyik a tavalyi árszint közelében hagyta tarifáit, néhány szereplő átlagosan 15-20 százalékkal is emelte díjait. Az átlagos díjnövekedés mértéke azonban ennél kisebb lehet: a piacvezető online biztosításközvetítő a kampányban a nála kötött új szerződések átlagdíját 12.500 forint körüli szintre várja, szemben a tavalyi 11.300 forintos mértékkel.
Internetadó - megrángatták tisztesen az MTelekomot
A BÉT-en az előző heti kétszeresét érte el a forgalom, és az árak is nőttek. A hét nyertese 1,8 százalékos emelkedéssel a Magyar Telekom volt. A BUX egy hét alatt 0,13 százalékkal 22,08 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 17 320,32 ponton állt. A heti forgalom 25,3 milliárd forint volt, míg az előző héten 12,2 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
Az Euronics 50 milliárd forint feletti árbevételt vár az idén
Idén év végére 50,5 milliárd forintos árbevételt vár az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft., ami 18 százalékos bővülés az előző évhez képest, és mintegy 10 százalékkal meghaladja az év eleji várakozásokat - tájékoztatta a társaság az MTI-t
Több EU-pénz jut a vidékfejlesztésre
A következő években több EU-forrás jut a vidéki élet vonzerejének növelésére. Ezt a szerteágazó tevékenységet hangolja össze a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), amely több száz új program, a helyi közösségeket erősítő ötlet megvalósítását támogatja - mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a két éve alakult szervezet főtitkára az MTI-nek.
Devizahitelek - A kormány a jövő héten tárgyalja fair bankokról szóló törvényjavaslatot
A jövő héten tárgyalja a kormány a fair bankokról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a bankok tisztességes hitelezési gyakorlatot folytassanak és erős fogyasztóvédelmi garanciák lépjenek életbe 2015-től - közölte az Igazságügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
Orosz embargó - Franciaországban csökken az alma ára a szankciók miatt
Az egyebek között az EU-ból származó gyümölcsökre kivetett orosz behozatali tilalom miatt Lengyelország nagy tételben helyez el almát Franciaországban, ahol a gyümölcs ára emiatt 10 százalékkal volt alacsonyabb októberben a tavalyi azonos hónaphoz képest.
Mire figyeljünk a jövő héten? Árfolyammozgató adatok
Jövő héten újra kamatdöntő ülést tart az Európai Központi Bank (EKB), miközben számos havi makrogazdasági adat és negyedéves vállalati hír alapján tájékozódhatnak a befektetők egy-egy ország gazdasági állapotáról, a cégek helyzetéről. A Moody's pénteken közli éves országjelentését Magyarországról.
Ebola járvány - hogyan keressünk vele pénzt?
1850-et írunk, Kaliforniában tombol az aranyláz. A gyors meggazdagodás reményében a térséget ellepték a nemrég még földeken dolgozó farmerek. Aligha tudtuk volna megjósolni, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik nagy vagyonnal térnek haza, és kik lesznek azok, akiket felemésztenek a kiadások, és elvesztik az összes megtakarításaikat. (forrás: Solar Capital Zrt.)
Tanulmány az elektromos cigaretta élettani hatásairól
Az alábbiakban Riccardo Polosa professzor tanulmányát ismerhetik meg az elektromos cigaretta élettani hatásairól, aki a University of Catania vezető belgyógyásza, szakértője a nikotinfüggőségnek és a tüdőgyógyászatnak. Eddig 356 cikket publikált 27 országban szerte a világon, Ő vezeti az ezzel a témakörrel foglalkozó kutatásokat, nemzetközi viszonylatban is. Kutatásai az alternatív dohányzás felé irányulnak, melynek fő területe az elektromos cigaretta, az elektromos cigi használata és hatása. A BioMed Central Public Healt című orvosi szakfolyóiratban megjelent cikkének címe is pontosan ez: Az elektromos cigaretta, mint nikotin adagoló hatása a dohányzás csökkentésére.
Egyre többet költenek a magyar háztartások
A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén az első fél évben éves összehasonlításban, így 66,5 ezer forintot tett ki - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.
Csökkent az ukrán gázimport az első kilenc hónapban
Ukrajna 18,3 százalékkal 16,112 milliárd köbméterre csökkentette gázimportját az idei első kilenc hónapban éves szinten.
Szépen felpörgött a balatoni vendégforgalom
Idén január-augusztusban 1 millió 139 ezer vendég 3 millió 948 ezer vendégéjszakát töltött el a Balatonnál, így a vendégek száma összesen 40 ezer fővel, a vendégéjszakák száma pedig 111 ezerrel nőtt az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján olvasható adatokból.
Újabb bank ment csődbe
Tizenhatra nőtt az idén eddig csődbe jutott bankok száma az Egyesült Államokban, tavaly összesen 24 bankot zártak be.
Uniós támogatással korszerűsítik a közintézményeket Tabon
Uniós támogatással korszerűsítik a közintézményeket a Somogy megyei Tabon. A most indult, mintegy 350 millió forintos költségvetésű energetikai fejlesztésről a város önkormányzata tájékoztatta az MTI-t.