Orbán: zéró tolerancia van a korrupcióval szemben
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslat közelebb viszi az országot a teljes foglalkoztatottság céljához.
Vissza kell fizetni a hibás jövedelembevallás miatti táppénzt
Akinek az adóhatóság utóbb módosítja a jövedelemadatait, annak a korábban megállapított és a módosított jövedelem alapján járó táppénz különbözetét vissza kell fizetnie a hatóságnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a kormány honlapján megjelent törvénytervezet.
Átadták a Nyíregyházát elkerülő új útszakaszt
A 2,2 km hosszan megvalósult beruházás az M3-as autópályát köti össze a Kálmánházi úttal. A Nyíregyházát nyugatról, új nyomvonalon, 2x1 sávon elkerülő útszakaszt 2014. október 31-től használhatják a közlekedők. A létesítményt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője adták át a forgalomnak.
Enyhén nőtt az infláció az euróövezetben
A várakozásoknak megfelelően mérsékelten emelkedett októberben az euróövezeti infláció az Eurostat ma közzétett előzetes adatai alapján.
Ugrik a forint a japán pénzpumpa hírére
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Német külügyminiszter: figyelmesen követjük a magyarországi fejleményeket
A német külügyminiszter szerint Berlin nagyon figyelmesen követi az utóbbi években a magyar kormány alatt "kibontakozott fejleményeket, az aktuális tiltakozásokat".
Kedvezően fogadják a cégek az NHP hosszabbítását
Megkönnyebbültek a nagyberuházást tervező cégek, hogy a Növekedési Hitelprogramot egy évvel meghosszabbították” - számolt be Hodina Péter a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője. A K&H a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a program keretében minél több hitelt folyósítson a vállalkozások számára.
Csökkent a háztartások betétállománya
A háztartások nettó hiteltörlesztők voltak az idén szeptemberben, betéteik állománya is csökkent, míg a vállalatok nettó hitelfelvevők voltak, betéteik állományát pedig csökkentették - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett statisztikájából.
Megnyíltak a japán pénzcsapok, óriási az optimizmus
A Fed elzárta, a japán jegybank megnyitotta a pénzcsapokat, a lazítás éves szinten 80 billió jenre növekszik. Óriási optimizmus a piacokon, a jen gyengült, a japán index 10 éves csúcson. Ma dönt az alapkamatról az orosz jegybank, ami különösen fontos a hazai nagyvállalatoknak.
Magyarország külkereskedelmi többlete elérte a 4 milliárd eurót
Az idei év első nyolc hónapjában hazánk kivitele 7,6, behozatala 8,6 százalékkal bővült, az export értéke ezzel elérte az 55,1 milliárd eurót, míg az import 51,1 milliárd euró volt. A növekvő teljesítmények köszönhetően a külkereskedelmi többlet már 4 milliárd euróra nőtt, ami 20 millió euróval több, mint egy évvel korábban - olvasható a Nemzetgazdaági Minisztérium közleményében.
Másfél milliárd dolláros hitelszerződést kötött a Mol
Tizenöt bankkal 1,55 milliárd dolláros rulírozó hitelszerződést kötött a Mol csütörtökön - jelentette be éjfélkor az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Törvény készül az üzletek vasárnapi zárva tartásáról
Néhány kivételtől eltekintve elrendelnék az üzletek vasárnapi zárva tartását egy friss törvénymódosító javaslat szerint - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a lap birtokába jutott törvénymódosító csomagra hivatkozva.
Mégsem lesz internetadó?
A távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. Az emberek megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, "ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem" - fogalmazott Orbán Viktor.
Beszakadt a német kiskereskedelmi értékesítés
Ismét egy rendkívül gyenge német makroadat érkezett, a kiskereskedelmi értékesítés Németországban a Destatis ma közzétett adatai alapján a várakozásokat messze meghaladó mértékben csökkent.
USA piacok - Gyorsjelentések és a GDP erősítette az indexeket
Jelentősen emelkedés mutatkozott csütörtökön a New York-i értéktőzsdén, köszönhetően a Visa és MasterCard kártyakibocsátó társaságok és más nagyvállalatok vártnál jobb eredményeket tartalmazó harmadik negyedéves gyorsjelentéseinek.
Mit vegyünk most a tőzsdén? OTP, MOL, Richter vagy más?
Felülteljesítő volt tegnap a magyar részvénypiac, meglódultak az árfolyamok: a BUX 248,06 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel, 17 146,97 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Lemondott a Black Hawkok gyártója a lengyel harcihelikopter-tenderben való részvételről
Lemondott az amerikai Sikorsky Aircraft Corporation cég arról, hogy részt vegyen a lengyel védelmi minisztérium által kiírt helikoptervásárlási tenderben – írta csütörtökön a Rzeczpospolita című lengyel lap on-line kiadása.
Jelentős növekedés az uniós fejlesztéseknél
Az uniós forrásból megvalósuló programokra, beruházásokra 2563 milliárd forintot fordít a költségvetés jövőre, ez a GDP 7,5 százaléka, és csaknem 350 milliárd forintos, 16 százalékos növekedés a 2014. évhez képest; az EU költségvetéséhez Magyarország 295,6 milliárd forinttal járul majd hozzá 2015-ben - derül ki az Országgyűlésnek csütörtökön beterjesztett 2015. évi költségvetési törvényjavaslatból.