Csökken a társasági nyereségadó
A társasági nyereségadó mértékét 23 százalékról 22 százalékra csökkentené a szlovák kormány - közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap csütörtökön a pénzügyi tárcára hivatkozva.
Nem változtatott kamatpolitikáján a Bank of England
A több mint négy és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Energiakereskedelmi Kft.-t indít az E.ON
Megkapta a szükséges hivatalos hozzájárulást, így 2014. január 1-jétől már az E.ON Energiakereskedelmi Kft. szolgálja ki a gáz- és árampiacon a versenypiaci ügyfeleket. Az új társaság létrehozásával az E.ON csoporton belül különválnak az egyetemes szolgáltatási körben ellátott ügyfelek és a mintegy 20 ezer versenypiaci – elsősorban vállalati – ügyfél - olvasható az E.ON Hungária Zrt. sajtóközleményében.
Az OTP is pályázhat a Horvát Postabankra
Elfogadta a horvát kormány azt a javaslatot, hogy a Horvát Postabank (HPB) megvásárlására tegyen kötelező érvényű javaslatot a két potenciális vevő, a magyar OTP Bank és az osztrák Erste Bank.
A hazai és külföldi piacokon egyaránt jól teljesít a Jüllich Csoport
A magántulajdonban levő cégcsoport az üvegiparban és a szolár technológiában is kiemelkedő árbevételt ér el idén. A 2013-as csoportszintű árbevétel meghaladja a válság előtti szintet jelentő 7 milliárd forintot. A létszám negyven fővel növekedve 440-re nő - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
A horvát hatóságok nem használták fel Hernádi Zsolt tanúvallomását
Bár a Mol-INA ügyben a horvát hatóságok megkapták Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának tanúvallomását, azt nem használták fel a büntetőeljárásukban, így csupán egy elfogult „koronatanú” vallomása, a magyar üzletember és a volt horvát kormányfő közti néhány találkozó, illetve a zágrábi Marcellino étterem biztonsági kamerájának néma felvétele szerepel a Hernádi Zsolt elleni horvát eljárás bizonyítékai között - írta csütörtökön megjelent cikkében a Heti Válasz.
Soha nem látott mértékben vette a lakosság az állampapírokat
Minden eddigi értékesítési adatot túlszárnyalva 108,5 milliárd forinttal nőtt szeptemberben a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya, amely így összesen 1567,4 milliárd forintra emelkedett - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Német Lászlóné: előnyhöz jutnak a közbeszerzésben a kkv-k
Az új magyar közbeszerzési törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy az uniós szabályok keretei között a magyar cégek, elsősorban is a kkv-k előnyösebben férjenek hozzá a közpénzek felhasználásához - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a nemzetközi közbeszerzési konferencián csütörtökön Budapesten.
7 milliárd dolláros amerikai tenderen pályázhat a Siemens
Egy konzorcium, melynek a Bechtel Group-on és az AECOM Technology-n kívül a Siemens is tagja, engedélyt kapott, hogy pályázhasson az amerikai hadsereg megújuló energiaforrások telepítésére vonatkozó 7 milliárd dolláros megrendelésére.
Tovább csökkent az árfolyamgát iránt érdeklődők száma
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján 2012. április 1. és 2013. augusztus 31. között összesen 164 707 db szerződést kötöttek, amely a korábbi 5 712 db árfolyamgát I. szerződéssel együtt 170 419 db. Ebből 2013. augusztus végéig összesen 160 321 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg - olvasható a MNB tájékoztatásában.
Sok trafikost vertek át a kasszások
Sok Nemzeti Dohányboltot üzemeltető vállalkozó nem tudja teljesíteni online adatszolgáltatási kötelezettségét a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felé, mert – véleményük szerint – nem szerződés szerint teljesíti vállalt kötelezettségeit a pénztárgépszállító. A kialakult helyzetben a trafikosok több százezer forintot is veszíthetnek így a beszállító hibájából. Most egy online felületen várják a károsultak jelentkezését, akik jogi és műszaki segítséget kapnak a hibásan teljesítő onlinekassza forgalmazókkal szemben.
Befellegzett a fogyasztói csoportoknak, vásárlói kluboknak
A fogyasztóvédelmi hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal. A Kormány újabb törvénymódosítást készített elő annak érdekében, hogy a fiatal- és időskorú, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók védelme tovább erősödjön - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
10-20 milliárd dollárral csökkenhet a QE3 program
Óriási zavart hozott a Fed jegyzőkönyve, a legtöbb jegybankár a likviditás lefaragása mellett voksolt, akár 10-20 milliárd dollárral is csökkenhet a QE3 mértéke, a piac a lépést csak a jövő évre jósolta. További csavar a történetben, hogy Janet Yellen lesz a Fed új elnöke.
Tovább zuhant augusztusban a gabonafélék ára
A KSH ma közzétett adatai alapján augusztusban a mezőgazdasági termelői árak éves összevetésben 7,4%-kal zuhantak a júliusban mért 2,3%-os csökkenés után. A növényi termékek ára 14,6%-kal mérséklődött, míg az élő állatok és állati termékeké 7,2%-kal emelkedett.
Emelkedéssel próbálkozhat Európa
A vegyes amerikai és ázsiai piaczárás után emelkedéssel indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon.
Javult a lengyel bankszektor megítélése
Stabilra javította a lengyel bankrendszer kilátását az eddigi negatívról csütörtökön a Moody's Investors Service, elsősorban a lengyel gazdasági növekedéssel és ezzel összefüggésben a lengyel bankszektor nyereségességének stabilizálódásával kapcsolatos várakozásaival indokolva a döntést.
Váratlanul csökkent az ausztrál munkanélküliségi ráta
Az előzetes várakozásokkal ellentétben csökkent szeptemberben az ausztrál munkanélküliségi ráta.
Moody's: nincs veszélyben az USA 'AAA' adósosztályzata
Az Egyesült Államok akkor sem veszítené el a legjobb, AAA szuverén osztályzatát és akkor is tovább törlesztené adósságát, ha a kongresszus nem szavazná meg határidőre az adósságlimit módosítását - derül ki a Moody's Investors Service legfrissebb, az amerikai kongresszusban köröztetett tanulmányából, amelyet szerdán internetes kiadásában ismertetett a The Washington Post.
Obama Janet Yellent jelölte a Fed elnökének
Barack Obama elnök szerdán Janet Yellent jelölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve System (Fed) kormányzótanácsa új elnökének.