NAV: nőttek tavaly az átlagbérek
Fejér megyében a 2012-es adóévben az egy főre eső éves átlagbér 2 millió 81 ezer forint volt, ami 141 ezer forinttal (7,3 százalékkal) több, mint egy évvel korábban - hangzott el szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei adóigazgatóságának sajtótájékoztatóján, amelyet a 2012. évi személyi jövedelemadó (szja)-bevallások tapasztalatairól tartottak.
Új beruházást valósít meg Magyarországon az Infineon
A nagyteljesítményű félvezetők gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Infineon vállalatcsoport 65,6 millió eurós beruházással fejleszti tevékenységét Cegléden; az ehhez egyedi kormánydöntés alapján nyújtandó támogatásról szóló szerződést Varga Mihály és Jörg Spiegel, az Infineon Technologies AG alelnöke szerdán írta alá Budapesten.
Varga: hitelezés nélkül nem lesz növekedés
Hitelezés nélkül nem lesz növekedés, ezért a hitel-betét mutató javulása elengedhetetlen a növekedés beindításához és fenntartásához - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az Állami Számvevőszék Országkockázatok, hosszú távú államháztartási kockázatok című konferenciáján.
A nemzetgazdaságot érintő legjelentősebb probléma az államadósság
A magyar államháztartást és az egész nemzetgazdaságot érintő legjelentősebb probléma a felhalmozott államadósság - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán a számvevőszék Országkockázatok/hosszú távú államháztartási kockázatok című konferenciáján.
Varga: Jövő héten dönt a kormány a luxusadóról, a bankbetéteket nem adóztatnák
A jövő heti kormányülésen születhet döntés a luxusadóról - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában, ahol hozzátette, hogy a bankbetétekre nem vetnének ki adót.
Szeretjük a főnökünket és jól érezzük magunkat a munkahelyünkön
A magyar dolgozók kevésbé elégedettek a munkájukkal, ennek ellenére jobban kijönnek a főnökükkel, kifejezetten baráti a viszonyuk a kollégákkal és jobbnak tartják a munkakörnyezetüket is az uniós átlaghoz képest – derül ki a Profession.hu Munkahelyi Környezet című elégedettséget felmérő kutatásából. A közel 2500 válaszadó közül 38 százalék ráadásul elégedett a fizetésével is.
EUR/USD - Janet Yellen jelölésére erősödik a dollár
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Kiszolgáltatottakká válhatnak a cégek a transzferár-kockázatokkal szemben
Kiszolgáltatottakká válhatnak a cégek, ha nem a legkorszerűbb módszereket alkalmazzák a transzferárazásban: a vállalatok több mint fele még mindig hagyományos táblázatkezelő szoftvert használ, több mint harmaduk pedig éves pénzügyi beszámolókra hagyatkozik a transzferár-elemzések elkészítésekor – derül ki az EY legfrissebb nemzetközi jelentéséből.
Lefelé mozdul az arany árfolyama
Lefelé mozdult az arany árfolyama a szerdai kereskedésben, miután a Fehér Ház szerint Barack Obama elnök Janet L. Yellent jelöli szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének.
Széles Gábor 80 milliárdos beruházást indított Zalacsányban
Golfpálya, fürdőcentrum, hotel és villafalu építése szerepel Széles Gábor mintegy 80 milliárd forintos beruházást előrevetítő zalacsányi terveiben - olvasható a Zalai Hírlap szerdai számában.
Európai piacok - továbbra is lefelé
Ismét csökkenéssel indult a kereskedés az európai piacokon, a fő ok továbbra is az amerikai költségvetéssel és államadóssággal kapcsolatos washingtoni vita. A vezető piacok közül a brit FTSE-100 és a francia CAC-40 indexek 0,3 százalékos, a német DAX index 0,2 százalékos mínusszal kezdte a napot. A BUX index lényegében stagnálással nyitott, 0,03 százalékkal 18.497,08 pontra mérséklődött.
Hol, kik, és hogyan támogatnák az adósmentést?
Az idősebbek, a Budapesten, illetve Nyugat-Magyarországon élők nyitottabbak a devizahiteles kérdés kompromisszumos megoldására, míg az alacsonyabb jövedelműek, a Kelet-Magyarországon élők és a fiatalabbak az átlagosnál magasabb arányban támogatnák a radikálisabb adósmentést – derül ki a Bankmonitor.hu reprezentatív felmérésének harmadik részéből, amely azt vizsgálta, földrajzi elhelyezkedés, életkor vagy éppen szociális státusz alapján megfigyelhetők-e különbségek a devizahiteles mentőcsomag megítélését illetően. A lakosság véleményét nagyban befolyásolja az, hogy mennyire érintettek a problémában.
Vendéglátósok százai keresnek külföldön munkát
A hazai főszezon végével felszolgálók, szakácsok, szobalányok és bármixerek százai keresnek munkát külföldön - írja a Világgazdaság.
Kilőtt az Alcoa árfolyama a gyorsjelentés után
Tegnap az amerikai részvénypiacok zárását követően hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményét az Alcoa alumíniumgyártó óriásvállalat, ezzel lényegében megkezdődött a negyedéves gyorsjelentési szezon.
Rontott növekedési várakozásain az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette a világgazdaság idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését elsősorban amiatt, hogy lassul a gazdaság bővülése Indiában, Kínában, Brazíliában és más feltörekvő országokban.
Ami már bizonyított: 15,26%-os éves átlaghozam 2004-től!
Boldogtalan az egyre csökkenő banki kamatok miatt? Vagy egyszerűen csak jobbra vágyik? Válassza a 2004 óta bizonyított, a PSZÁF engedélyével működő TREND portfóliókezelési családot! 2004 óta 15,26%-os éves átlaghozam!