Új Ptk. - Az Ab elutasította az ombudsman gondnoksággal kapcsolatos indítványát
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden elutasította az ombudsmannak az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes, gondnokságra vonatkozó szabályainak megsemmisítésére irányuló indítványát.
Százmillió eurós beruházás Sátoraljaújhelyen
Százmillió eurós beruházássorozatról döntött a sátoraljaújhelyi Prec-Cast Kft., a fejlesztés első állomásaként egy 12 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot alakítanak ki, amelynek alapkövét kedden tették le.
Rogán: eddig 250 milliárd forint maradt a családok zsebében
A rezsicsökkentéssel eddig körülbelül 250 milliárd forint maradt a családok zsebében a szolgáltatók helyett, és már áprilisban 25 százalékkal alacsonyabb fogyasztói gázárat fizetnek az emberek, mint 2012 decemberében – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden az MTI-nek.
Londoni elemzők: kétsebességűvé vált Kelet-Európa
Kétsebességűvé vált Közép- és Kelet-Európa a feldolgozószektorok teljesítménye alapján: a közép-európai EU-gazdaságok gyáripara továbbra is robusztus ütemben bővül, Oroszországé és Törökországé ugyanakkor gyengül - állapították meg a márciusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Paksi erőmű - ki és mikor írta alá a szerződést?
Az MSZP követeli, hogy a Fidesz-kormány még a választás előtt hozza nyilvánosságra a paksi erőmű bővítéséről szóló magyar-orosz szerződés teljes szövegét, és adjon tájékoztatást arról: ki, mikor, hol és milyen körülmények között írta alá a kormányközi megállapodást. Ezt az ellenzéki párt közleményben közölte kedden az MTI-vel.
Üzleti szemlélettel lehet ütőképesebb a hazai civil szféra
Jószolgálati Coaching Rapid Randit szervezett a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata a MagNet Bankkal közösen. A március második felében megrendezett esemény keretében 18 civil szervezet 30 vezető munkatársa kapott összesen 19 millió forint értékű ingyenes coaching felajánlást. A tavaly útjára indított kezdeményezés célja, hogy a versenyszférában egyre népszerűbb coaching szolgáltatás segítségével nonprofit szervezetek is hatékonyabbá és sikeresebbé tehessék működésüket.
Fel kell készülni a múlt évinél is nagyobb árvizekre Magyarországon
Egy átfogó kormányzati koordináció mellett is fel kell készülnie az országnak arra, hogy a jövőben a múlt évinél is nagyobb árvizek lehetnek - jelentette ki a Duna makro Regionális Stratégia végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, az Európai Bizottság árvízi munkacsoportjának ülését megelőző sajtótájékoztatón.
Sikeresen pereskedett Demján cége Romániában
A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Polus Real Estate társaság javára hozott jogerős ítéletet a Marosvásárhelyi Táblabíróság a kolozsvári Ifjúsági negyed ügyében.
A takarékszövetkezetek lehetnek a legnagyobb pénzpiaci szolgáltatók
A Takarékbank vezérigazgatója jó esélyt lát arra, hogy a takarékszövetkezeti szektor a jövőben az egyik legnagyobb, vagy a legnagyobb pénzpiaci szolgáltatóvá váljon Magyarországon.
BÉT - a Richter volt a nap nyertese
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,30 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 17 643,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nem szabad egyszerre számlát és nyugtát is kibocsátani
Számlakibocsátás esetén az online pénztárgépből nem szabad nyugtát kibocsátani - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
MOL - sikeresen lezárult a BaiTex LLC részesedésének értékesítése
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. tájékoztatása szerint társaság 2014. február 20-i bejelentését követően sikeresen lezárta a BaiTex LLC (BaiTex) 49%-os részesedésének értékesítését a Turkish Petroleum Corporation (“TPAO”) részére.
Németh Lászlóné: megújuló forrásokkal kell kiváltani az importált energiát
Az importált energia minél nagyobb részét hazai megújuló energiaforrásokkal kell kiváltani - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Szegeden, a belvárosi geotermikus kaszkádrendszer kiépítéséről szóló sajtótájékoztatón.
USA - Vártnál gyengébb lett az ISM feldolgozóipari mutató
Vártnál kisebb mértékben bővült márciusban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a februárban mért 53,2 százalékról 53,7 százalékra emelkedett.
Távollétében folytathatják le az eljárást Hernádi Zsolt ellen
Távollétében folytathatják le az eljárást a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen Horvátországban, ha a bíróság helybenhagyja az ellene felhozott vádakat - mondta el kedden Kresimir Devcic, a zágrábi megyei bíróság szóvivője.
MNB-bírság a K&H-nak, az AXA-nak, és a Banif Plus Banknak
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a panaszok késedelmes megválaszolása, a telefonos panasztételi lehetőség időbeli korlátozása és a panaszkezelési szabályzat előírásainak megsértése miatt összesen 18 millió forintos bírságot szabott ki a K&H Bank Zrt.-re, az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepére, valamint a Banif Plus Bank Zrt.-re - közölte az MNB kedden az MTI-vel.
Egyre tudatosabbak a magyar gazdák
Az elmúlt évek megmutatták, hogy az időjárási körülmények változása extrém helyzeteket és kellemetlen meglepetéseket okozhat, ami komoly veszélyt jelenthet a mezőgazdaságból élő termelők pénzügyi biztonságára. A tavalyi év tapasztalatai bizonyítják, hogy kár esetén a díjtámogatott növénybiztosítás jelentős anyagi kompenzációt nyújt, hiszen 2013-ban több mint 2000 darab kárbejelentés érkezett szerződések alapján az Allianzhoz, a kárkifizetések összege pedig közel 900 millió forintot tett ki. A legjelentősebb károkat a jégesők okozták, az erre kifizetett összeg meghaladta a 700 millió forintot.
2,2 százalékos növekedés az idén és jövőre is
A Kopint-Tárki kutatócsoportja 2,2 százalékos gazdasági növekedést vár az idén és jövőre is - mondta Palócz Éva, a konjunktúrakutató cég vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.