Kelendő a nyugdíjbiztosítás
Szinte minden hazai biztosító elindította az adókedvezményes nyugdíjbiztosítását és az első hónapok tapasztalatai szerint van is igény a termékekre - olvasható a Világgazdaság csütörtöki összeállításában.
Synergon - átadásra került a FUTÁR-ral felszerelt utolsó Tátra-K villamos
Sikeresen megszerezte a hatósági vizsgát az utolsó budapesti Tatra-K típusú villamos. A FUTÁR Projekt megvalósításában kiépülő közösségi közlekedési tájékoztatási rendszerrel felszerelt villamosok átadásával a projekt újabb mérföldkőhöz érkezett - olvasható a Synergon BÉT honlapján közzétett tájékoztatásában.
Napon belül fordult az irány az amerikai piacokon
A kezdeti jelentősebb veszteségéket a nap végére sikerült ledolgozni, ennek köszönhetően a vezető amerikai részvénypiacok többnyire mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedési napot.
Egyre magasabb jutalmakat fizet a Wall Street
A Wall Street - a New York-i pénzügyi központ - jutalomalapja 15 százalékkal 26,7 milliárd dollárra emelkedett tavaly. Az egy alkalmazottra jutó 164 530 dollár (37 millió forint) 2008 óta a legmagasabb és a valaha kifizetett harmadik legnagyobb összeg - közölte New York állam számvevőszékének elnöke Thomas DiNapoli szerdán.
Fehér akác - Magyarországnak sikerült blokkolnia az uniós kezdeményezést
Egyelőre sikerült blokkolnia Magyarországnak azt a kezdeményezést az uniós tagállamok képviselőiből álló testületben, amely potenciálisan azzal a veszéllyel fenyeget, hogy uniós tiltólistára kerül az akácméz alapanyagát adó fehér akác - közölte Várhelyi Olivér Magyarország egyik uniós nagykövete szerda este az MTI-vel.
Rogán Antal a legaktívabb képviselő
A február közepéig tartó parlamenti ciklusban elfogadott 859 törvény 70 százalékát a kormány terjesztette elő. Az MTI összesítése szerint a minisztériumok közül a nemzetgazdasági, a képviselők közül Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető volt a legaktívabb törvénykezdeményező.
Nem kell fizetni a pedagógusoknak a minősítésért
Nem kell fizetniük a pedagógusoknak az idei és a jövő évi minősítésekért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel a témában megjelent hírekre reagálva.
Miskolc újból a gazdaság fellegvára lehet
Az ország az elmúlt három-négy évben óriási utat tett meg, és ha ezt a következő években is megteheti, Miskolc újból a magyar gazdaság egyik fellegvára lesz - mondta Orbán Viktor a Miskolc Városi Televíziónak adott interjújában, szerdán.
40% a valószínűsége az ukrán államcsődnek
Londoni elemzők szerint a várható IMF-segítség és egyéb nyugati pénzügyi támogatás ellenére változatlanul magas az ukrán államcsőd kockázata. Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértői szerdai helyzetértékelésükben közölték: 40 százalékos esélyt látnak arra, hogy Ukrajna nem lesz képes teljesíteni adósságszolgálati kötelezettségeit.
Világszínvonalon kell működtetni a Pesti Vigadót
Világszínvonalon kell működtetni a Pesti Vigadót, amely komoly szakmaisággal és áldozatos kivitelezői munkával készült el - hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a felújított Pesti Vigadóban szerdán, amikor fogadta a beruházók és a kivitelezők képviselőit.
A magyar kormány nem tett semmit a szélsőségesség visszaszorításáért
A román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a szélsőségességet Magyarországon.
Az IMF több mint 15 milliárd dollárt adhat Ukrajnának
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) több mint 15 milliárd dollárnyi segélyt folyósíthat majd Ukrajnának - jelentette ki szerdai szenátusi meghallgatásán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.
Az új Ptk szerint is lesz operatív lízing
A Mazars Kft. a közelmúltban megjelentetett hírlevelével és az annak nyomán megjelent cikkekkel, elemzésekkel kapcsolatosan a Magyar Lízingszövetség az alábbi véleményt fogalmazta meg.
Londoni elemzők: továbbra is magas az ukrán államcsőd kockázata
Londoni elemzők szerint a várható IMF-segítség és egyéb nyugati pénzügyi támogatás ellenére változatlanul magas az ukrán államcsőd kockázata.
Készül az oroszokat sújtó beutazási tilalom és vagyonbefagyasztás
A tagállamok képviselői elfogadták szerdán azt a szankciós keretet, amelynek alapján célzott intézkedéseket, vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat vezethet be az Európai Unió azokkal szemben, akik felelősek Ukrajna területi egységének és szuverenitásának megsértéséért - erősítette meg egy diplomáciai forrás az MTI-nek.
Brazil diákokban látja a jövőt az Airbus
Az Airbus az UNESCO együttműködésében interaktív műhelyek és más aktivitások sorozatát szervezi a Sao Paulo Egyetemen (USP), Brazíliában - olvasható az Airbus sajtóközleményében.
A hét elejétől még több háztartásban fogható az M3 Anno
Március 10-től még több háztartásban lehet fogni az M3 Anno retrocsatornát, miután az bekerült a UPC Direct szolgáltatásai közé - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
A kormány hazárdírozik a gázellátás biztonságával
A kormányzat kijelentései ellenére az E.ON gáztárolóinak megvásárlása nem növelte, hanem csökkentette az ország gázellátási biztonságát. Az állam elfogadhatatlan módon hazárdírozik és veszélybe sodorja a háztartások ellátását - mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt-PM színeiben politizáló Jávor Benedek.